Nem, ez nem egy dél-amerikai szappanopera, hanem egy bestseller filmváltozata. Laura Esquivel romantikus könyve hatalmas sikert aratott, egyértelmű volt, hogy le kell forgatni a történetet. Alfonso Arau elsősorban színészként ismerős (Smaragd románca, Juan, megvan?), de a rendezést is kipróbálta. Csokoholistaként én még az olyan erősen közepes filmjéért is oda tudtam lenni, mint a Pár lépés a mennyország (Keanu Reeves csak szimplán jól néz ki benne, de Anthony Quinn és a feeling miatt érdemes adni egy esélyt a filmnek!), gasztrománként pedig nem is értem, hogyan maradhatott ki eddig az életemből ez az alkotás, amelyben a románcon és a drámán túl végig dübörög a kajapornó. De ez sajnos nem elég, hogy végig fenntartsa az érdeklődést, összességében egy szépen fényképezett, de kicsit üresen kongó édes-bús románcot kapunk, amelyből sajnos hiányzik az igazi drámai erő.

A 20. század elején egy kis mexikói településen egymásba szeret Tita (Lumi Cavazos) és Pedro (Marco Leonardi). Azonban nem lehetnek egymáséi, mert Tita édesanyja, Elena (Regina Torné) ragaszkodik ahhoz a családi hagyományhoz, hogy a legkisebb lánya nem mehet férjhez és nem lehet gyereke, mert az a feladata, hogy őt ápolja halálig. Pedro kétségbeesésében, hogy szerelme közelében maradhasson, elveszi a nővérét, Rosaurát( Yareli Arizmendi). Az évek telnek, az érzelmek hőfoka viszont nem nemhogy csökkenne, hanem egyre nagyobb lánggal lobog...

Közepes romantikus történetekkel teli a padlás, ennek a filmnek az a szerencséje, hogy rendkívül varázslatos hangulata van, amelyet elsősorban a szövegnek (a könyv írója saját maga ültette át filmre a történetet), a gyönyörű fényképezésnek, és a gasztro vonalnak köszönhet. Mert alapjáraton tényleg semmi különös nincs az eseményekben (na jó, azért az egy erősen nem várt fordulat, hogy az egyik nővér egy finom ételtől megbabonázva egy szál semmiben lép le a birtokról, egy abban a percben először látott fess katonatiszttel), előre látható a végkifejlet, de annyira ínycsiklandozó ételeket főz Tita, hogy nagyon könnyen bele lehet andalodni ebbe a szép filmbe, amelynek legfőbb üzenete az, hogy attól lesz különlegesen finom az étel, ha szeretettel készítik.

Rózsaszirmokkal tálalt szárnyas sült, illatozó levesek, mennyei sütemények, na és kiváló mexikói receptek - ez maradt meg nekem elsősorban ebből a filmből, nem véletlenül, hiszen a karakterek kissé elveszetten bolyonganak a történetben. Kivéve a kedves mamát, aki egy rémes hárpia, pokollá teszi Tita életét (aztán persze kiderül, hogy neki is megvolt a jó oka rá, hogy miért lett ennyire keserű, naná, hogy szívügyek miatt, és természetesen nem a férje miatt kérgesedett meg a lelke), még holtában is folyamatosan kísérti. A lány sokáig tűri sokszorosan megalázott helyzetét (egy házban kell élnie rémes anyjával és a szerelmével, aki a nővérét vette el helyette), aztán természetesen egyszer betelik a pohár, hátrahagyva mindent új életet kezd. De anyja halála után ismét a házban találja magát, és hiába a kedves orvos szerelme, az ő szíve még mindig Pedroért dobog, aki évekig szenved a saját maga által teremtett családi pokolban. Sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a szerelmük igazán beteljesedjen. Szép történet, azonban sajnos nem igazán érthető, hogy ez az erős és érzékeny lány miért ragaszkodik annyira ahhoz a férfihoz gyakorlatilag egy életen át, aki nem volt elég bátor ahhoz, hogy felvállalja a szerelmüket, és szembeszálljon anyuka erős akaratával. Tita mellett a másik két testvér alakja eléggé háttérbe szorul, pedig sokkal több volt az ő karakterükben, főleg Gertrudise esetében fájó, hogy csak rövid időre bukkan fel a történetében (nyilván azért, hogy ne vonja el a figyelmet a főszereplőkről, de akkor is többet érdemelt volna).

Sorjáznak a szebbnél szebb képek, azonban ez önmagában hosszú távon nem elég, a történet lassan, de biztosan csendes unalomba fullad (ne már, most komolyan, eltelt egy csomó év, és még mindig azon szenvednek, hogyan legyenek együtt úgy, hogy ne menjenek szembe a konvenciókkal? Pedro, kapd már össze magad, fogd a lányt, vigyétek a gyereket, és kezdjetek új életet máshol, de nem, továbbra is  marad a szenvedés). A vége felé sajnos már a varázslatos hangulat is kezd elillanni, ha a befejezés nem lenne tragikusan szép, biztosan csendben elszunyókálnánk a filmen, így azonban összességében egy felejthető, egyszer nézős alkotást kapunk.

Lumi Cavazos Tita szerepében elviszi a hátán a filmet, eszköztelen, finom játéka sokat tesz hozzá a filmhez. Marco Leonardi sokkal gyengébb alakítást nyújt, de azért hozza a kötelezőt, vagyis jól néz ki, és látványosan szenved. Regina Torné az anya szerepében kiváló, nagyon jól lehet utálni, Mario Ivan Martínez kedvesen felejthető, Yareli Arizmendi nem sok vizet zavar, Claudette Maillé remek.

Alfonso Arau filmjét Goldon Globe-ra és BAFTA-ra is jelölték egykoron, vagyis nem mondhatni, hogy jelentéktelen alkotásról van szó. Sajnos nem olvastam a könyvet, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyire hű hozzá a feldolgozás (de mivel a szerzője írta filmre, valószínűleg igen nagy mértékben), csak azt tudom mondani, hogy filmként jól működik, de nem maradandó darabról van szó. Vannak benne szép pillanatok, amelyek bevésődtek, de ezek elsősorban kulináris örömökhöz köthetőek. Inkább gasztrofilm, mint romantikus dráma, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni, aztán irány a konyha, összedobni valami finom mexikói vacsorát!

Szépen fényképezett, de kissé üres film, elsősorban gasztromániában szenvedőknek kötelező darab!

7/10