Víruscsapda / Carriers

Megvan a zombifilmek azon elmaradhatatlan jelenete, amikor főhőseink sokkolva fedezik fel egyik társukon a harapásnyomot, és könnyek között búcsút vesznek tőle? Nos, képzeljetek el egy egész filmet erről, a Carriers ugyanis pont ezt az egy jelenetet fejti ki másfél órában, csak éppen nincsenek zombik, hanem "mindössze" egy hihetetlenül halálos és fertőző vírusról beszélhetünk. És bár első látásra azt gondolná az ember, egy ilyen egyszerű klisében még egy néhány percre elegendő tartalomnál sincs több, valójában a forgatókönyv meglehetősen kreatívan és alaposan járja körbe a témát. Sajnos azonban a kérdésfelvetések és erkölcsi dilemmák mellé karakterekre már nem futotta, a legtöbb szereplő csak egy üres váz. Ennek megfelelően pedig a konfliktusok és mű fordulatai is sokkal erőltetettebbnek és távolibbnak hatnak, mint egy igazán jól kidolgozott alkotásnál. Ha valaki a Pastor-testvérektől egy jó posztapokaliptikus filmet szeretne látni, akkor inkább ajánlom a Los últimos dias-t, amely ha nem is ennyire bátor, viszont sokkal kiegyensúlyozottabb produkció.

Delicatessen

Jean-Pierre Jeunet és Marc Caro a groteszket használja fel posztapokaliptikus történetük elmesélésében, amely szerint egy élelemhiánnyal küzdő világban egy hentes-főbérlő alkalmi vendégeinek felszolgálásával eteti albérlőit. A probléma ezzel csak az, hogy elmesélni szándékolt történetük nincs, a film mindössze a franciásan extravagáns karakterek elnyújtott és repetitív expozíciója, időnként a Bolondos dallamok rajzfilmek stílusát idéző gegekkel fűszerezve. Mindezt pedig egy hihetetlenül modoros elbeszélésmódba göngyölve láthatjuk. A fekete komédia mindkét frontján elbukik tehát a film: a téma komolyságához képest hiányzik belőle a megfelelő mélység, körítésként pedig meglehetősen mesterkélt és humortalan. Így egy színvonalas film helyett végül inkább érződik egy olyan stílus nagyon ügyetlen szárnypróbálgatásának, amelyet évekkel később Wes Anderson fejlesztett tökélyre.