Kevesen képesek arra, hogy szembenézzenek a saját legendájukkal. Clint Eastwood, a színész örökre westernhős és Piszkos Harry maradt a nézők szívében, de Clint Eastwood, a rendező méltó módon búcsút vett a két ikonikus szereptől: a Nincs bocsánat című filmben a westernkorszakot zárta le örökre, a Gran Torinoval pedig Piszkos Harry-t küldte nyugdíjba. Az én szememben Eastwood egy hős, aki nem drámázik, hanem kevés szóval látványosan szétrúgja a rossz fiúk hátsó felét. Olyan mélyen rögzült ez a kép, hogy soha nem nagyon néztem rongyosra azokat a késői alkotásokat, amelyek kiválóak ugyan, de porig rombolják a bennem róla élő képet. Ezt a filmet is messzire kerültem idáig ez okból kifolyólag, de végül nagy nehezen rászántam magam és számomra is meglepő módon nagyon szerettem, mert egy kiváló alkotásról van szó (én pedig felnőttem annyira, hogy belássam, a  jó öreg Clint fölött is elszálltak az évek, és már nem ifjúkorom bálványát akartam látni a filmvásznon).

Walt Kowalsky (Clint Eastwood) a felesége halála után egyre inkább magába zárkózik, nem tud és akar közel kerülni a fiaihoz sem. Nem vallaná be, de fáj neki a magány, ráadásul a szomszédait sem kedveli túlságosan, mivel egykoron a koreai háborúban harcolt, és nem a szíves csücskei az ázsiai népcsoporthoz tartozó embertársai. Nem is vesz tudomást róluk egészen addig a napig, amíg a szomszéd fiú, Thao (Bee Vang) egy este el nem akarja lopni tőle féltett kincsét, a Gran Torino márkájú autóját. Vezeklésképpen a fiú elkezd neki dolgozni, és a két teljesen világban élő ember megkedveli egymást és barátok lesznek. Azonban Theo unokatestvére nem veszi túl jó néven, hogy a fiú nem akar vele együtt a bűn útjára lépni, ezért az események véres fordulatot vesznek...

Eltart egy ideig, amíg elkezdi érdekelni a nézőt ennek a nem túl kedves, nem kicsit rasszista idős embernek a története, nem könnyű megkedvelni az antipatikus főhőst, de azért lassan, de biztosan sikerül. Nem nyomasztó, de erős dráma, amelyben meglepő módon nem kevés humor is akad. A Piszkos Harry - motívum búvópatakként folydogál a történetben, de jókora csavarokkal. Amikor azt várnánk, hogy na végre, kézben a hatalmas mordály, itt most aztán hatalmas leszámolás lesz, nem kicsit döbbenünk le az eseményeken, főleg a végső felvonáson. Katartikus erejű film, letaglóz és földhöz vág, képtelenség szabadulni a hatása alól.

A forgatókönyv jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. Kowalsky egy kiégett, végtelenül magányos ember, aki nem tud mit kezdeni az életével a felesége halála után. A gyerekei távol élnek tőle, nincs sok közük egymáshoz, fáj látni, hogy mennyire nem tudnak közel kerülni egymáshoz. Háborús élményei miatt levegőnek nézi a szomszédait, aztán amikor megmenti a fiút, akaratlanul is jobban megismeri őket, és lassan, de biztosan megkedveli őket. Megtanulja becsülni Theo-t, akit az a megtiszteltetés ér, hogy az öregúrtól kap leckéket a felnőtté váláshoz, így végül az a helyzet áll elő, hogy a saját családjának tekinti a szomszédokat, és amikor agresszió éri őket, személyes sértésnek veszi, De már nem Piszkos Harry stílusában áll bosszút, hanem átgondolja a helyzetet, és a fiú jövőjére gondolva cselekszik, megbékélve a sorsával. Theo is teljes jellemfejlődésen megy keresztül, félénk fiúból öntudatos felnőtt lesz, életre szóló tapasztalatokat szerez a Kowalsky-val töltött napok alatt.

Betekintést nyerünk az ázsiai kultúrába is, Kowalsky először morogva, csípős megjegyzések kíséretében ismerkedik a számára ismeretlen világgal, de egy idő után elfogadja azokat az erkölcsi normákat, amelyek szerint szomszédai élnek. Az akció - érzelem egyensúly miatt a nézőt nem engedi a történet, teljesen együtt él vele, örömmel látja, hogyan repedezik Kowalsky páncélja, a morcos öregúrból jó kedélyű ember lesz, Theo is jó irányba változik, éppen ezért tud nagyon erőset ütni a végkifejlet. A nyelvezet hangyányit mocskos, de pont ez kell ehhez a filmhez, végülis egy gettóban nem fentebb stílben szokták megbeszélni az emberek a problémáikat egymással. Az operatőri munka és a vágás kiváló, a zene nem túlságosan hangsúlyos, de olyan erős a drámai hatás önmagában is, hogy ez nem zavaró.

Clint Eastwood nem kevés öniróniával alakítja saját magát, erős a jelenléte, nagyon jó alakítást nyújt, mindenkit lemos a vászonról. Bee Vang ifjú kora ellenére nem vall szégyent a filmlegenda mellett, Ahney Her kiváló, John Caroll Lynch szintén, Christopher Carley viszont nem nagyon tud mit kezdeni a szerepével.

Clint Eastwood, a rendező nagyon jól összerakta a filmet, erős dráma, amelyet okosan adagol a nézőknek, aki időnként jókat mosolyog a jól megírt szövegen, de közben feszülten figyeli az eseményeket, nagyon szurkol a főszereplőknek, és katartikus pillanatokkal lesz gazdagabb.

Kiváló film, Clint Eastwood jutalomjátékával, kötelező darab!

9/10