Jellemzően kétféle vélemény létezik erről a filmről: valaki vagy hatalmas és megismételhetetlen produkciónak tartja, vagy borzasztó hulladéknak. Mindkét tábort meg tudom érteni, ugyanakkor ez a mű pontosan attól is lesz különleges, hogy mindkét álláspontra ad indokot bőven.
Miután a szovjetek leigázták az USA-t, egyetlen végvár áll csak velük szemben: Lost Vegas, ahol Elvist koronázták királlyá. Amikor ő is meghal, utódjelöltek százai indulnak meg a sivatagon keresztül gitárjukkal és szamurájkardjukkal, hogy elfoglalják a trónt. Többek között Buddy (Jeffrey Falcon) is, aki egy gyerek képében egy szokatlan útitársra talál. Azonban utazásuk közben a primitív helyiek, a többi konkurens és a szovjetek mellett még magával a Halállal is meg kell küzdeniük.
Nehezen tudtam volna elképzelni, hogy létezik film, amely ennyire nézhetetlenül rossz, azonban egyben mégis elképesztően menő, de ennek a műnek sikerül megvalósítania ezt a paradox együttállást. A történetmesélés, sok helyen a technikai megvalósítás is hihetetlenül igénytelen, ugyanakkor a komolyan vehetetlenségben jól látták meg azt a lehetőséget az alkotók, hogy a legelborultabb ötleteiket is szabadjára engedhetik. Elvégre mégiscsak egy olyan alkotásról beszélünk, ahol egy Buddy Hollynak öltözött gitáros szamurájkarddal aprítja a Mad Maxből szökött útonállókat vagy éppen a szovjet rock'n'roll bandákat, miközben egy Slash-nek öltözött Kaszás üldözi. Kár, hogy az őrült ötletek nem tartanak ki végig.
Ugyanis egy idő után az első fél órában megismert elemek egyre csak ismétlődnek, így egyre nehezebb lesz nem figyelni a borzasztó hangeffektekre, a színészek ripacskodására, a teljesen esetlegesen felépülő jelenetekre. Idővel már az operatőr és a vágó ügyeskedése sem tudja elfedni azt, hogy milyen amatőr az akciójelenetek koreográfiája, az ütősnek szánt egysorosok is egyre kínosabban esnek ki a főszereplő szájából. Egyszóval egy szórakoztató agymenés helyett az élmény egyre inkább egy idegesítő trashfilmre emlékeztet, amelyben egyedül úgy-ahogy a fényképezés állja csak meg igazán a helyét.
Csak amiatt tudom ajánlani ezt a darabot, mert ritka az olyan ambivalens érzés, amikor egyszerre nyomnék ki sikítva egy filmet és nézném ugyanakkor nagyon is szívesen tovább. Talán ha előbbi nem dominált volna egyre inkább bennem a játékidő előrehaladtával, akkor sokkal nyugodtabb szívvel tennék ilyen ajánlásokat, de így tényleg csak érdekes, és nem értékes produkcióként tudok beszélni róla.
4/10