Csak nekem jött meg a kedvem a második világháborús filmekhez a Fury nem kicsit figyelemreméltó trailer-eit nézegetve? A top 10 darabot a műfajból már kívülről tudom, de némi töprengés után eszembe jutott, milyen régen láttam a Gregory Peck, David Niven és Anthony Quinn főszereplésével készült alkotást, már tényleg csak néhány képkocka rémlett belőle, viszont halvány emlékeimben egy nagyon jó film élt, ezért gyorsan előkerítettem, és újráztam. Nos, nem kellett csalatkoznom a memóriámban, valóban egy szórakoztató és tartalmas filmhez volt szerencsém, arról nem is beszélve, hogy együtt láthattam benne nagy kedvenceimet.
1943-ban nagyon komoly bajba kerül kétezer brit katona, akik egy szigeten rekedtek, és a segítségükre siető hajók a biztos pusztulásba rohannak, ha nem sikerül a közeli Navarone szigetén állomásozó németek ágyúit semlegesíteni. Mallory kapitányra (Gregory Peck) vár a szép feladat, hogy a reménytelennek látszó küldetést levezényelje, mivel a bevetés vezetője, Franklin őrnagy (Anthony Quayle) súlyosan megsebesül. A csapatnak nem csak a németekkel kell szembenéznie, hanem azzal a ténnyel is, hogy áruló van közöttük...
Ma már kicsit megmosolyogtatóak az effektek, de saját korában vélhetően ez nem így volt, hiszen akkoriban még akármire nem osztogattak Oscar-díjat. Akad itt látványos robbantás, falmászás, akció elég, de egyáltalán nem ezen van a hangsúly, hanem a karaktereken és az izgalmas történeten. Mert az utolsó percekig nem dől el, hogy vajon sikerül-e végrehajtani a küldetést, és megszólalnak-e azok a hatalmas ágyúk, amikor megérkeznek a katonák felmentésére induló hajók. Nagyon hosszú a film, és bár a közepén akad egy kis üresjárat, összességében mégis fent tudja tartani az érdeklődést, hamar elrepül a két és fél óra.
Bár a csapat több tagból áll, a három fő karakter mégis Mallory kapitány, Miller tizedes és Andrea (aki egyébként ezredes, csak nem szereti, ha így szólítják). Miller egy robbantózseni, kémia professzor, azonban nem akar tiszt lenni, így maradt tizedes. Igazi angol úriember (David Niven alakításában mi más lenne?), aki a háború kellős közepén is megőrzi civilségét, megtartja a három lépés távolságot az eseményektől. Azonban amikor ő leplezi le az árulót (természetesen annak köszönhetően, hogy őt nem vakítják el az érzelmei, logikai úton jut el a végkövetkeztetéshez). De ezek után már neki sincs választása, teljes szívével részt kell vennie a küldetésben, nem is tehet másként. Mallory nem akart vezető lenni, csak a körülmények alakultak így, de ehhez képest látszólag gyorsan felnő a feladathoz, valójában azonban nagyon is komoly belső problémákat okoznak számára a saját döntései. Hideg logikával használja ki barátja sebesülését, ami azonban nagyon megviseli, de tudja, hogy ez a helyes út, és nem tér le róla. Az sem könnyű feladat számára, hogy az árulót megbüntesse, de a legkilátástalanabb helyzetben is folytatja a küldetést, figyel az embereire, tehát példásan helyt áll az események sodrában. Andreával finoman szólva sem baráti a kapcsolata, hiszen az megesküdött rá, hogy a háború végén meg fogja ölni (őt okolja a családja halála miatt), végig érezhető a köztük lévő feszültség, amelyet próbálnak félretenni a feladat súlya miatt.
A többi szereplő nem kap ekkora figyelmet, de ez nem zavaró, hiszen a karaktereken túl a történet is izgalmas, nem nagyon van idő unatkozni. Mégis van egy üresjárat a film közepén (amikor megérkeznek a szigetre), de amint ezen túljutunk, eszünkbe sem jut rápillantani az óránkra. A csapaton belüli konfliktusok, az emberek egymás közötti viszonya adja meg a történet dinamikáját, jól sikerül eltalálni az akció-érzelem arányt, a humor sem hiányzik, és jól adagolva sokat ad hozzá a filmhez. Erős dráma, ugyanakkor szórakoztató alkotás is, mai szemmel nézve sem poros, érdemes megnézni!
A főszereplők hozták, amiért szerződtették őket: Gregory Peck tudott új színt mutatni az általa sokszor játszott hősi figurában, David Niven ezredik katonaszerepében sem ismétli önmagát, Anthony Quinn a görög temperamentumával hódított, és hárman együtt elvitték a hátukon a filmet. Egyiküknek sem ez a legjobb alakítása, de profin hozták a karaktert, és ez elég volt a sikerhez. Anthony Quayle-nek vannak szép pillanatai, Stanley Baker kissé halovány, Irene Papas kiváló.
J. Lee Thompson maradandó filmet tett le az asztalra, de nézzék el nekem, ha nem ez a kedvencem tőle, hanem a zseniális A rettegés foka (de a Tarasz Bulba vagy A nap királyai sem kutya Yul Brynner-rel, vagy a MacKenna aranya sem rossz). Kiváló rendező kapott egy jó forgatókönyvet, jó színészeket, innentől kezdve sínen volt a projekt, nem véletlenül sikeredett belőle ilyen jó film.
Látványos, izgalmas, jól összerakott háborús film, érdemes rászánni az időt!
8/10
