Másodvélemény: Keresztút / Kreuzweg (2014)
2015. január 29. írta: danialves

Másodvélemény: Keresztút / Kreuzweg (2014)

kreuzweg-thim-4-crop.jpgMocsariszorny kolléga kritikáját erre találjátok.

A Dirty Wars kapcsán említettem azt az érzést, amikor az ember hihetetlenül fel tudja magát idegesíteni egy filmen, de nem azért, mert annyira borzasztó lenne, hanem éppen ellenkezőleg, mert hatalmas zsenialitással ábrázol egy kifejezetten felháborító dolgot. Ez pedig a Keresztútra hatványozottan igaz, sokszor nézni is alig bírtam, annyira fel tudott húzni. De nemcsak ezért zseniális mű.

A 14 éves Maria (Lea van Acken) a bérmálkozására készül, méghozzá egy kifejezetten szektaszerű katolikus gyülekezetben, amely még a pápát sem tartja hithű kereszténynek, a gospelt pedig egyenesen a Sátán muzsikájának nevezi. A családjában teljességgel magáévá tette ezeket az elveket, és alapvetően Maria sem küzd ellenük: elhatározza, hogy feláldozza életét, cserébe azért, hogy kistestvére meggyógyuljon. Azonban ehhez folyamatosan ellen kell állnia a kísértésnek, amely egy vele egykorú fiú érdeklődésében jelentkezik.

kreuzweg-brueggemann-540x304.jpgEzt a vallásos bigottságot mutatja be a film, annyira részletekbe menően és hitelesen, hogy az embernek ökölbe szorul a keze. Dietrich Brüggemann pazar dialógusainak és hibátlan karakterábrázolásainak köszönhetően már néhány perc alatt valós környezetben és valódi emberek között érezzük magunkat, a rendező elképzelése pedig a keresztút tökéletes parabolájaként teljesedik ki. Ráadásul azt teszi igazán naggyá a filmet, hogy egyáltalán nem egyoldalú sulykolásból áll, akármennyire is felháborítóak az események, éppenséggel Maria vagy családja szempontjai is végig logikusak, így tulajdonképpen tényleg csak elvi kérdés, hogy hogyan értelmezzük a látottakat.

Technikai szempontból is bámulatos alkotásról beszélhetünk: a keresztút stációinak megfelelően 14 statikus beállításból áll az egész film (a teljesség kedvéért: ebből csak 11 valóban statikus, a többiben van egy minimális kameramozgás). Ez nem kis terhet ró a színészekre, de hiába kell helyenként 15 percet folyamatosan végigbeszélniük és végigjátszaniuk akár egyszerre nyolcuknak, mindegyikük játéka hibátlan, de messze kiemelkedik a főszerepet játszó Lea van Acken. Ez egyben azt is eredményezi, hogy a történet nem feltétlenül halad előre minden esetben, sokszor inkább csak a már korábban megtörténteket látjuk egy hangyányit más megközelítésből (elsősorban Maria anyjának jelenlétén lehet érezni ezt), de hála a rendező kidolgozott elképzelésének, így is hatásosak tudnak maradni ezek a jelenetek is.

Ugyanakkor akármennyire is elképesztő teljesítményről beszélhetünk így, maradéktalanul nem győzött meg ez a megoldás, elsősorban azért, mert így az élmény nem több egy színházi előadásénál. Egy filmben sokkal inkább elvárnám, hogy a rendező megpróbálja irányítani a néző figyelmét, és ne csak letegyen a sarokba egy kamerát, ráadásul sokszor így vizuális téren annyira nem történik semmi, hogy elég csak hallgatni az alkotást. De nem megyek bele "mi lett volna, ha...?" kérdésekbe, mivel nyilván nem tudom megmondani, másként hogyan működött volna a produkció, azonban így beleesik egy olyan hibába is a film, hogy a jelenetek kikerekítése érdekében jó néhány lapos vagy semmitmondó pillanat is becsúszik.

Az élmény tehát meg-megbicsaklik időnként, de ettől függetlenül egy remekművel állunk szemben, amelynek az mindenképpen a javára írható, hogy egy sajátos elképzelést alkalmaz következetesen és visz végül sikerre. Úgyhogy garantálhatom, aki megnézi (gondolom nem sokan fogják ezt megtenni), az még sokáig fog emlékezni erre a műre.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr57117201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xhalapex 2015.05.12. 14:42:50

Tettszett a film, bár a keresztúttal történő folyamatos párhuzam állítás szerintem teljesen indokolatlan, az egész legfeljebb csak külsőségeiben hasonlít időnkét a keresztútra. Akármilyen furán hangzik, de a lány története inkább a Rajk perre rímel, mint Krisztus testi szenvedésére és úgy általában a kereszthalál mikéntjére. Röviden a csaj≠Jézus.
süti beállítások módosítása