ComingSoon - 2015. január 15.
2015. január 15. írta: danialves

ComingSoon - 2015. január 15.

Hetek óta vártunk erre a pillanatra, most azonban már végre elmondható, hogy megkezdődik a jó filmek dömpingje a mozikban. Kezdve rögtön a tavalyi év egyik legjobbjával, folytatva egy szűk 30 éves klasszikussal, és még a legutóbbi Arany Pálma győztesét is megkapjuk.
2014 4. legjobb filmje hosszas várakozás után végre a magyar mozikba is eljutott, úgyhogy hiba lenne kihagyni a lehetőséget. Nem vagyok jós, de valószínűleg 2015-ben is kevés olyan szórakoztatóan szellemes film lesz, mint Iñárritu munkája. Bővebben kritikánkban.

A Pannonia Entertainment az első rész rendezői verziója után az Alien-trilógia újabb darabját vette sorra. Ha valaki gyűlöl látatlanban beülni egy kétes minőségű filmre, akkor neki remek program lehet James Cameron klasszikusa, hiszen már volt esélye bizonyítani, hogy egy remek alkotás. Bővebben itt írtunk róla.
A Filmalap nem hagyja magára azokat, akik szerint eddig a magyar filmgyártás csak köldöknézős baromságokat szállított futószalagon, és újabb vígjátékkal igyekszik megnyerni a közönség kegyeit. Ehhez pedig két igen népszerű stand-upost hívott segítségül Hadházi László és Kiss Ádám személyében. Sajnos ez engem viszont inkább Seth MacFarlene tavalyi buktájára emlékeztet, amellyel bebizonyosodott, hogy attól, hogy jó humorista valaki, még nem feltétlenül lesz jó komikus színész. Ilyen szemmel nézve tehát van ok az aggodalomra, de a Filmalap jelenléte egyre inkább garancia arra, hogy olyan borzasztóan rossz produkció nem sülhet ki ebből.
A One Direction rövid pályafutása több koncert- és dokumentumfilmet szült, mint más együttesek évtizedes fennállása, most pedig egy újabb érkezik, hogy még egy bőrt lehúzzon a befolyásolható tinilányokról (illetve egész pontosan szüleikről). Valahogy nem érzem azt, hogy az együttes kapcsán annyi és olyan komoly üzenetet lehet megfogalmazni, hogy abból nem hogy hat, de egy film is kijöjjön, így ha nem tévedek, nagyjából ezerszer hallott Bravo magazinos klisékből és kötelező bájolgásból fog állni a produkció.
Remekmű lehetett volna, de saját nagyravágyása végül elrontotta Nuri Bilge Ceylan munkáját. Ettől függetlenül a Téli álomnak olyan kvalitási vannak, amelyek kevés filmnek, de inkább olvassatok erről kritikánkban!
A One Direction mellett Nick Cave is megkapta a maga dokumentumfilmjét, a 20.000 nap a Földönt viszont inkább csak azoknak ajánlanánk, akik vevők Cave stílusára. Bővebben kritikánkban.
A Shirley - A valóság látomásai c. filmről már 3 hete megemlékeztünk, mielőtt eltolták volna a premiert.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr447059279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2015.01.17. 01:11:50

Dumapárbaj? One direction film? LOL Mekkora szar ez a blog...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.17. 01:14:27

@ügyfélszolgálatos: Segíts már megvilágítani az összefüggést nekem ebben légy szíves. ;)

adambum 2015.01.17. 06:15:07

ignorance -> tudatlanság.
nem pedig "mellőzés"

úgy imádom a fizetett fordítóinkat

tisztapista 2015.01.17. 07:45:21

Nem tudtam miért a 18-as korhatár. Aztán megláttam a One Directiont. Basszus, ne szórakozzatok már! MI van, ha a hátam mögül a gyerek véletlenül meglátja? Egy héten keresztül magyarázhatom neki, és nézhetjük az Alient nyugtatásképpen...

PongLenis 2015.01.17. 10:40:50

Maris aprilis 1 van vagy mi ez a szar? One direction bazmeg az...

Exploiter 2015.01.17. 12:07:25

Nem a blogon múlik, de a fentiekből tényleg 1 film érdekes, azt is láttam már egy tucatszor korábban...

Mr.paksimogyoró 2015.01.17. 12:17:46

Nem érted a fanyalgókat? Index címlap: Durva filmeső szakad ránk januárban! Erre beraksz ilyen szutykokat, mint a Dumapárbaj, meg a Tiniszarság? Ha neked tényleg ezek a durva filmek, hát lelked rajta, de akkor ne írj róla blogot, mert csak kiröhögnek. Mondjuk a 2014 legtúlértékeltebb filmjei cikked után megfogadtam, hogy többet nem jövök (gondolom nem fogod bánni).

PongLenis 2015.01.17. 12:20:54

@danialves: hat ha neked 2015 legjobban vart filmje a dumaparbaj meg a one directionos buzisag, es hetek ota erre izgulsz, akkor ne csodalkozz ha nem vesznek komolyan mint filmes blog

Razzul 2015.01.17. 12:26:25

@Mr.paksimogyoró: @PongLenis: @ügyfélszolgálatos: A jó film jelzőt danialves kolléga a Birdmanre, Alienre és a Téli Álomra értette...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.17. 12:29:24

@Mr.paksimogyoró: Nézd, az egy dolog, hogy az Index szerkesztői sem képesek elolvasni és megérteni, hogy miről szól a poszt, de akkor legalább te tehetnél vele egy próbát, ha már ekkora az arcod.
Úgyhogy tényleg eltaláltad, valóban nem érint túl mélyen, hogy többet nem fogunk találkozni. (Csak remélem, ezúttal valóban be is tartod a szavadat.)

@PongLenis: És megtudhatnám, hogy honnan szülted, hogy nekem ez a kettő 2015 legjobban várt filmje és hetek óta erre izgulok?
Én nem csodálkozom, ha olyan emberek, akik nem tudnak olvasni, nem vesznek komolyan, de igazából annyira nem is hat meg.

Mr.paksimogyoró 2015.01.17. 12:41:49

@danialves: Nem igazán értem, mitől lenne nagy az arcom, nem kioktattalak, véleményt formáltam. Persze, gondolhattam volna, hogy itt ezt nem lehet. Egy jó filmek dömpingje felütés után jó filmek ajánlását várja az ember, nem 3 jó és 3 szar arányban. Szóval az arcból inkább neked kellene visszavenni, és az első mondatodat tartalmilag is betartani: "Hetek óta vártunk erre a pillanatra, most azonban már végre elmondható, hogy megkezdődik a jó filmek dömpingje a mozikban." u.i: ne félj, betartom, olyan sok jó blog van még a neten.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.17. 13:02:13

@Mr.paksimogyoró: "nem kioktattalak"
vö.
"akkor ne írj róla blogot, mert csak kiröhögnek"
De ugye nyilván arról van szó megint, hogy nem lehet véleményt formálni, nem arról, hogy úgy pofázol, hogy képtelen voltál felfogni leírtakat. De ne aggódj, már egészen rutinos vagyok a saját posztjaim magyarázásában:
"elmondható, hogy MEGKEZDŐDIK a jó filmek dömpingje"
Ezt egészen biztosan mondhatom, hogy be fogom tartani, pl. ha felnézel egy-két-három hét múlva, az akkori premierek között is fogsz találni jó pár minőségi darabot. (Bár te ezt már pont nem látod meg, hiszen soha többet nem fogsz idejönni.) Úgyhogy ez tartalmilag tökéletesen be lesz tartva, a probléma inkább az, hogy a "megkezdődik" szót nem ismered.
Mint ahogy azzal sem lehetsz tisztában, hogy pl. a múlt hét után, amikor összesen volt 3 premier, abból is az egyetlen értékelhetőt már játszották korábban a mozik, elég nagy dolog, hogy a héten jön 3 jó film is. Ehhez pontosan nem tudom, hogy mi köze lenne, hogy milyen arányban, mert én ennek speciel sokkal jobban örülök, mint ha egyetlen bemutató lett volna csak csütörtökön, de az legalább jó. Innentől kezdve az, hogy ezzel szemben mi lenne a jó, egyéni szociális probléma és kicsit nagyképű számon kérni rajtam.
Ismét azzal zárnám tehát, hogy amíg pl. a "megkezdődik" szó értelmével nem vagy tisztában, addig próbálj egy kicsit szerényebben magyarázni, de talán a legjobb lenne először magyarázás helyett felfogni dolgokat.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.17. 13:56:26

@PongLenis: Mondanám, hogy "ülj le fiam, egyes", de ha valaki ilyen idióta véleményt formálna az iskolában, azt még az intézetből is kibasznák. :D

PongLenis 2015.01.17. 14:14:28

Mondjuk innen?
'Hetek óta vártunk erre a pillanatra, most azonban már végre elmondható, hogy megkezdődik a jó filmek dömpingje a mozikban.'

De biztos en vagyok a hulye, hogy egy ilyen lead utan jo filmek listajat varom. Bar ha a blog osszes szerkesztojenek itt kell osztani az eszt es magyarazkodni akkor lehet megsem velem van a baj.

@FroG: most aztan jol megmondad, sokat gondolkoztal ezen a frappans valaszon? Fel is allt kozban?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.17. 14:27:57

@PongLenis: Szóval te egy ilyen bevezetés után jó filmek listáját várod (btw ott is voltak a jó filmjeid), tehát én hetek óta a one directionre izgulok? Bocsáss meg, de nekem még mindig nem jön át az összefüggés.
Mindenesetre ha szerinted "jó filmek jönnek" = "CSAK jó filmek jönnek", akkor egyrészt tényleg veled van a baj, másrészt elég meredek elképzeléseid vannak a magyar filmforgalmazásról, mert én még olyan premiernapot nem láttam, ahol ne dobtak be volna valami szutykot a forgalmazók.
Viszont ha te a blog összes szerkesztőjét idehaluztad, akkor nem tudok mást mondani, mint hogy tényleg hülye vagy, vagy legalábbis valamilyen tudatmódosító hatása alatt állsz.
Szóval neked is itt lenne az ideje egy kicsit elgondolkodni és valami olyan tartalommal előállni, ami indokolja ezt a hatalmas arcodat.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.17. 14:28:41

@PongLenis: Hallod pajti, most aztán nagyon beégettél ezzel a szexuális-frusztrációs dologgal. Ha neked egy hozzászólás írásáról ilyen reakciók jutnak eszedbe, akkor szerintem keress fel egy jó pszichológust. Lesz miből dolgoznia.

Gringo 2015.01.17. 22:02:00

Hát a Téli álommal teszek egy próbát, a Bolygó neve halál nem új film, a többi felejtős számomra.
Nem tudom, hol a "durva filmeső"?! :D

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.01.18. 03:00:52

@danialves: Hát szerintem is félreérthető volt a lead (meg a cím is a címlapon). Lehet persze erőből is vitatkozni, de nem attól lesz mérvadó a blog.
Na mindegy.

irónika 2015.01.18. 07:16:56

@danialves:
Csatlakoznek a jo par elottem szolohoz abban a tekintetben, hogy a poszt cime es az elso mondata utan az ember nem azt varja, higy bemutatod az e heti premiereket, hanem bemutatod az idei evben varhatoan jonak igerkezo filmeket vagy azok egy reszet. Es ezzel a gondolattal mar ertheto csalodas es kiakadas a OD film.
Lehet, hogy ugy gondolod az altalad leirt gondolatnak csak egyfele ertelemezese van, de ez mint kiderult nincs igy. Legalabb 4-en voltunk, akik maskepp ertettek. Persze ez lehet a mi hibank, de mint szerzo legalabb egy elgondolkodast megerne, hogy magadban keresd a hibat, mert abbol akar tanulhatsz is.
Nem mondom, hogy korrekt stilusu kritikakat kaptal, bar - sajnos - egyaltalan nem logott ki a sorbol egyik sem. Azonban a valaszod kioktato stilusa mar nem elfogadhato. Lehet, hogy @PongLenis elott mar a tobbiek felidegesitettek, de o teljesen korrektul megvalszolta az korabban feltett kerdesedet. Erre te atharapod a nyakat, mikozben csak arrol van szo, hogy egy heti filmbemutato ugy volt beharangozva, mintha az idei ev kivalo filmtermeseit latnank toled. Az index cikadasaval meg ne takarozz, mert bar lehet nem tehetsz rola, mert nincs ra hatasod, de nekunk aztan vegkepp nincs, mikozben ezek szerint mi vagyunk atverve. Ugy gondolom minimum egy elnezeskeressel jossz az olvasoidnak, de lehet, hogy egy 2015-os beharangozo is jarna nekik. Udv.

lifelike 2015.01.18. 09:17:05

kellene egy alsó korhatár ami alatt senki nem írhat filmes blogot
lehetne ez mondjuk a 12 év

AldoWinnfield 2015.01.18. 11:45:05

@irónika: Van a blogon 2015-ös coming soon, oldalt láthatod a linkeket, három részes. Az index címadásai hülyék, mert egyébként a posztból egyáltalán nem az jön le, hogy ez 2015-ös coming soon lesz, ráadásul a bevezető tényleg három jó filmet ígér csak és azok tényleg jönnek, itt vannak ezen a héten a mozikba.

@lifelike: Aha, biztos, de ez most megint hogy jön ide?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.18. 12:02:55

@Mityu "aljanép" MG: Hát szerintem is, de erre próbáltam volna diszkréten rávenni az embereket, hogy attól, hogy az index szerkesztői funkcionális analfabéták, ők még elolvashatják, miről van szó. (Itt vagy pl. te, akinek ez remekül sikerült.) Ha viszont valakinek ez nem jön össze, és ezek után még nekiáll osztani az észt, akkor azért szerintem nem meglepő, hogy nem igazán lopja be magát a szívembe.
Ebben nem értem, mi az "erőből vitatkozás" (habár ezt a fogalmat nem biztos, hogy egyáltalán önmagában jól értem), azt meg végképp nem, hogy hogy jön ehhez, hogy mitől lesz valami mérvadó, ezt légyszi azért még fejtsd ki.

@irónika: A poszt címe után, amelyben benne van, hogy "2015. január 15.", nem azt várja az ember, hogy az e heti premierekről lesz szó? :D
Továbbá, mint leírtam már háromszor, én látok itt bemutatva jó filmeket, gyengébbek kedvéért még az említett első mondatban külön fel is vannak sorolva.
"Lehet, hogy ugy gondolod az altalad leirt gondolatnak csak egyfele ertelemezese van, de ez mint kiderult nincs igy."
De, ez így van, attól még, hogy valaki lusta elolvasni miről van szó (mert érdekes módon mindenki csak akkor kezdett a poszt első mondatára hivatkozni, amikor leesett nekik, hogy hoppá, nem az van a posztban, amit indexen írtak), attól még nem lesz több értelmezése. Megvolt az elgondolkodás, és erre jutottam, továbbá arra, hogy volt még ca. 16 ezer ember, akinek ez nem okozott problémát, szóval légyszi ne kezdjünk számháborúba ilyen téren.

Továbbá, szerintem a válaszom kioktató stílusa tökéletesen elfogadható, ha valaki szerintem "április 1-je van vagy mi ez a szar?", mindezt abból kiindulva, hogy képtelen volt elolvasni valamit. Egyrészt szüksége is van a szájbarágásra, másrészt (mint ezt is kifejtettem már 3szor) ilyenkor esetleg kicsit vissza lehet venni az arcból.
Valamint akinek itt nem kéne takaróznia az index címadással, az pont te (ti), ugyanis ahogy fentebb kifejtettem, lehet, hogy az index szerkesztői nem tudnak olvasni, de attól még ez nem kötelező érvényű mindenkire nézve. Főleg, mielőtt hatalmas pofával nekiáll magyarázni.
Úgyhogy szerintem itt maximum nekem jön pár ember egy bocsánatkéréssel, de őszintén szólva ne haragudj, de már csak azért sem tudom ezt komolyan venni, mert rutinszerű, hogy minden ilyen vita végére betoppan egy Igazságos Mátyás, aki annak ellenére, hogy neki is újra el kell magyarázni mindent, amit leírtam, jól eldönti, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem a faszkalap trolloktól. Meg hogy járna nekik az a 2015-ös beharangozó, ami egyébként már hetek óta készen van, és ha nagyon nem akarsz utánakeresni, mondjuk jobbra az egyik oldaldobozban megtalálod. ;)
Szóval csak hogy lásd, pl. ez utóbbiról beszélek, amikor azt mondom, hogy érdemes lenne utánajárni egy kicsit a dolgoknak, mielőtt ilyen kinyilatkoztatásokat tesz az ember.

@lifelike: A kommenteléshez meg egy olyan követelmény, hogy akinek nem sikerült a 8. osztályos kompetenciamérés szövegértés része, az ne szólhasson hozzá...

Gringo 2015.01.18. 12:03:42

@danialves: Jaaa, az Index adta ezt a hatásvadász címet? Így már érthető. :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.01.18. 22:45:17

@danialves: Nem fejtem ki. Rég kiderült már számomra, hogy vagy annyira intelligens, hogy magadtól is meg fogod fejteni. Tessék dolgoztatni azokat az agysejteket, na! :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.19. 00:36:49

@Mityu "aljanép" MG: Nézd, megfejthetem én magamtól, csak nem biztos, hogy arra fogok jutni, amit mondani akartál. Ennek meg így egyrészt szerintem sok értelme nincs, másrészt vagyok annyira következetes, hogy én sem kezdek el olyan dolgokról magyarázni, amit nem értettem, ha már ezt vetem mások szemére.

Úgyhogy én továbbra is amellett lennék, hogy ha van mondanivalód, azt fejtsd ki nyugodtan és inkább ne barkochbázzunk. ;)
süti beállítások módosítása