Andrew Wyke (Laurence Olivier) sikeres krimiíró, aki meghívja vendégségbe helyes kis kastélyába felesége szeretőjét, Milo Tindle - t (Michael Caine). Kezdetben kedélyesen csevegnek igazi angol úriemberekhez méltóan, az író látszólag nem bánja túlságosan, hogy aráját lecsapja a kezéről az ifjú titán. Sőt, azzal óhajtja segíteni a szerelmesek jövendőbeli gondtalan életét, hogy felajánlja Milo-nak, a segítségével rabolja el felesége ékszereit. A fiatalember botor módon belemegy a játékba, és ezzel elszabadul a pokol...
Sikeres színdarabból egyrészt nagyon könnyű filmet rendezni, másrészt nagyon is nehéz. Egyrészt adott a magas szintű szöveg, amelyet "csak" dramatizálni kell, másrészt pedig a színészi alakításokon van a hangsúly, itt nem segít a technika, csak a tehetség számít, semmi más. Joseph L. Mankiewicz-nek iszonyatos szerencséje volt, olyan szereplőket kapott, amelyről csak álmodni lehet: minden idők legjobb Shakespeare színésze és a már akkoriban is kiváló aktorként ismert Michael Caine feszült egymásnak a kamerája előtt. Az eredmény egy igazi filmes csemege, amelynek minden perce ajándék a nézőnek, élmény nézni a művészek játékát.
Hihetetlenül fordulatos a cselekmény, a szöveg a zseniális kategóriába tartozik, tökéletesen kiszámíthatatlan a végkifejlet, a két férfi felváltva kerül nyerő helyzetbe, és a végén természetesen mindketten elveszítenek mindent. De addig még nagyon sok minden történik, követhetetlen, hogy éppen melyik szereplő színlel, ki az, aki lelkileg alázza a másikat, elképesztő erővel vannak jelen a történetben a résztvevők, igazi háború ez, amelyben nincsenek szabályok, a cél a másik legyőzése, bármilyen áron. Rengeteg síkja van a történetnek, sokrétű a mondanivaló, mégis zsigerileg élhető át a lelki iszapbirkózás súlya. Nagyon erős társadalomkritikai élt is hordoz a történet, egy felsőbb körbe tartozó, gondtalan luxuséletet élő idősebb férfi kerül szembe egy fiatal, alulról érkezett középosztálybélivel, akit túlságosan lebecsül. Először Wyke teszi nevetségessé Milo-t, majd fordul a kocka, többször is, a nyertes pedig néző, aki lenyűgözve nézi a két kiváló színész jutalomjátékát.
A könnyed társalgás lassan, de biztosan átvált feszült thrillerbe, a játék egyre komolyodik, a hangulat egyre komorodik. A rendező kiválóan ért a hangulatteremtéshez, már a kezdő jelenetben, amikor Milo egy labirintusban bolyong a kertben, hogy rátaláljon Andrew-ra, látszik, nem hétköznapi történethez lesz szerencsénk, a játékos szellem hatja át a képkockákat, azonban később éppen ezt a gyengéjét fordítja a fiatalember a sikeres író ellen, aki nem hiszi el, hogy túl lehet járni az ő csavaros(nak hitt) eszén. Zseniálian teszi szó szerint bohóccá Wyke az ellenlábasát, aki nem marad adósa, így megy az adok-kapok egészen addig, amíg végzetesen túl nem lépik mindketten az a bizonyos határt. Anthony Shaffer megtette az a szívességet az alkotóknak, hogy saját maga írta a forgatókönyvet a színdarabjából, innentől kezdve már a színészeké volt a terep, a rendezőnek "csak" össze kellett fognia a történetet. John Addison zenéje brilliánsan festi alá az eseményeket, nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, akárcsak a szereplőket és a rendezőt, de sajnos egyikük sem kapta meg az amúgy méltán járó szobrocskát. Tökéletesen felépített thriller, kivételes színészi alakítások, igazi mestermű!
Joseph L. Mankiewicz neve annak ellenére feledésbe merült mára, hogy 4 Oscar díjat tudhatott magáénak (Egy levél három asszonynak, Mindent Éváról, rendező, forgatókönyvíró), talán az Elisabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült Kleopátra a legismertebb filmje. A mesterdetektív volt az utolsó rendezése, mellyel méltó módon tett pontot sikeres életművére. Kiváló alkotás született, amelyet sok évvel később Kenneth Branagh rendezett újra Michael Caine és Jude Law főszereplésével, de a nyomába nem tudott érni az eredetinek.
Kiváló thriller, zseniális színészi alakításokkal, kötelező darab!
10/10
