Ismét Spanyolországból sikerült találnom egy gyöngyszemet, úgyhogy az ibériaiak újfent bizonyították, érdemes odafigyelni a filmgyártásukra. Hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy az ehhez hasonló alkotások ugyan képesek megfelelni egy filmrajongó igényeinek, de igazán soha nem fogják elnyerni a szélesebb közönség tetszését. 

Jesús (Omar Munoz) egy 8 éves kisfiú, aki kilencedmagával él egy föld alatti bunkerben az atomháború után. Nem mehetnek a felszínre, de a föld alatt sincsenek biztonságban, mivel az "idegenek"-nek nevezett fertőzöttek fenyegetik őket. De nem csak ők az egyetlenek: az úgynevezett hideg órát szobájukba zárkózva kell tölteniük, rettegve az inkompetens magyar fordítóktól a még veszélyesebb, szellemszerű "láthatatlanoktól". 

Elio Quiroga alkotása egy igazán egyedi koncepciót vázol fel, amelyben egyszerre ötvöződik egy paranoid thriller, egy klausztrofób horror és egy poszapokaliptikus dráma. A gyermeki nézőpont kiváló arra, hogy tompítsa a helyzet hatalmas reménytelenségét, ugyanakkor az emberiség maradékára leselkedő borzalmakat még jobban felnagyítja. Így a végeredmény sokkal inkább zsigeri hatást ér el, mintha egy rakás tudós bölcselkedne a világvégéről egy szobában. Az elképesztően feszült atmoszférához még egy remek fényképezés is társul, amelyben ezúttal nem az esetleg öncélú szépsége az igazán kiváló, hanem, hogy mennyire jól szolgálja a történetmesélést. Kezdve a párbeszédek dinamikus felvételétől a Jesús videokamerája segítségével időként found footage-jellegűre váltó képekig gyakorlatilag minden megoldás képes maximális hatást elérni az adott jelenetben, ráadásul a világítást is sikerül tulajdonképpen teljesen észrevétlenül megoldani.

Azonban amennyire jó a film sokoldalúsága, pont ez lesz az egyetlen hibája is. A másfél órás játékidő során egyszerűen képtelen arra, hogy a bezártság őrjítő pszichológiai hatásait, a világvége tragédiáját vagy a szereplők személyes drámáját egyenként jól meg tudja fogni. És bár ezeket egymás mellé pakolva nem olyan vészes a helyzet, a végeredmény inkább tűnik egy hangulatos kapkodásnak, mint egy tökéletesen kiszámított és átgondolt remekműnek. 

Ez a produkció tehát inkább csak részeiben, mint egészében igazán kiemelkedő, viszont a fojtogató atmoszféra, és a pazar látvány sok esetben kárpótolni tud a forgatókönyv hiányosságaiért. De ahogy a furcsán elvágott befejezés is mutatja, a Sötét óra inkább egy elképesztően erős hangulatfilm, mintsem egy komoly mondanivalóval rendelkező darab.

7,5/10