Az írás spoileres!
Nemrégiben méltattam Paul Abbott agyszüleményének a nyitóévadát, ami alapján jogosan bizakodtam a hasonlóan színvonalas folytatásban. A második évadnak vannak ugyan óriási pillanatai, de jóval több hibával rendelkezik, mint a nyitány.
Leginkább az évad első felével kapcsolatban voltak negatív érzéseim. Az alkotók mintha behúzott kézifékkel dolgoztak volna. Nagy ötlettelenséget éreztem, és az önismétlés is sok volt az első pár részben. Ezen felül pedig az évad első fele meglehetősen eseménytelen. Viszont féltávnál kegyetlenül beindult a sorozat, amely olyan epizódokat és momentumokat produkált, amihez foghatót az első évad folyamán láthattunk.
A kezdő epizódokban a készítők a nyári szünetet erőltették, aminek túl sok létjogosultsága nem volt. Az időjárás semmi pluszt nem tett hozzá a cselekményhez, sőt, az epizódok is olyan semmitmondóan és unalmasan telnek, mint egy otthon töltött nyár. Rossz érzés ezt leírni, de ugyanakkor valahol örülök annak, hogy ez az évad egyértelműen a mellékszereplőké volt. Sheilát továbbra is az egyik legjobb humorforrásnak tartom, Jody és Estefania is remek pillanatokról gondoskodtak, pedig utóbbi kettő újonnan került be a sorozatba. Továbbá Veronica és Kevin párkapcsolati kálváriái is nagyon tetszettek. Színhez szóló, de egyben vicces is volt, ahogy új szintre próbálták emelne a szerelmüket. Még csak két szezont végeztem ki, de az már az eddigiek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Shameless esetében számolni kell az olyan szürreálisan remek karakterekkel, mint Ethel.
A Debbie érettségét bemutató jelenetek teljesen funkciótlanok voltak. A napközizés, a pubertás korba való belépés az égvilágon nem vezetett sehová. Rajta kívül Karent könyveltem el negatívumként, akit az egész sorozat egyik legrosszabb karakterének tartok. A főbb szereplők továbbra is tartják azt, amit a nyitányban megszokhattunk tőlük. Fiona még mindig az egyik legszerethetőbb figura, és az első évad folyamán az egyik kedvencemmé avanzsáló Lip is mély nyomot hagyott bennem, sőt, a második évad egyik legközpontibb szereplője volt. Steve-t érzésem szerint remekül építették be újra a történetbe, Frank pedig az egyik leggecibb karakter, akit mozgóképen láttam. Apropó Frank, az ő anyjának a szerepeltetése is remek húzás volt, igazi üde színfoltja volt az évadnak. Tony pedig látványosan eltűnt, aki amúgy annyira nem hiányzik, de amennyire fontoskodó szereplő volt az első évadban, több jelenlétre számítottam volna tőle. Eddie halála pedig csak egy hatásvadász húzás volt, mert ezzel a szállal az írók semmi lényegeset nem kezdtek.
Drámaiságot tekintve úgy gondolom, hogy fejlődött a sorozat. Ügyesen időzített fordulatokat és gyomrosokat kapunk, főként az utolsó pár részben. Idővel a színészek is egyre jobban azonosulnak a karaktereikkel. Emmy Rossum-ot még mindig a stáb legkiemelkedőbb tagjának tartom. Nem csak gyönyörű, de olyan változó érzelmi síkokon táncolva képes színészkedni, hogy minden elismerésemet kivívta. Joan Cusack-ről még nem tettem említést, de most elég sok teret kapott. Borzasztóan ripacskodik, de ez tökéletesen illik ehhez a meglehetősen zakkant karakterhez.
Összességében elmondható, hogy felemás érzéseim vannak a második évaddal kapcsolatban. Akadtak benne nagy pillanatok, és a zenehasználat itt is kiváló volt, de az ingerszegény start eléggé elvette a kedvemet. Ráadásul az évad végén gyakorlatilag minden szálat elvarrtak, így kíváncsi vagyok, hogy a harmadik szezon mit fog tartogatni.
7/10
A Szégyentelenek teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
