Miután Roger Moore szögre akasztotta a Walther PPK-t, főhetett a producerek feje, hogy ki legyen az utód. Pierce Brosnan volt a kiszemelt (tökéletesen meg tudom őket érteni, kiváló Bond lett belőle néhány évvel később), azonban őt kötötte a szerződése a Remington Steele sorozathoz, így új jelölt után kellett nézni. Sam Neill neve komolyan felmerült (nagyon kedvelem a színészt, de el nem tudom képzelni őfelsége legszexisebb titkos ügynökének szerepében), de a választás végül Timothy Daltonra esett. Egyébként már az Őfelsége titkosszolgálatában idején is megkeresték a producerek a szerepajánlattal, de akkor fiatal korára való hivatkozással köszönettel visszautasította a lehetőséget. Most azonban boldogon öltötte magára James Bond méregdrága öltönyét. Én már közel sem néztem ilyen nagy örömmel a filmet, ami szórakoztató, de tökéletesen felejthető.
Egy barátságos kémjátszma csúnya gyilkosságsorozatba fullad, de James Bond (Timothy Dalton) természetesen elhárítja a veszélyt. Ennek örömére mehet a következő bevetésre, amely során egy orosz tábornok, Koskov (Jeroen Krabbé) dezertálását kell segítenie. Az akció során le kellene lőnie a szép szőke mesterlövész lányt, aki veszélyezteti Koskov életét, de ő szándékosan elhibázza a célt. Nem örülnek ennek a felettesei, de mivel az orosz tábornokot biztonságba helyezte, végül elnézik neki ezt a kis malőrt. Ámde a történet még csak most kezdődik, ugyanis a tábornokot a KGB visszarabolja, a lány sem az, aminek látszik, és a kémek egymás közötti leszámolása egyre inkább eldurvul...
Egyáltalán nem unatkoztam a film alatt, de nem is éreztem úgy, hogy Bond - filmet nézek. Daltonból szerintem hiányzik az a karizma, ami ehhez a szerephez kellett volna (hangsúlyozom, ehhez a szerephez, egyébként nagyon jó színészről van szó!), nem túl hiteles az übermacsó playboy szerepében, konkrétan ez a legromantikusabb Bond-film, amelyhez szerencsém volt. Tudom, hogy lány létemre ez elég furcsán hangzik, de ennek nem örültem annyira, mert azzal, hogy Bond a kedvesen butuska zenész lánnyal ilyen visszafogottan enyeleg, éppen az egyik legvonzóbb ismérve szenved csorbát: egy playboy veszélyes nőcsábász legyen, ne pedig párás szemű hősszerelmes! Női szemmel nézve ezért nem kicsit lett unalmas őfelsége legdögösebb titkos ügynökének karaktere.
A történet is inkább egy tévéfilmre emlékeztet, mint egy A - kategóriás akciófilmre. Látványosak az akciójelenetek, de a karakterek nagyon sematikusak, a kémek egymás ellen való kijátszása izgalmas, de valahogy nem érződik, hogy komolyan akkora bajban van a világ, hogy legjobb titkos ügynök kell a probléma megoldásához. A Bond-féle übermacsó megjegyzések nem állnak túl jól Daltonnak, túl jólfésült és színtelen az alakítása, Lazenby után szerintem ő a leghiteltelenebb a szerepben. A butuska Bond - lány nem újdonság, de azért a 80-as évek vége felé talán már kicsit divatjamúlt. További probléma, hogy hiányzik a karizmatikus főgonosz, Koskov nem igazán félelmetes ellenfél, ahogyan Whitaker sem az.
Egzotikus helyszínekben továbbra sincs hiány (Marokkó, Afganisztán), az operatőri munka kiváló, akárcsak a vágások. A zene jól dramatizálja az eseményeket, John Barry jó munkát végzett (mint mindig). Összességében jól szórakoztam a filmen, de egyetlen emlékezetes pillanatot sem tudnék felidézni, és nagyon hiányzott az igazi Bond feeling. Jól összerakott, de teljesen átlagos film, hiányzik belőle az a bizonyos plusz, amit a néző kapni szeretne a franchise-tól. A szuperkütyük most sem hiányoznak, a de luxe playboy életérzés annál inkább.
Timothy Dalton megpróbálta a saját képére formálni a 007-est, azonban ez nem biztos, hogy jót tett a filmnek. Inkább hősszerelmes, mint playboy, az akciójelenetekben tökéletesen hiteles, de összességében sajnos elég szürke alakítást láthatunk tőle. A többi szereplő sem remekel, Maryam d'Abo bájosan butácska, Jeroen Krabbé nem kicsit játssza túl a szerepét, Joe Dan Baker -nek sem ez élete alakítása, még John Rhys-Davies sem tud igazán életet lehelni a figurájába. Andreas Wisniewski jól néz ki, Desmond Llewelyn szokás szerint zseniális, Robert Brown szokás szerint a lába nyomába nem ér Bernard Lee-nek.
John Glen veterán Bond - rendező, ennek ellenére nem sikerült igazán maradandó filmet készítenie. Látványos, de felszínes az összhatás, a színészi alakítások feltűnően szürkék, a történet nem igazán ragadja magával a nézőt, akit a látvány sok mindenért kárpótol, de erős hiányérzete marad.
Szórakoztató, de teljesen felejthető Bond - film, egyszer érdemes megnézni.
7/10
