Játsszunk megkínzásost! Nem, ez hála a jó égnek nem a szürke sokadik árnyalata, hanem egy brutális lélektani hadviselésről szóló zseniális történet két férfi között, akik elvileg egy nő miatt (aki egyiknek a felesége, másiknak a szeretője) kerülnek konfliktusba, gyakorlatilag viszont egymás sárba tiprása a cél, itt az egokról szól a történet, nem holmi gyengéd érzelmekről. Annak ellenére, hogy világ életemben hatalmas Laurence Olivier-fan voltam és Michael Caine is nagy kedvencem, eddig sikerült kihagynom ezt a filmet, amelyről csak felsőfokon tudok áradozni, ez bizony egy ritka kiváló film két osztályon felüli színészi alakítással!

Andrew Wyke (Laurence Olivier) sikeres krimiíró, aki meghívja vendégségbe helyes kis kastélyába felesége szeretőjét, Milo Tindle - t (Michael Caine). Kezdetben kedélyesen csevegnek igazi angol úriemberekhez méltóan, az író látszólag nem bánja túlságosan, hogy aráját lecsapja a kezéről az ifjú titán. Sőt, azzal óhajtja segíteni a szerelmesek jövendőbeli gondtalan életét, hogy felajánlja Milo-nak, a segítségével rabolja el felesége ékszereit. A fiatalember botor módon belemegy a játékba, és ezzel elszabadul a pokol...

Sikeres színdarabból egyrészt nagyon könnyű filmet rendezni, másrészt nagyon is nehéz. Egyrészt adott a magas szintű szöveg, amelyet "csak" dramatizálni kell, másrészt pedig a színészi alakításokon van a hangsúly, itt nem segít a technika, csak a tehetség számít, semmi más. Joseph L. Mankiewicz-nek iszonyatos szerencséje volt, olyan szereplőket kapott, amelyről csak álmodni lehet: minden idők legjobb Shakespeare színésze és a már akkoriban is kiváló aktorként ismert Michael Caine feszült egymásnak a kamerája előtt. Az eredmény egy igazi filmes csemege, amelynek minden perce ajándék a nézőnek, élmény nézni a művészek játékát. 

Hihetetlenül fordulatos a cselekmény, a szöveg a zseniális kategóriába tartozik, tökéletesen kiszámíthatatlan a végkifejlet, a két férfi felváltva kerül nyerő helyzetbe, és a végén természetesen mindketten elveszítenek mindent. De addig még nagyon sok minden történik, követhetetlen, hogy éppen melyik szereplő színlel, ki az, aki lelkileg alázza a másikat, elképesztő erővel vannak jelen a történetben a résztvevők, igazi háború ez, amelyben nincsenek szabályok, a cél a másik legyőzése, bármilyen áron. Rengeteg síkja van a történetnek, sokrétű a mondanivaló, mégis zsigerileg élhető át a lelki iszapbirkózás súlya. Nagyon erős társadalomkritikai élt is hordoz a történet, egy felsőbb körbe tartozó, gondtalan luxuséletet élő idősebb férfi kerül szembe egy fiatal, alulról érkezett középosztálybélivel, akit túlságosan lebecsül. Először Wyke teszi nevetségessé Milo-t, majd fordul a kocka, többször is, a nyertes pedig néző, aki lenyűgözve nézi a két kiváló színész jutalomjátékát.

A könnyed társalgás lassan, de biztosan átvált feszült thrillerbe, a játék egyre komolyodik, a hangulat egyre komorodik. A rendező kiválóan ért a hangulatteremtéshez, már a kezdő jelenetben, amikor Milo egy labirintusban bolyong a kertben, hogy rátaláljon Andrew-ra, látszik, nem hétköznapi történethez lesz szerencsénk, a játékos szellem hatja át a képkockákat, azonban később éppen ezt a gyengéjét fordítja a fiatalember a sikeres író ellen, aki nem hiszi el, hogy túl lehet járni az ő csavaros(nak hitt) eszén. Zseniálian teszi szó szerint bohóccá Wyke az ellenlábasát, aki nem marad adósa, így megy az adok-kapok egészen addig, amíg végzetesen túl nem lépik mindketten az a bizonyos határt. Anthony Shaffer megtette az a szívességet az alkotóknak, hogy saját maga írta a forgatókönyvet a színdarabjából, innentől kezdve már a színészeké volt a terep, a rendezőnek "csak" össze kellett fognia a történetet. John Addison zenéje brilliánsan festi alá az eseményeket, nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, akárcsak a szereplőket és a rendezőt, de sajnos egyikük sem kapta meg az amúgy méltán járó szobrocskát. Tökéletesen felépített thriller, kivételes színészi alakítások, igazi mestermű!

Sir Laurence Olivier igazi közege a színpad volt, és ezúttal minden lehetősége megvolt rá, hogy bemutassa a színészmesterség felsőfokát, amellyel természetesen maximálisan élt is. Hihetetlen, hogy mennyire kidolgozott minden jelenetet, a mozdulatai, a mimikája és a hangja tökéletes egységben léteznek, sok évtized után is lenyűgöző tud lenni az alakítása. Michael Caine-nek nem volt könnyű dolga, egy színészlegendával kellett tartania a lépést, amelyet meg is tett, méltó játszótársa tudott lenni Olivier-nek.

Joseph L. Mankiewicz neve annak ellenére feledésbe merült mára, hogy 4 Oscar díjat tudhatott magáénak (Egy levél három asszonynak, Mindent Éváról, rendező, forgatókönyvíró), talán az Elisabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült Kleopátra a legismertebb filmje. A mesterdetektív volt az utolsó rendezése, mellyel méltó módon tett pontot sikeres életművére. Kiváló alkotás született, amelyet sok évvel később Kenneth Branagh rendezett újra Michael Caine és Jude Law főszereplésével, de a nyomába nem tudott érni az eredetinek.

 Kiváló thriller, zseniális színészi alakításokkal, kötelező darab!

10/10