A belga filmgyártásra is érdemes odafigyelni időről időre, ugyanis ez a kis ország is sok igényes (vagy legalábbis érdekes) darabbal örvendeztethet meg minket. Már amikor ezzel egyáltalán tisztában vagyunk, ugyanis velem is nem egyszer előfordul, hogy egyszerűen egy francia alkotásnak hiszem, amit látok. Ezt a hibát azonban Erik van Looy műve kapcsán nehéz lenne elkövetni, hiszen ő flamand nyelven forgatta le krimijét. Amelyet aztán bő hat év múlva angolra fordíthatott a hamarosan érkező remake erejéig, de addig is nézzük, mit mutat az eredeti verzió.

Chris, Vincent, Luc, Marnix és Filip (Koen De Bouw, Filip Peeters, Bruno Vanden Broecke, Koen De Graeve, Matthias Schoenaerts) egytől-egyig tehetős és családos férfiak, akik azonban mind egy kis izgalomra vágynak. Éppen ezért kapóra jön, amikor az építész Vincent legújabb művében a tetőtéri lakást megtartja, barátainak pedig egy-egy kulcsot ad, hogy használják belátásuk szerint a loftot. Ami magyarra lefordítva gátlástalan félrekefelést jelent, úgyhogy előbb-utóbb mind lelkesen különböző kalandokba bonyolódnak, egészen addig, amíg egy reggel egy nő holttestét találják a lakásban. A nagy kérdés pedig nem is az, hogy ki a tettes, hanem, hogy amennyiben egyikük volt az, egyáltalán megbízhatnak-e egymásban.

Többször kifejtettem már, hogy a krimi műfaján belül már annyi mindent láttunk, hogy mára viszonylag kevés mozgástér maradt az alkotóknak, Bart de Pauw forgatókönyve azonban ez a minimális potenciált kifejezetten jól aknázza ki. A több idősíkban játszódó történet kiváló lehetőséget ad arra, hogy mindig a megfelelő pillanatban kapjuk meg a kirakós újabb darabját, ezzel pedig nem egyszer egy újabb fordulatot. A rendőrségi vallomások, a gyilkosság reggelének egyetlen hatalmas jelenete és a valódi linearitást képviselő flashbackek pazar szimbiózisban élnek egymással, és mindenfajta törés nélkül rajzolnak ki egyetlen hatalmas elbeszélést. És ez az adott pillanatban nem is tűnik fel, csak utólag végiggondolva, amikor egyszerűen nem tudok azzal belekötni, hogy egyik vagy másik szál feleslegesebb vagy súlytalanabb lett volna - egyedül talán a túlgondolt és ötlettelen finálét leszámítva.

Viszont ez már csak abból is fakad, hogy a súlytalanság egységesen jelenik meg a műben, ugyanis 2 óra alatt a történet csavargatása mellett nincs elég idő öt darab karakter megfelelő ábrázolására. Természetesen a misztikum egyik alappillére, hogy sosem ismerjük meg igazán hőseinket, de nekem sokkal inkább azzal volt bajom, hogy motivációik és kapcsolataik kirajzolása nagyon durva ecsetvonásokkal történt. Egy "Én vagyok a legjobb barátod!" felkiáltás hatására kellett rádöbbennem, hogy a forgatókönyv igazán semmit sem tett azért, hogy a szereplők barátságát és az emögött húzódó esetleges konfliktusokat akárcsak egy minimálisan is megkonstruálja (a párkapcsolati problémáikról már nem is beszélve), így átélhető dráma helyett a fordulatok érzelmi töltetei túlságosan is készen kapottak. És ehhez kénytelen vagyok hozzátenni, hogy a színészekre sem számíthatunk abban, hogy átadják ezeket a részleteket, nem véletlen, hogy közülük igazán csak Schoenaerts tudott kitörni a nemzetközi színtérre. (Itt is bizonyítja egyébként, hogy teljes joggal tette mindezt.)

Paradox módon azonban sokkal inkább a film rengeteg expozícióval terhelt első fele érződik érdektelennek és nehézkesnek, az utolsó egy órát az egymás felülmúló csavarokkal, valamint a tempó és a feszültség fokozásával egy kifejezetten szórakoztató élménnyé sikerült varázsolni. De még ennél is lenyűgözőbb a képi világ: az enyhén futurisztikus és az utolsó porcikájáig magából pénzszagot árasztó gyönyörű minimáldesign jellemzi az összes díszletet, amelyeket bámulatos fényekkel bevilágítva és kifejezetten kreatív beállításokból tár elénk Danny Elsen operatőr és a rendező Van Looy.

Az ilyen apróságok pedig egy nagyrészt kellemes szórakozássá teszik ezt a krimi-thrillert (főleg, ha egy kis friss vérre vágyunk a bűnügyi történetek terén), még akkor is, ha csírájában sem fedezhető fel az a katartikus hatás, amely egy maradandó filmnek velejárója lenne. De ha Erik Van Looy megfelelő ambícióval áll hozzá második nekiveselkedésére, ez például akár egy kiváló kihívás is lehet a remake számára.

7,5/10