Power kritikáját itt olvashatjátok.
Ha nem tudnám, hogy egy 1993-as regényből adaptálták, valószínűleg most elkövetnék valami olyan szöveget lélektelen lopásról és másolásról, mint amilyet A beavatott kapcsán írtam. Azonban elég álszent dolog lenne részemről, ugyanis nem szeretnék olyan közhelyes lenni, mint ez a film. Igaz, ahhoz, hogy olyan közhelyes legyek, mint ez a mű, nagyon meg kéne erőltetnem magam.
Az emlékek őrével nem az a baj, hogy minden elemét láttuk már valahol (mondom, ezekkel az ötletekkel gyakorlatilag mindenkit beelőzött Lois Lowry írónő), hanem, hogy azok az alkotások ezerszer jobban valósították meg ezeket az elemeket. Szóval adott egy régi világ romjaira épülő, autoriter vezetésű utópia (ami sokkal menőbb volt az Equilibriumban), amelyben a gyerekeket a vezetők különböző kasztokba osztják be, kivéve természetesen főhősünket, aki különleges és szokás szerint egyedül majd megváltja a világot. (Ami egy bizonyos pontig még a minden eredetiséget nélkülöző A beavatottban is érdekesebb volt.)
Mindehhez pedig a film a lehető legborzasztóbb és leggiccsesebb közhelyeket veszi elő: konfliktus a rendszerhű baráttal, az érzelmek hiánya miatt borzasztó béna szerelmi szál, de még a régi világot jelképező emlékek is olyan iszonyúan mesterkéltek, mintha egy tv-reklám mintafelvételeit emelték volna át. Maga a világ is annyira hanyagul és lustán van felépítve, hogy a történet nagy megoldásának éppen csak értelme nincs, de legalább különösebb cselekményszövési bonyodalmak nélkül megvalósítható. És még folytathatnám, de a lista olyan hosszú lenne, hogy egyszerűbb azt végiggondolni, mi volt igazán ötletes ebben a produkcióban.
Viszont az egyetlen tényleges kreatív elem is kimerült számomra a díszletek és kellékek designjában, hozzátéve rögtön azt, hogy vizuális oldalról bár véltem felfedezni valamennyi ambíciót, azt teljesen tönkretették a gyenge effektek. Tudom, hogy 25 millióból nehéz komoly CGI-t varázsolni (bár akkor talán nem is kéne erre alapozni bizonyos képsorokat), viszont arra már nehéz kifogásokat találni, hogy 2014-ben még egy autós motoros üldözést sem tudnak az alkotók megoldani mesterséges felgyorsítás nélkül.
Persze, gondolom, a büdzsé nagy része inkább a színészekre ment el, akik aztán semmi nem csinálnak az egész produkcióban: Jeff Bridgesnek már nem ez az első filmje, amelyben úgy lézeng, mintha véletlenül tévedt volna be a forgatásra, a minden bizonnyal új tinisztárnak szánt Brenton Thwaites színészi eszköztára kimerül abban, hogy jól tud nagyon lelkes lenni, a Skarsgard-Holmes páros pedig annyira háttérbe van szorítva, hogy még igazán gyengének lenni sincs terük. (De ha ez nem elég, az mindent elmond a filmben rejlő színészi kihívásokról, hogy Taylor Swiftet sikerült az egyik kisebb szerepre castingolni.)
Egyetlen dolog lenyűgöző csak tényleg Az emlékek őrében: az, hogy még a lelketlen másolataiba is több lélek és eredetiség szorult. De hogy ne csak felesleges szócséplés legyen mindez, hanem valami hasznot is hajtsak olvasóimnak, egy mondatban összefoglalom a filmet azoknak, akik nem szeretnének 97 percet elpazarolni az életükből: "nem jók az érzelmek, mert gyűlölet meg háború meg minden, de akkor meg nincs zene, meg szerelem, úgyhogy mégiscsak jók, ééééééééééééértem?"
5/10
