Nemrégiben szembesültem egy olyan filmes listával, melynek az volt tulajdonképpen a célja, hogy megtekintésre erősen ajánlott, 90 perc alatti gyöngyszemekre hívja fel a filmkedvelők figyelmét. Mostani alanyommal már amúgy is szemeztem egy ideje és a minap láttam elérkezettnek az időt arra, hogy rászánjam az időmet. Noha rövid filmről van szó, erős meggyőződésem van afelől, hogy Noah Baumbach majd' 10 éves munkáját ki is hagyhattam volna.
Két fivér áll a középpontban, akiknek a szülei válni készülnek. A fiatalabb Frank (Owen Kline) egyértelműen az édesanyja (Laura Linney) pártját fogja, míg az idősebb, a kamaszkorban ízig-vérig benne lévő Walt (Jesse Eisenberg) inkább az apuka (Jeff Daniels) párját fogja. A válást mindnyájan nehezen élik meg, a legelvetemültebb utakon próbálják feldolgozni, ráadásul a családapa szeretője kölcsönös szimpátiát mutat Walt-tal.
Amit a történetfelvezetésben leírtam, az csak egy töredéke annak a rengeteg szálnak, amennyivel operál a film. Ez a legnagyobb buktató, egész egyszerűen 81 perc túl kevés ahhoz, hogy ennyi mindent el lehessen mondani. Nincs elég idő a hangulat megteremtésének, a karakterek mély bemutatásának és a cselekmény kibontakozásának. Ezen felül semmi különlegeset vagy megrengetőt nem tartalmaz Baumbach filmje. A rendező/forgatókönyvíró elég bátortalanul, zavarba ejtően visszafogottan nyúl egy amúgy kényes témához, amiből azért ki lehet hozni egy földhöz ragadt, megkapó drámát. Tipikusan olyan alkotás, ami komolyabban egy témát sem jár körül, nem állít dolgokat, ezért mindent bele lehet magyarázni.
A színészi alakítások viszont meglepően jók. Laura Linney ritkán okoz csalódást, a két legpozitívabb csalódást pedig egyértelműen Jeff Daniels és Owen Kline okozták. Daniels ritkán tűnik fel ilyen szerepekben, de remekül állt neki, valósággal lubickolt a szerepben. Kline meg szimplán letett az asztalra egy nagyon érett gyerekszínészi játékot. Ami pedig Jesse Eisenberget illeti, kezdek megbizonyosodni arról, hogy az ő művészi eszköztára kimerül annyiban, hogy hadaró, agytröszt weirdókat játszik el (ez a karakter talán csak A közösségi hálóban jött át valamelyest). A komikus elemeket is kár volt erőltetni, egyszerűen nem illett a film stílusához a humorizálás.
A tintahal és a bálna egy hatalmas blöff. Úgy csinál, mintha egy hiperrealista, katartikus erejű mű lenne, de valójában nagyon felszínes és jellegtelen alkotás. Ilyen előjelekkel kicsit félve fogok nekiülni az agyondicsért Frances Ha-nak.
5/10
