Volt már olyan, hogy egy film alapvetően szimpatikus és szerethető volt a számotokra, de bizonyos részei egyszerűen annyira rosszul lettek megcsinálva, hogy nem mertétek jó szívvel ajánlani az ismerőseiteknek? Na, a Gyilkos mulatság című kisköltségvetésű amerikai horror pont egy ilyen film. Jeremy Saulnier (Blue Ruin) első egészestés rendezése eredeti koncepcióval rendelkezik, ráadásul kellemesen retro megközelítéssel és ironikus fekete humorral dolgozik, ám sajnos olyan komoly gyengeségei vannak, amelyek felett egyszerűen nem lehet elsiklani.

A történet nem túl eredeti, de legalább jó sok lehetőséget hordoz magában. Christopher S. Hawley (mond ki hangosan, és rájössz a poénra) magányos, szürke kisegér a munkájában és a magánéletében egyaránt. Jóformán senkije sincs, kivéve a lusta macskáját, Sir Lancelotot. Halloween napján a szél egy fekete meghívót sodor a lába elé, amelyben egy titokzatos, gyilkos mulatságra invitálják. Emberünk szereti a horrorfilmeket, meg unatkozik is, szóval a szokásos otthoni filmezés helyett egy kartondobozból fabrikál magának egy lovagi jelmezt, és némi sütivel felszerelkezve elindul a buliba. A Halloween-party azonban kellemetlen meglepetést tartogat a számára. A megadott címen egy rakás kortárs művész gyülekezik, akik arra készülnek, hogy valami igen eredeti és avantgarde módon végezzék ki azt a szerencsétlent, aki odatéved az eseményre.

A film az öncélú művészet gúnyos kritikájaként definiálja magát. Szatirikus, eltúlzott módon mutatja be a magukat művésznek kikiáltó elitista fiatalok dekadens életstílusát és gondolkodásmódját. Hatásosan figurázza ki ezeknek az embereknek a mecenatúrához való viszonyát is. Választott témáját nagyon következetesen és ügyesen viszi végig, a végső „performance” eredménye pedig egy nagyszerű fricska a modern művészeti alkotások és műkedvelő közönségük felé.

A forgatókönyvíró és rendező Jeremy Saulnier nagyon szeretheti a ’80-as évek amerikai filmjeit, és ezen belül is az akkori horrorfilmeket. A Gyilkos Mulatság képi és zenei világa is ezt aranykort idézi meg, ráadásul a szereplők által viselt jelmezek (farkasember, vámpír, Pris a Szárnyas fejvadászból, stb.) is ugyanerre az érára erősítenek rá. A rendező érezhető odaadással emeli be ezeket az elemeket, ami horror rajongóként és az említett korszak kedvelőjeként természetesen az én szívemet is megmelengeti.

Csakhogy mindezek ellenére a Gyilkos mulatság nem egy jó film. A film fekete humora nagy ritkán egészen frenetikus (a főszereplő Chris sarokba szorításakor a „furfangos” menekülés akkora WTF, hogy arra nincs szó), általában azonban eléggé lapos (bénázás a poroltóval), néha pedig kifejezetten kínos (igazságszérumos jelenet). A maszkok és a trükkök az alacsony költségvetés ellenére jól sikerültek, bár nincs belőlük túl sok. A színészek egyöntetűen rosszul játszanak, a vágások nem igazán tetszetősek, a hangmérnöki munka pedig csapnivaló. Az operatőr megtett minden tőle telhetőt azért, hogy feldobja a filmet, de a munkáját tönkreteszi az unalmas zene és a videós korszakot idéző látványvilág - tudom, hogy ez koncepció volt, de kifejezetten amatőr hatást kelt és zavaró, sajnálom.

A legnagyobb gond azonban a forgatókönyvvel és a dramaturgiával van. A szereplők nem is szimpatikusak, nem is érdekesek, és nem is életszerűek. A történet tele van logikai hibákkal, ritmustalan, nem szippantja be a nézőt, az alig 80 perces játékidőnek a bő fele (a film közepe) unalmas. Az események végtelenül súlytalanok, nem izgulunk senkiért, nincs kivel együtt érezni. A feszültségkeltés egyáltalán nem működik, a gore pedig túl kevés, és túl későn jön.

A filmet esetleg még a poénok megmenthetnék, de ahogy fentebb említettem, azok sem ülnek eléggé. A humor itt túlságosan hullámzó színvonalú ahhoz, hogy igazi erényként könyvelhessem el.

Mindezekre tekintettel fájó szívvel, de - viszonylag - alacsony pontszámot kell adnom ennek az alkotásnak. A Gyilkos Mulatság az a szívvel-lélekkel készült, érdekes témát boncolgató horrorfilm, amit sajnálatos módon a kivitelezés tökéletlenségei ölnek meg.

6/10