Jellemzően mi kimaradunk az USA-ban annyira divatos feketékre belőtt filmekből. (Amikor meg nem, akkor azt kívánjuk, hogy bárcsak...) A most sorra kerülő darab sem fenyeget azzal, hogy a magyar mozikban felüti a fejét, ugyanakkor azon kevés kivétel közé tartozik, ahol a bőrszín csak a szereplőket határozza meg, a célközönséget már nem.

Mister (Skylan Brooks) az iskola utolsó napján tudja meg, hogy osztályt kell ismételnie. Édesanyját (Jennifer Hudson) annyira nem hatja meg a dolog, leginkább azért, mert a nő azzal van elfoglalva, hogy belője magát és prostitúcióval megszerezze a drogra való pénzt. Amikor emiatt beviszik a rendőrök, Mister a hasonló sorsú Pete-tel (Ethan Dizon) magára marad. De a srác úgy dönt, hogy mindent megtesz azért, hogy elkerüljék a nevelőotthont, még akkor is, ha pénz, étel és felnőtt segítség hiányában kell átvészelniük a nyarat egy dílerekkel és tolvajokkal teli épületben. Mistert ugyanis egyetlen dolog élteti: hogy az augusztus 7-i gyerekszínész-meghallgatáson megmutathassa tudását.

A téma rengeteg giccsre és hatásvadászatra adhatna lehetőséget, azonban pont az a legmeglepőbb ebben a darabban, hogy semmi ilyesmi nem lehet tapasztalni. A világ nincs egy emberként főhőseink ellen, nem kell elképesztő tragédiákat megélniük és tulajdonképpen egy percig nem állítja be őket tehetetlen áldozatként a film. Így végül szereplőink küzdelmét tényleg küzdelemként tudjuk megélni, idegesítő szenvelgés helyett. Mindezt profi rendezés, jó zene és néhány igazán remek alakítás kíséri, elsősorban Brooks részéről, de például Anthony Mackie kapcsán kifejezetten sajnáltam, hogy ilyen kevés teret kapott.

Ennyiben nagyjából ki is merülnek a produkció értékei, amelynek legnagyobb baja éppenséggel az, hogy nem igazán tud hatni a nézőjére. A történet különösebb cél nélkül folydogál a medrében (az egyetlen célt jelentő meghallgatás a mindennapi megélhetésért küzdve egyre inkább jelentéktelennek tűnik), az igazán nagy momentumok, az ambíció pedig teljesen hiányzik a filmből. Egy már-már tanmese szintig lecsupaszított sztorit láthatunk, amely furcsa módon egész egyszerűen csak átlagos tud lenni.

Akármennyire is tisztelem a produkciót azért, mert nem próbált erőszakkal érzelmeket kifacsarni belőlem, néhány apró alkalmat leszámítva egyáltalán nem sikerült bármilyen reakciót is kiváltania. Így aztán hiába tudom pozitív példaként és egy abszolút nézhető darabként bemutatni, végső soron ez a hiányérzet dominálja a véleményem, amikor egy felejthető filmként könyvelem el.

7/10