Vannak legendás forgatások, amelyek horrorszerűen alakulnak, de végül mestermű születik belőlük. Ilyen volt például az Apokalipszis, most, a másik nagy klasszikus ezen a téren Herzog első igazi nagy sikere. Megjárta a poklot a stáb, Kinski többször is ott akarta hagyni a forgatást, az őserdő sem volt éppen ideális forgatási helyszín. És mégis összeállt a film, és meghozta az áttörést az alkotóknak. Már nagyon régen halogattam a film megnézését, rosszul tettem, mert egy nem könnyen emészthető, és nem túl szívderítő, de valódi szívet-lelket tépő drámát láthatunk, amelynek a záróképe katartikus erejű.

1560-ban a spanyol konkvisztádorok Pizzaro vezetésével elindulnak megkeresni a mesés El Doradót. Az amazóniai őserdőn keresztül vezet a csapat útja, melynek vezetését aljas eszközökkel magához ragadja Aguirre (Klaus Kinski), akin egyre jobban elhatalmasodik a hatalomvágy és az őrület, amelyre a társai túl későn döbbennek rá, így ennek a kalandnak csak tragikus vége lehet...

Az arany, a hatalom és a gazdaság bűvöletében élő emberek könnyen befolyásolhatóak, egy erős akaratú, gonoszul aljas, számítóan manipuláló társuk a saját ködös céljai elérésre tudja őket használni, ha megfelelő helyen és időben megfelelő szavakat mond. És már csak akkor látják tisztán a saját szerepüket egy tragikusan egomán kalandban, amikor már nincs visszaút. Aguirre őrülete egyre fokozódik, teljesen elrugaszkodik a valóságtól, a végső pusztulás szélén már csak a majmoknak tudja elmondani utolsó szavait: "Én vagyok isten haragja. Ahol én vagyok, ott a fákról lehullanak a madarak. Feleségül veszem a lányomat és megalapítom a legtisztább dinasztiát. Aki velem tart, gazdag lesz, aki nem, az meghal."

Az őserdő tisztasága és az azt meghódítani akaró emberi civilizáció kontrasztja hatalmas, tragikusan komikus a végtelen egoizmus, amellyel a konkvisztádorok úgy gondolják, hogy éppen most hódítanak meg egy területet, miközben céltalanul sodródnak a vízben. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a "császár" arról szónokol, hogy milyen földdarabokat vesz birtokba, miközben az emberei éheznek, és egyre inkább ellene fordulnak, amelyet természetesen nem vesz észre, és ez az életébe kerül. Aguirre-nek nemcsak a teste torz, hanem a lelke is, és az egyre kilátástalanabb helyzetben mind jobban elborul az elméje, amelyet a sorsukba beletörődő társai már csak fáradt egykedvűséggel tudnak végignézni. Tudják, hogy halálra vannak ítélve, a végső agónia nem szép és nem felemelő, viszont megrázó.

Rémisztő végignézni, ahogyan Aguirre módszeresen kiiktatja a képletből azokat az embereket, akik valóban alkalmasak lennének arra, hogy vezessék az embereket, mindenkit manipulál, hogy megkaparinthassa a hatalmat, és amikor már nincs, aki felett uralkodhat,az ő életének sincs már értelme tovább. Elveszít sorban mindent és mindenkit, végül saját magát is, már csak a teste él, a lelke már nem ezen a világon bolyong. Lenyűgöző szépségű képsorokon kísérhetjük figyelemmel a kis csapat drámáját, a jól sikerült forgatókönyvnek köszönhetően kevés üresjárattal, sokrétű karakterekkel, jól felépített történettel jutunk el a katartikus erejű záróképig. Nem könnyen emészthető filmről van szó, de érdemes rászánni a másfél órát, mert elég erősen átmossa a lelkünket, az utolsó öt percet pedig garantáltan nem fogja elfelejteni, aki látta.

Klaus Kinski zseniálisan őrülten alakítja Aguirre-t (nem csoda, a valóságban is voltak mentális problémái, arról nem is beszélve, hogy a lánya állítása szerint a vérfertőzéstől sem riadt vissza), nem véletlenül lett ez az egyik ikonikus szerepe, szinte eggyé vált a figurával. Habár halálosan gyűlölték egymást Herzoggal a forgatáson, végül mégis több filmet is forgattak együtt később (Nosferatu, az éjszaka fantomja, Woyzeck). Rajta kívül az atyát alakító Del Negro játéka kiemelkedő.

Werner Herzog filmjének az a legnagyobb erénye, hogy nem ítélkezik, pusztán bemutatja, hogy milyen az emberi természet, mennyire gyarlóak és vakok vagyunk, mennyire nem látjuk a lényeget a felszín mögött, milyen egoisták vagyunk, és mennyire lebecsüljük a természet erejét. A konkvisztádorokat csak fizikailag győzik le az indiánok, valójában azért vannak pusztulásra ítélve, mert egymás ellen fordulnak, ahelyett, hogy segítenék egymást. Katartikus erejű alkotás, kár lenne kihagyni az életünkből!

Erős dráma, Klaus Kinski kiváló alakításával, kötelező darab!

9/10