Vannak olyan gyilkossági ügyek, amelyek soha nem oldódnak meg. Telnek az évek, döglenek az akták, használódik az emberek idegrendszere, hiába a szaktudás, a lelkesedés, ha nincs bizonyíték, a tettes büntetlen marad, akkor is, ha szinte biztosan tudható, hogy ő volt a bűnös. Egy ilyen sorozatgyilkosságról szól David Fincher filmje, ami nagyon jó, de nem éri el a rendező klasszikusának, a Hetediknek a színvonalát.

1969-ben sorozatgyilkos tartja rettegésben San Fransiscót. Ráadásul a gyilkos a sajtóhoz fordul, így a lap bűnügyi újságírója, a nagymenő Paul Avery (Robert Downey Jr.) beleássa magát az ügybe, a hallgatag karikaturista, Robert Graysmith (Jake Gyllenhaal) segítségével. Természetesen a rendőrség sem tétlenkedik, az összeszokott zsarupáros, David Toschi (Mark Ruffalo) és William Amstrong (Anthony Edwards) mindent megtesz, azonban nem halad a nyomozás. Ahogy telik az idő, egyre nő az áldozatok száma, a gyilkos gúnyt űz az őt üldözőkből, akik egyre inkább megszállottjai lesznek az ügynek...

Nagyon hosszú a film, és sajnos nem tudja végig fenntartani az érdeklődést. David Fincher a Hetedikkel olyan magasra tette a lécet, hogy hiába a jó dramaturgia, a kiváló színészi alakítások, marad hiányérzete a nézőnek. Érdekesen kezdődik a történet, azonban a film közepe táján ellaposodik, a vége viszont zseniálisan jó. Először lelkesen nyomozunk a szereplőkkel, aztán velük együtt fáradunk bele az egészbe, olyannyira, hogy csodálkozva nézzük Graysmith megszállottságát, aztán újra elkap bennünket a hév, és nagyon szurkolunk, hogy végre sikerüljön elkapni azt az átkozott gyilkost. Kár az üresjáratokért, de így sem mindennapi krimit kapunk.

A forgatókönyv jól sikerült, sikerült túllépni a műfaji kliséken, jóval többről szól a film, mint egy nyomozásról. Sorsokat, élteket ismerhetünk meg, de a kiválóan megírt karaktereken túl szól a média hatalmáról, a megszállottság fokozatos kialakulását is figyelemmel kísérhetjük, de nem marad el a társadalomkritika sem. Többrétegű mondanivalót hordoz tehát a film, ami azért elsősorban mégis egy jó krimi, amelynek az atmoszférateremtés az egyik legnagyobb erőssége. Pontosan igazodik a film a nyomozás pillanatnyi állapotához: amikor forró a nyom, akkor  a zsaruké a főszerep, amikor kezd kihűlni, akkor Paul Avery kezdi megszállottan keresni a gyilkost, és amikor már mindenki feladta a reményt, Graysmith veti bele magát teljes erővel a nyomozásba. A film tempója ezekhez a lelkiállapotokhoz igazodik, hol gyors, hol lassú a történet. Azonban a közepe táján sajnos veszít az erejéből az alkotás, szerencsére a végjáték mindenért kárpótolja a nézőt.

Több karaktert is figyelemmel kísérhetünk, nincs igazi főszereplője a filmnek, ezért megismerhetjük a zsarupáros motivációit, életét, megértjük, miért fárad bele a túlpörgetett életmódba Armstrong, miért nem tud e nélkül élni Toschi. Avery alakja is érdekes, a felszínes, nagymenő újságíróból a szemünk előtt lesz kiégett alkoholista, Greysmith kezdetben unalmas alakja pedig egyre színesebb lesz. Erőszak kevés van a filmben, de az hatásosan kerül megjelenítésre, inkább a sejtetés kerül előtérbe, a rejtély megoldása sokkal fontosabb, mint a brutális gyilkosságok. Éppen ezért nem jelent problémát, hogy nagyon keveset tudunk meg a gyilkosról, inkább a többi karakter fejlődésén van a hangsúly. Az operatőri munka kiváló, a vágások szintén, a zene nagyon kifejezően festi alá a történetet.

Robert Downey Jr. szerep helyett ismét alapvetően saját magát játssza, egy minimalista pre-Tony Stark-hoz van szerencsénk, a szokásos zseniálisan jó tálalásban. Jake Gyllenhaal jól játszik, de Robert Downey Jr. elsöprő egyénisége mellett nem igazán tud érvényesülni, Mark Ruffalo kiváló, Anthony Edwards azonban reménytelenül középszerű, Brian Cox alakítását öröm volt látni, 

David Fincher jó, de nem zseniális filmet rendezett. Jóval többet ad a film egy kriminél, azonban nem felejthetetlen alkotás. A színészvezetés jó, a jelenetek erősek, a párbeszédek érdekesek. Kár, hogy a film tempója a közepe táján túlságosan lelassul, de így is sok kivételes képet őrizhetünk meg ebből a filmből. 

Osztályon felüli krimi, nem igazi mestermű, de egyszer mindenképpen látni kell!

8/10