A háború maga a borzalom. Persze elvi síkon mindenki tudja ezt, de azért teljesen más, amikor beletolják a képébe a véres valóságot. Ahhoz, hogy igazán zsigerig hatoljon a sokk, Coppola kell. Sok film készült Vietnámról, de ennél katartikusabb máig nem sikeredett szerintem. Coppola epikus stílusa és Storaro kivételes fényírói tehetsége egyedülállóan zseniális alkotást eredményezett.
Már a nyitó képsorok beleégnek a néző retinájába: szinte a bőrünkön érezzük a napalmot, amellyel látványosan felégetik a dzsungelt. Erős kezdés után sem fenyegeti a nézőt az unalom: Willard százados (Martin Sheen) nincs túl jó passzban, éppen kiütötte magát, amikor megkapja a hírt, hogy új feladatot kap: el kell mennie Kambodzsába, és meg kell ölnie a szakadár Kurtz ezredest (Marlon Brando). Az út hosszú és veszélyekkel teli, első kézből szerezhet információt a százados arról, hogy mennyire öli meg a lelket a háború. Cirka két és háromnegyed órás játékidő múlva oda is ér az ezredeshez, azonban nem biztos, hogy képes lesz végrehajtani a feladatot, amit rábíztak....
Több mint három órán keresztül megbabonázva néztem a filmet, egyetlen pillanatra sem zökkentem ki a történetből, próbálta feldolgozni az agyam a látottakat és hallottakat. Katartikus erejű képek peregtek a szemem előtt, festőien szörnyű volt a látvány. Szín és fényorgia festi le a háború mindennapjait, Willard százados szemén keresztül mi is lassan, de biztosan haladunk az őrület felé, hiszen Vietnám pokla nemcsak a testet öli meg, hanem a lelket is. Übercool jeleneteken keresztül követhetjük figyelemmel, hogyan visel háborút Kilgore őrnagy (Robert Duvall) - aki imádja reggel a napalm illatát -, hogyan ad parancsot a pusztításra, miközben ő éppen szörfölésre készül. És ez még csak a film eleje, hol van a gigabuli a Playboy nyuszikkal, és a dzsungel mélye Kurtz ezredessel...
A forgatókönyv zseniálisan sikerült, Coppola írta John Milius-szal Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye alapján. A forgatásról a mai napig legendákat szoktak mesélni, nem könnyítette meg a stáb életét, hogy Brando erősen túlsúlyosan jelentkezett munkára, Martin Sheen szívrohamot kapott, az időjárás tönkretette a díszleteket, sokszor elhalasztották a film bemutatóját, de végül sikerült úrrá lenni minden problémán, és az eredmény az alkotókat igazolta: díjözön, 2 Oscar díj (az egyik az operatőrnek, Storaronak, aki tavaly Budapesten járt), legenda a köbön. Ez az a film, amelyben az operatőri és rendezői munka gyakorlatilag egyenértékű volt tökéletesen kiegészítette egymást. Az eredmény egy látványos utazás az emberi lélek legmélyebb bugyraiba, aki egyszer látta ezt a filmet, nem felejti el soha. A film zenéje is sokat hozzátett a drámai hatáshoz (az a csatajelenet a helikopterekkel feleannyira sem lett volna emlékezetes az aláfestő zene nélkül!).
Martin Sheen élete szerepét játszhatta el ebben a fantasztikus alkotásban, azonban egyáltalán nem róla szólt a film, hanem a csupán néhány percet színen levő Marlon Brandóról, na és persze a Kilgore őrnagyot játszó Robert Duvallról. Brando uralta a vásznat, iszonyatos erejű alakításával mindenkit lemosott a színről. Zseniálisan alakította az őrült Kurtz ezredest, olyan meggyőzően manipulálta a nézőt, hogy még ennyi évvel a film bemutatása után is meg tudja ingatni alapjaiban az erkölcsről alkotott világnézetét. Robert Duvall szintén marandó figurát alkotott az őrnagy alakjában, aki nem kevésbé volt őrült, mint az ezredes, azonban ennek ellenére lehetett becsülni azért, ahogyan vezette az embereit a háborúban. Laurence Fishburne nagyon fiatal volt még a forgatás idején, ennek ellenére teljes emberábrázolásra volt képes. Dennis Hopper a fotós karakterében szintén emlékezetes pillanatokat szerzett nekünk.
Coppola nem csak a tökéletes gengszterfilmet alkotta meg a Keresztapával, hanem a tökéletes háborús filmet is létrehozta ezzel az alkotással. A filmművészet egyik csúcsa ez az alkotás. Döbbenetes erejű képeken keresztül jut el a néző a katarzisig, időtálló klasszikus!
Coppola apokaliptikus víziója etalon a háborús filmek között, kötelező darab!
10/10
