Martin Luther King nevéről elsőre mindenkinek az az ún. Washingtoni menetelés keretében elmondott "Van egy álmom" című beszéde ugrik be. Pedig volt egy másik nagyon híres polgárjogi rendezvény, amely ha nem is volt akkora horderejű, mint ikonikus társa, mégis nagy jelentőséggel bírt, hiszen az 1964-ben az alabamai Selma városából Montgomerybe vezető felvonuláshoz kapcsolódó események vezettek el végső soron ahhoz, hogy 1965-ben elfogadták a Választójogi Törvényt, és ezzel a feketék is teljes jogú amerikai állampolgárok lettek. A Selma városában történeteknek állított emléket az Oscar-díjra is jelölt film, amelyre nagyon kíváncsi voltam a témája miatt, azonban sajnos azt kell mondanom, hogy egy közepes alkotás született, amely korántsem nézhetetlen, de jóval gyengébb, mint a versenytársai.  A történelem iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom a megtekintését, hiszen szépen fényképezve követhetik nyomon az eseményeket, összességében azonban sajnos egy felejthető alkotás született.

Martin Luther King (David Oyelowo) megkapja a Nobel-békedíjat, és ezt rá jellemző módon megpróbálja a feketék polgárjogi mozgalmának a szolgálatába állítani. Lehetősége van találkozni Lyndon B. Johnson elnökkel (Tom Wilkinson), aki tiszteletteljesen, de elutasítja azon kérését, hogy fogadtassa el a választójogi törvényt. Azonban Selmában meggyilkolnak egy tüntetésen egy fegyvertelen fekete fiatalembert, és ez ellen való tiltakozásul a helyi polgárjogi vezetők egy menetelést szerveznek. Amikor King is csatlakozik az eseményhez, egyre inkább a választójogra helyeződik a hangsúly...

Számomra még mindig hihetetlen, hogy Amerikában, a szabadság hazájában csupán néhány évtizeddel ezelőtt lettek teljes jogú állampolgárok a feketék (avagy afro-amerikaiak). A polgárjogi mozgalmak mára már talán kicsit feledésbe merültek, hiszen a 2000-es évek már másról szólnak. A selmai események nem annyira közismertek, ezért nagyon jó ötlet volt ezt a történetet a film középpontjába helyezni, azonban sajnos a Martin Luther King iránti  túlzott tisztelet ahhoz vezetett, hogy inkább róla szólt az alkotás, mint magáról a felvonulásról.

A film nagy erénye, hogy nem hősként, hanem emberként mutatja be Kinget, nem hallgatva el, hogy bizony voltak problémák közte és a felesége között. Azonban túl hosszú a felvezetés, amelynek a középpontjában a polgárjogi vezető áll, ráadásul életének közismert eseményeit követhetjük figyelemmel, vagyis túl sok újat nem tudunk meg róla. Az események így lassan és sajnos nem túl érdekesen  hömpölyögnek egészen addig, amíg el nem jutunk odáig, hogy mi is történt Selmában. Egészen pontosan akkor emelkedik egy teljesen másik dimenzióba a film, amikor a rendőrök látványosan szétverik a tüntetést, majd megölik a fegyvertelen fiatalembert egy étteremben. Azonnal átélhetővé válik a dráma, ezek a nagyon hatásos képsorok sokkal többet mondanak, mint előtte a sok míves, de sajnos kissé üres szócséplés. Én megértem, hogy az alkotók számára fontos volt, hogy ezek a szavak elhangozzanak, de egy bátrabb vágást nagyon jót tett volna a filmnek, mert az eleje sajnos tényleg nem kicsit lett unalmas, ezért hiába pörög fel az érdeklődésfaktor a közepétől, a vége sajnos egy kicsit sziruposra sikeredett, tehát az összkép nagyon is felemás, sokkal több volt ebben a történetben.

A forgatókönyv alapvetően nem volt rossz, jól építi fel a karaktereket, de sajnos annyira modoros a szöveg, hogy egy idő után nagyon idegesítő tud lenni. Természetesen be akarták mutatni, hogy King nem véletlenül volt korának legnagyobb szónoka, nem is ezzel van a gond, hanem a párbeszédek dinamikájának szinte teljes hiányával. Jellemző, hogy főleg a mellékkarakterek lettek igazán érdekesek, a főszereplők kissé műviek. A tévéfilm-feeling szinte végig megmarad, nem tud igazán nagyot ütni a dráma, mivel a karakterek lassan, de biztosan elszürkülnek. Szép, de eléggé tartalomhiányos főhajtás a film a Selmában történek előtt. Ha az elejéből kihagynak kb. fél órát, és a végén egy kicsit bátrabban nyúlnak a dramaturgiához, valóban olyan film születhetett volna, amely méltán veszi fel a versenyt a többi Oscar-díjra jelölt alkotással. A zene viszont valóban megérdemelten került be a legjobbak közé, tényleg gyönyörű és kifejező, de önmagában sajnos nem menti meg a filmet a tisztes középszertől.

David Oyelowo hozta a kötelezőt, de nem rengette meg a filmvásznat Martin Luther King szerepében. Carmen Ejogo kihozza a maximumot a feleség nem túl eredetien megírt alakjából. Az igazán kiváló alakítások olyan mellékszereplők nevéhez fűződnek, mint Tom Wilkinson, Giovanni Ribisi, Cuba Gooding Jr, Tim Roth pedig simán zseniális. Ophrah Winfrey is eljátszott egy kisebb szerepet a filmben, meglepően jól.

Ava DuVernay eddig a tévében rendezett, ez látszik is a filmen, hiába ült a produceri székben többek között Brad Pitt és Oprah Winfrey, egy felejthető, középszerű dráma lett a végeredmény. Erről az alkotásról is messziről kiabál, hogy Oscar-ra gyártották (életrajzi, egy fontos polgárjogi eseményhez kötődik, stb.), de a kivitelezésbe csúszott némi hiba, kicsit talán bátrabban kellett volna hozzányúlni az alaptörténethez. Kevesebb Martin Luther King és több Selma kellett volna ahhoz, hogy igazán ütős, szívet-lelket rázó filmnek örülhessen a néző, így viszont marad a csalódás. Ne legyünk igazságtalanok, nem nézhetetlen alkotásról van szó, de nem is marad meg belőle túl sok jelenet, méltán fog eltűnni a süllyesztőben.

Szép, de eléggé üres történelmi dráma, egyszer nézős darab!

6/10