1876. június 25-26: Little Bighorn. Az egyik leghíresebb csata, amelyet az indiánok megnyertek a fehérek ellen, de ettől függetlenül végül a háborút elvesztették. Custer ezredes és Ülő Bika harcából az utóbbi került ki győztesen, de ennek legfőbb oka az előbbi emberi gyarlósága volt. A korszak legnagyobb celebje, akinek hosszú szőke haja és kínosan jól ápolt szakálla igen erősen megdobogtatta a kor hölgyeinek szívét, egoizmusa miatt a halálba küldte az embereit és ő sem élte túl a csatát. Egyetlen fehér ember maradt meg hírmondónak Jack Crabb, indián nevén a Kis nagy ember, az ő történetét meséli el ez a kiváló film, amely fájóan eredményesen számol le a vadnyugati romantikával.
A 121 éves Jack Crabb (Dustin Hoffman) meséli el az élete történetét. 10 éves korában megölték a szüleit a póni indiánok, de a sájenek befogadták, és felnevelték. Mivel elég apró termetű maradt, ezért elnevezték Kis nagy embernek. Fogadott nagyapja segítségével megismeri az indiánok hitét, gondolkodásmódját, életét. Az ő oldalukon indul reménytelen harcba a fehérek ellen, azonban nem akar meghalni és inkább úgy dönt, feladja magát, így egy családhoz kerül, hogy jó keresztény nevelést kapjon. Azonban elég hamar rájön, hogy mennyire álszent az a élet, amelybe belecsöppent, és reménytelenül kóborol a két világ között, hiszen valójában sehová sem tartozik...
Történelemrajongóként és a Vadnyugat szerelmeseként nagyon örültem annak, hogy olyan legendás személyiségeket láthatok viszont a történetben egyáltalán nem heroizáltan ábrázolva, mint Vad Bill Hickok vagy Custer ezredes. Habár a film Jack Crabb életéről szól, valójában egy letűnt kornak állít emléket, az indiánháborúk idejének, illetve a hagyományos nomád indián életmód végnapjainak krónikáját láthatjuk. Nincs itt romantika, (na jó, azért akad, de nem a sziruposabb fajtából), ez bizony a valóság, ahol kemény küzdelmet kell folytatni az életben maradásért, arról nem is beszélve, hogy felvetésre kerül az indián genocídium kérdése is. Azonban mégsem lehangoló a film, sokat old a komor hangulaton a humor és a szívmelengetően emberi jelenetek. Mert elsősorban erről szól a történet: hogyan éli meg egy kisember, hogy a történelem foglyul ejti.
Két világ között válaszúton nem lehet jó irányba fordulni, soha nem lesz képes teljes életet élni a vándor, hiszen mindig hiányozni fog neki a másik életforma egy szelete. Aki az indiánok egyszerű, egyértelmű szabályai szerint nőtt fel, az védtelen a fehérek összetett, időnként alávaló világában. De fogadott családjában is idegen marad, hiszen hiába akar jót a saját fogalmai szerint a törzsébe tartozó fiúnak, mégis életre szólóan ellenségévé teszi, mivel az ő szokásaik szerint megsértette. Ebben a helyzetben Jack Crabb örök kívülálló marad, nem aktív résztvevője, hanem krónikása lesz az indiánháborúk időszakának. Nem bátor és nem erős, hősnek pedig végképp nem nevezhető, még arra sem képes, hogy személyesen álljon bosszút Custer ezredesen indián családja halála miatt. De jó emberismerő lett a sok hányattatás során, miközben vergődött az életben, így egyetlen pillanatra valóban részese lehet a történelemnek, azaz végül mégsem eredménytelenül kellett végigmennie azon az úton, amelynek sok mélypontja és kevés felemelő pillanata volt. Voltak szerelmek, barátok, ellenségek, családi élet, háború, vagyis megtörtént Jack Crabb-bel minden, ami egy hosszú életbe beleférhet.
Egyáltalán nem unalmas a fim, sőt kifejezetten szórakoztató a nem túl szívderítő téma ellenére. Azonban nevetséges sem lett a történet, sikerült megtalálni az arany középutat a dráma és a vígjáték között, a helyzet és jellemkomikumokon túl a komoly mondanivalóra is marad idő és energia. A főszereplő alakján túl a fő karakterek is elengedő teret kaptak, mind a fogadott nagyapa, mind Custer alakja érdekes és sokrétű, és közben olyan lecsúszott egzisztenciákat is megismerhetünk, mint Mrs. Pendrake, aki az erkölcsös élet szószólója, miközben megcsalja a férjét, és végül egy nyilvános házban végzi. Vagy a hétpróbás csaló, aki mindent túlél, illetve az indiánok között is akadnak egyéni karakterek. Különleges film, sokrétű mondanivalóval, kár, hogy túl hosszú, és akad benne néhány túlírt jelenet, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Nagy erénye a történetnek, hogy nem egyszínűek a karakterek, senki sem egyszerűen jó vagy rossz, minden figurának megvannak az árnyalatai, ettől lesz igazán emberi az események bemutatása.
Dustin Hoffman kiváló alakítást nyújt a főszerepben, fiatalon és idősen is hiteles Crabb szerepében, Faye Dunaway lubickol a képmutató feleség szerepében, Jeff Corey mint Vad Bill Hickok és Richard Mulligan, mint Custer ezredes kihoznak mindent a karakterből, de a nagypapát alakító Dan George (aki valóban indián főnök volt) mindenkit lemos a színről, nem véletlenül jelölték Oscar-díjra az alakításáért.
Nem olvastam a könyvet, így nem tudom megmondani, mennyire hitelesen vitte filmre Arthur Penn, de önmagában nagyon jól működik a történet. Egyszerűen, emberien, nem nagy szavakat használva meséli el egy korszak végét, és állít méltó emléket neki. Nem ítélkezik arról, hogy a fehérek és az indiánok világa közül melyik a jobb, ezt rábízza a nézőre. És ez így van jól.
Elgondolkodtató és szórakoztató film az amerikai történelem egy szeletéről, érdemes megnézni!
8/10
