Direktorként a filmvilágba fiatalon betörni nem egyszerű dolog, olyannyira, hogy még a legtehetségesebb 40 alatti rendezőket is kínkeservesen tudtuk csak összeszedni, mert egyszerűen az összes fontosabb szakember már bőven meghaladta ezt a kort. Nem így Xavier Dolan, aki 20 évesen rendezte első alkotását, 5 év alatt pedig már az ötödikig jutott el. És hogy mi származhat abból, ha egy, a felnőttkor határát éppen átlépett egyén áll neki filmeket készíteni? Rengeteg jó dolog.

Tom (Xavier Dolan) szerelme temetésére érkezik annak családjához. Meglepetésként éri, hogy az édesanyának halvány fogalma sincs arról, hogy a fia meleg volt, köszönhetően a másik fiú, Francis (Pierre-Yves Cardinal) áldozatos munkájának, aki még egy kamubarátnőt is kitalált öccsének. Francis arra kényszeríti Tomot, hogy vegyen részt a látszat fenntartásában, főhősünk pedig fokozatosan egyre inkább a család és a farm fogságába kerül.

Az egészen biztos, hogy a főszerepet magára vállaló és 24 éves korára már sokadik filmjét író és rendező Xavier Dolan nincs híján az ambíciónak. Pontosabban az eredetiül szolgáló Michel Marc Bouchard-színdarab tehető felelőssé valószínűleg mindezért, azonban Dolan képes felnőni az alapanyaghoz. Jeleneteiben kifejezetten ügyesen keveri a drámai, komikus vagy éppen thriller elemeket, miközben sikeresen elkerüli azt is, hogy az alapfelállásból valami klisés gondolatmenetet vigyen végig akár a gyász, akár a homofóbia kapcsán. Ezt a bátorságot pedig a színészek is meghálálják, akik a rendezővel az élen remekelnek és sikeresen töltik meg élettel az egyébként is kiváló sorokat.

Azonban amennyire lázba hoz, hogy Dolan műve tele van izgalmas filmnyelvi megoldásokkal és fordulatokkal, legalább annyira gátja is lesz ez az élménynek. A sok hirtelen tartalmi váltás ugyan ad egy dinamikát a cselekménynek, és segíti azt, hogy minden jelenetnek súlya legyen, de eközben egyszerűen elveszik, hogy miről is szólna a film. A rendező a téma egyik aspektusát sem tudja igazán megragadni, így sikkad el szép sorban az alapszituáció erkölcsi dilemmája, a szereplők személyes tragédiája, hogy aztán végül a mű kissé üres kézzel hagyjon minket. A karakterek pedig hasonlóképpen esetlegesen idomulnak a cselekményhez, így igazán rajtuk keresztül is nehézzé válik megragadni a produkció lényegét.

Hatásos ugyan, de kissé szétcsúszik tehát az összkép, amelyet tipikus módon leginkább saját vállalásai nyomnak agyon. Ugyanakkor itt ez az ambíció legalább annyit ad hozzá a végeredményhez, mint amennyit elvesz, így végül mindenképpen egy értékes filmről beszélhetünk. Dolan pedig még mindig nagyon fiatal ahhoz, hogy idővel ennél ezerszer kiforrottabb, és remélhetőleg ennek nyomán sokkal jobb alkotásokat szállítson.

8/10