Csúcsra járt a cápahype: a Sharknado viharos sikere után felfokozott érdeklődéssel várta a közönség a folytatást. Amerikában nézettségi rekordot döntött az Asylum - ház cápacunamijának második része, és vélhetően nálunk sem én voltam az egyetlen, aki liter kávéval és agyürítéssel ült le a tévé elé, hogy megtekintse a szóban forgó műremeket, amely rekord gyorsan, egy napos késéssel érkezett meg hozzánk. Nos, azt kell mondanom, hogy bár megkaptuk a nekünk járó véres cápairtást, mégis tipikus folytatás lett belőle: helyre kis utózönge, amelyből elveszett az újdonság varázsa, és nem jött helyette olyan plusz, ami miatt érdemes lenne még egyszer megnézni.

Fin Shepard (Ian Ziering) igazi hős lett az előző részből ismert események miatt, rászakadt a sztárság,  amely eléggé nyomasztja, viszont újra egymásra találtak az exnejével, April-lel (Tara Reid). Az ő könyvét népszerűsíteni indulnak New Yorkba, azonban a repülőgép viharba kerül, és hamarosan cápákkal lesz teli a fedélzet. Fin persze ilyen körülmények között is viszonylag simán landol a kifutópályán, majd miután kiaggódta magát a kórházban a sérült April miatt, már indulhat is begyűjteni a családot a vérengző ragadozók által elfoglalt New York utcáin...

Nem lacafacáznak sokat az alkotók, már a főcím előtt támadásba lendülnek a cápák, melyet Kelly Osborne feje és Tara Reid keze bán így hirtelen nyitásnak. Ezzel megvan a feeling, néző hátradől, elkezd bízni benne, hogy megkapja ugyanazt az igazi trash élményt, amely az első részben annyira megfogta. De sajnos nem ez a végkifejlet, a film közepéig még kitart a szufla, azonban túl hamar kerül elő a láncfűrész, nem sikerül tovább emelni a tétet, így végül méla unalomba fullad az amúgy igen látványos cápairtás.

Elkövették azt a hibát, hogy próbáltak komoly dialógusokat írni egy teljesen komolytalan alkotáshoz, ezért teljesen hiteltelen lesz a végeredmény, mindenki jobban járt volna, ha az előző rész könnyed stílusánál maradnak, és nem akarják mindenáron összetett karakterekkel fárasztani a trash-re éhes nézőket. A történeten sem agyaltak túl sokat, gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk, mint korábban, csak kicsit jobb képminőségben, mert a siker hatására növelték a büdzsét, amivel egyenesen arányosan csökkent a kreativitás, nem sok új ötletet lelhetünk fel a Zs-zsáner ezen gyöngyszemében. De ne legyünk igazságtalanok, erre a részre is maradt néhány örökbecsű jelenet (abszolút kedvenc: autó tetején kivitelezett cápagyilok láncfűrésszel, de az sem megvetendő, amikor karddal(!) szállnak szembe az égből hulló fenevadakkal),  És persze ne feledkezzünk el arról a mondatról, amely összefoglalja a film lényegét: "irtsunk cápát!".

A karakterek nem kicsit lettek felszínesek, Shepard egy igazi hős, aki magától értetődően veszi át New York védelmét a polgármestertől, akinek nagyon szimpatikus hozzáállása az a cápakérdésben, hogy "ha megharapnak, visszaharapunk!". Főszereplőnk már rutinosan hajigálja a bombákat - ezúttal csúzlival - a cápavihar közepébe, még rutinosabban menti a családot a vész közepéből, és még arra is van ideje, hogy rendbe tegye a magánéletét, unalmasan tökéletes az alakja. Az exnej amikor éppen nem kapitális közhelyeket puffogtat a kamerába, akkor azonnal magához tér egy komoly műtét után és magától értetődően lesz belőle akcióhős. Shepard húga és annak családja csak sikitozós-futkosós funkciót lát el, és mindennek a tetejébe van itt még nekünk egy egykori gimis szerelem, aki nem hagy mély nyomokat a nézőben. Ahogyan az egész film sem, ezúttal csak néhány mondat és egy-két kép marad meg bennünk, végzetesen megkopott a varázs.

Ian Ziering továbbra is nagyon jól néz ki, és jól eltalálta azt a stílust, amely illik a filmhez, nem veszi komolyan magát, mégis hiteles tud maradni a heroikus főhős szerepében. Tara Reid méltó társa kollégájának, Vivica A. Fox-on sajnos nyomot hagyott a múló idő. Kelly Osborne és a tévések zseniálisan jók, a többiek teljesen felejthetőek.

Anthony C, Ferrante-nak sajnos nem sikerült megismételni az előző rész "sikerét", több pénzből, látványosabban leforgatta még egyszer ugyanazt, de a felfokozott várakozásoknak nem tudott megfelelni, én csalódottan álltam fel a tévé elől, kicsit több ötlettel, kevesebb komolysággal ki lehetett volna aknázni a váratlan sikert, így viszont a Sharknado projekt lassan, de biztosan vissza fog hullani oda, ahová való: az átlagos Asylum-filmek közé. A továbbiakban irtsanak cápát nélkülem!

Unalmas folytatás, amely a közelében sincs az ikonikussá vált első résznek, látványos, de átlagos trash-film.

4/10