Az egy szereplős / egy helyszínes filmek sosem tűntek igazán legitim műfajnak, inkább érdekes kísérleteknek, amelyeken keresztül a filmesek a saját maguk elé állított kihívásokra válaszolnak. Steven Knight azonban még ezen is csavart egyet, és a jellemzően thrillerekre szakosodott ábrázolásmódot egy drámára ültette át. De mindez remekül sikerült neki.

Ivan Locke (Tom Hardy) egy nagy építkezés vezetőjeként hazafelé veszi az irányt a munkanap végén. Vagyis nem egészen hazafelé, ugyanis mint kiderül, születendő gyermekéhez igyekszik. A csavar ebben csak annyi, hogy a gyermeket nem felesége, hanem egy futó kapcsolata várja, ráadásul az építkezést is a legkritikusabb szakaszban hagyta ott. Ennek ellenére Locke elhatározza, hogy a másfél órás autózás közben telefonon mindent rendbe hoz.

Az ilyesfajta filmeken jellemzően egyfajta kétségbeesett időkitöltés-szag érződik, azonban Knight mindezt megkerüli azzal, hogy egyáltalán nem is akar időt kitölteni. Értem ez alatt azt, hogy a Locke nem egy izgalmakkal és fordulatokkal teli sztorit szeretne elmesélni, hanem a címszereplő alaposan körüljárt karakterdrámáját, remekbe szabott párbeszédekkel és jó pár érdekes gondolattal. Erre pedig az adott környezet gyakorlatilag még tökéletes is, hiszen minden pillanatban Ivanre fókuszálunk, látjuk minden rezdülését, amelyeket Tom Hardy kiválóan ad vissza. Ugyanakkor az így háttérbe szoruló mellékszereplők is nem egyszer rengeteg segítséget nyújtanak, Donal vagy Eddie utolsó telefonhívása feleennyire sem lenne hatásos a lenyűgöző szinkronszínészek nélkül.

Persze azért ezen a produkción is látszik, hogy a forgatókönyvnek nem mindig sikerül a legelegánsabban az adott kerek közé préselni a történetet (a fennhangon monologizálás például egy szükséges, ámde egyáltalán nem ideillő megoldás), de ezek is inkább csak enyhe kompromisszumok, mint valódi kisiklások.

Knight ugyanis képes egy hiányosságoktól mentes, pazarul megírt és elgondolkodtató történetet elmesélni ebben a másfél órában, így az egy szereplős filmek történetben talán először nem ő szolgálja a formátumot, hanem a formátum szolgálja őt. Ha néhány apróság miatt nem is ez az év legjobb filmje, mindenképpen az egyik legfontosabb.

8,5/10