Eddie Murphy talán utolsó nagyobb sikere volt az állatokkal beszélni tudó doktorról szóló film (és annak nézhetetlen folytatása), de nekem soha nem sikerült megkedvelnem azt a vicces kis semmiséget, mert nálam Dr. Doolittle csak Rex Harrison lehet, senki más. Gyermekkoromban nagyon szerettem az ő főszereplésével készült filmet, és amikor végigfutottam az imdb-n Richard Attenborough színészi szerepeit, és megláttam a címet, azonnal eszembe jutott, milyen jól szórakoztam rajta egykoron, haladéktalanul előkerítettem a VHS-kazettát, és már indulhatott is a házimozi. Most is nagyon jókat nevettem rajta, de már látom a hibáit is, összességében egy szívet melengető, bájosan felejthető alkotás, amelyet Rex Harrison alakítása miatt egyszer mindenképpen érdemes megnézni!
Tommy Stubbins (William Dix) rendkívül nagy képzelőerővel megáldott kisfiú, aki egy nap életművész barátja, Matthew Mug (Anthony Newley) segítségével megismerkedik a különc Doctor Doollittle-lel (Rex Harrison), aki állatorvosként tevékenykedik, melyet nagyban megkönnyít az a képessége, hogy tud beszélni a páciensekkel. Feltett szándéka, hogy megtalálja a nagy rózsaszín tengeri csigát, minden akadályt legyőzve el is indul egy hajóval a kalandos útra, hogy megtalálja, Tommy, Matthew, és egy bájos potyautas, Emma (Samantha Eggar) társaságában...
2 Oscar díjat nyert a film annak idején, a legjobb zenéért és a legjobb effektekért. Mai szemmel nézve természetesen már megmosolyogtatóak a trükkök, amelyek akkoriban csúcstechnikának számítottak, de sajnos már nagyon látszik rajtuk az idő vasfoga. A technika avulását azonban ellensúlyozni tudja a zene, a történet, a humor és az élő állatokkal felvett jelenetek bája. Mert mennyire más a feeling-je annak, ha pl. az, ha egy élő paci besétál a képbe, feltesznek rá egy szemüveget, és elkezdi "felolvasni" a szimbólumokat, amelyeket mutatnak neki? Ezt egy motion capture lóval soha nem tudták volna így előadni az biztos! Ma már nem készülhetne el igazi állatokkal ez a film (sokkal olcsóbb és idősporolósabb megoldás, ha rábízzák a CGI-részlegre ezt a feladatot), de éppen ez adja az bizonyos pluszt hozzá, ami miatt minden gyermekdedsége ellenére érdemes megnézni.
A forgatókönyv tisztes iparosmunka, a karakterek viszonylag jól meg lettek írva, és mivel ez egy zenés film, ne feledkezzünk el a dalbetétekről sem, amelyek nagyon kedvesek és stílusosak, nem kevés humort is tartalmaznak. Az sem baj, hogy időnként becsúszik egy-két hamisabb hang, Rex Harrison van olyan jó színész, hogy ezt feledtetni tudja velünk. Természetesen a szánkba lett rágva, hogy az állatok mennyivel jobb lelkűbbek, mint az emberek, és mennyire fontos, hogy vigyázzunk rájuk, és jól bánjunk velünk. Ezen túl nem kevés társadalomkritikai élt is tartalmaz a film, de alapvetően humoros formában, ezért nem zavarja a felhőtlen szórakozást. Nagyon könnyű megkedvelni a nem ezen a világon élő doktort, a háztartásában élő állatokat, és persze Matthew-t is, Tommy-ról nem is beszélve, ezért kíváncsian figyeljük az eseményeket, nagyon szurkolunk nekik, hogy megtalálják a nagy rózsaszín tengeri csigát (miért pont azt? miért ne!), jól szórakozunk a kalandjaikon, még jobbakat nevetünk a poénokon (az én abszolút kedvencem az, hogy a sziget vezetőjét X. William Shakespeare-nek hívják).
Ha nagyon feminista akarnék lenni (alapból sem vagyok az), akkor most felháborodhatnék azon, hogy szegény Emma milyen kevés szerepet kapott a filmben, igazából csak annyi a dolga, hogy ebédet főzzön, lázadozzon kicsikét, beleszeressen a doktorba, de annyira kiegészíti a többi karaktert az ő felszínesen megírt alakja, hogy szavam sincs rá. Arra már inkább, hogy a sok vicces jelenetből, kalandból, cuki állatos képből nem áll össze egy egységes történet, a karakterek csak végigrohannak a filmen, nem esnek át komolyabb jellemfejlődésen, a doktor mindig is különc marad, Matthew egy kedves lókötő, Tommy egy bájos kisfiú, Emma pedig tényleg csak egy biodíszlet. Nem sikerült jól eltalálni az akció-érzelem egyensúlyt, ezért megmarad a hiányérzet. Ennek ellenére nem lehet nem szeretni ezt a kedves családi filmet, amelynek rengeteg szép pillanata van. Az operatőri munka és a vágások jók, a zene nagyon jól festi alá a történetet.
Rex Harrison tökéles választás volt a főszerepre, az ő ábrázolásában Doctor Doolittle egy jólelkű angol úr, akinek éppen olyan természetes megkeresni egy rózsaszín tengeri csigát, mint nekünk lemenni a boltba. Anthony Newley kiváló alakítást nyújt, Samantha Eggar bájosan felejthető. Richard Attenboroug nem váltotta meg rövidke epizódszerepében a világot, de hozta a tőle elvárható szintet.
Richard Fleischer igen különböző műfajokban alkotott (a Tora, Tora, Tora! és a Vörös Szonja, a Conan, a pusztító rendezőjéről van szó ugyebár), és a zenés kalandfilm levezénylése sem okozott neki különösebb problémát. Humoros, kedves, de nem negédes, igazi családi szórakozást nyújtó alkotást tett le az asztalra, amely még ma sem unalmas.
Szórakoztató, bájos, zenés kalandfilm, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!
7/10
