David Sunmar (Dustin Hoffman) a fiatal amerikai matematikus szép feleségével, Amy-vel (Susan George) egy kis skóciai településre költözik, ahol a lány született. Válságba jutott a házasságuk, és miközben próbálják megmenteni, felújítják a házat. Egy helyi csapatot bíznak meg a munkákkal, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert egy nem túl szép napon a férjet elcsalják egy vadászatra, a feleséget pedig megerőszakolják. De ez még csak a kezdet, egy borzalmas éjszakán szabályosan ostrom alá veszik a házat, amelyet a párnak együtt kell megvédenie...
Hangsúlyoznám, hogy lány létemre nem vagyok szívbajos típus és láttam már Peckinpah - filmet, tehát nem voltak illúzióim, de ettől még eléggé megrázott a Szalmakutyák brutalitása. Fogalmam sincs, hogyan engedtek moziba 1971-ben egy olyan alkotást, amelyben ennyire látványosan megerőszakolnak egy nőt, de sokkoló a látvány az biztos, még akkor is, ha értelemszerűen csak sejtetik az eseményeket. De a ház ostroma sem hétköznapian véres, pedig nem horrorról van szó, hanem egy kegyetlenül jól vezetett thrillerről. Az elején nem is gondolná a néző, hogy ilyen végkifejlet várható, elsőre egy szoft párkapcsolati drámának látszik az alkotás, de aztán egyre jobban elfajulnak az események, a rendező mesterien játszik a közönség idegeivel, katartikus erejű a végjáték. Kár, hogy az összességében halovány színészi játék miatt nem tud olyan zseniális lenni a film, mint amilyen lehetett volna, de így is csak erős idegzetűeknek ajánlott!
A film keletkezésének idején sokkolta Amerikát a Manson-gyilkosság (akkor halt meg Polanski terhes felesége, Sharon Tate, amikor a banda tagjai betörtek a rendező házába), a rendezőt nyilván ezek az szomorú események inspirálták a forgatókönyv készítésekor. De a történetet Angliába helyezte, egy Isten háta mögötti településre, és a lelki folyamatokra helyezte a hangsúlyt, olyan hatásosan, hogy a meglepően kevés vér és gyilkosság ellenére a néző döbbenten nézi a képsorokat, és teljes erővel szurkol David-nek és Amy-nek, hogy túléljék ezt a borzalmas éjszakát. Igen hosszú a felvezetés, elsősorban a fiatal pár problémáira koncentrál, David-nek nyugalomra lenne szüksége a munkájához, a lánynak pedig több figyelemre, és nagyon nem találják a harmóniát. Már éppen kezdenénk beleunni a szenvedéseikbe, amikor szinte átmenet nélkül jön a fordulat, Amy megerőszakolása után az események felgyorsulnak, a ház ostroma pedig maga a földi pokol.
A forgatókönyv összességében jól sikerült, a túlságosan bő lére eresztett előzmények bemutatása során jól megismerhetjük a karaktereket. Andy egy jólelkű tudós, aki sajnos nem az az erős, bátor férfi, akinek Amy látni szeretné, de a film végére teljes átváltozáson megy keresztül, sem a néző, sem saját maga nem nézte volna ki belőle, hogy milyen ősi ösztönöket hoz elő belőle a háza és a felesége megvédésének kényszere. A lány figurája közel sincs ilyen jól megírva, női szemmel nézve nem kicsit felháborító annak az érzékeltetése, hogy némileg saját magának is köszönheti, hogy megerőszakolták, a végére pedig nem lesz belőle más, mint az a szép szőke feleség, akit hős férje jól megment a rosszfiúktól. A ház ostromlói is különböző karakterek, a lányát féltő bősz atyától kezdve a lányba szerelmes, viszonylag visszafogott gonosztevő alakjáig, A tipikus angol kisebb települések lakosai is megjelennek a történetben (a tiszteletes, a rendet képviselő őrnagy, a csapos stb.), nem kevés társadalomkritikai élt adva a filmnek. A kezdetben felhőtlennek látszó hangulat lassan, de biztosan komorul el, a rendező kiválóan teremti meg az atmoszférát, szinte hitchcock-i magasságokba emelkedik, de mégsem horrorfilmről van szó, hanem egy zseniális végjátékhoz vezető thrillerről, ami után garantáltan bezársz minden ablakot és ajtót, mielőtt lekapcsolod a házban a villanyt!

Sam Peckinpah nem kispályás rendező, az ő védjegye a macsóság és az erőszak, egyikben sincs hiány ebben a filmben sem. Dustin Hoffman volt a húzónév, meglepően jól működött a házát bármi áron megvédő férj szerepében, de azért alapvetően az értelmiségi figurában volt hiteles. Talán körültekintőbben kellett volna kiválasztani a többi szereplőt is, de így sem véletlenül lett klasszikus ez a film, amely összességében egy kiváló alkotás, brutális erejű jelenetekkel, katartikus erejű végjátékkal.
Erős dráma, megrázó képsorokkal, igazi Peckinpah-film, kötelező darab!
8/10