Két harmatgyenge film után ideje volt már egy dögös Bond mozinak. Roger Moore-nak eddig még nem sikerült bebizonyítania, hogy méltó utódja Sean Connery-nek, a vele készült filmek nem voltak túl sikeresek, a nézők bizalma kezdett meginogni, be kellett vetni mindent, hogy a Bond-mítosz újra régi fényében ragyogjon. Nem hiába fáradoztak az alkotók, a sorozat egyik legjobb darabja készült el, amelyben megvan minden, amiért elzarándokolnak a moziba a nézők megnézni őfelsége legszexisebb titkos ügynökének kalandjait: látványos akciók, jó szöveg, érdekes történet, szép nők, karizmatikus főgonosz.

Az oroszok és az angolok egyaránt nagy bajban vannak, mivel mindketten elvesztettek egy atombombát hordozó tengeralattjárót. Természetesen mindketten a legjobb ügynöküket állítják rá a probléma megoldására, az angolok James Bondot (Roger Moore), az oroszok pedig XXX-et (Barbara Bach). Először egymás ellenfeleiként vesznek részt a nyomozásban, azonban később a két ország titkosszolgálata egyesíti erőit, így immár közös erővel próbálják megállítani a Némo kapitányba oltott terroristát, Karl Stromberget (Curd Jürgens), aki a víz alatt akarja a szép új világot felépíteni az ellopott atombombákkal kirobbantani tervezett harmadik világháború túlélői számára.

Hatásos a kezdés, amikor James Bond látványosan leugrik a havas hegyről, a néző már tudja: visszakapta kedvenc übercool titkos ügynökét. Az agyeldobásos akciójelenetek sora folytatódik egészen a film végéig, de egyáltalán nem üres látványorgiát kapunk, végre a történet sem bárgyú, ráadásul megjelent az első Bond-lány a vásznon, aki nem csak egyszerű ágytöltelék, hanem egyenrangú társa a playboyok gyöngyének.

A forgatókönyv jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. James Bond újra formában van, végre jó szöveget is kapott, a jellegzetes angol humora is visszatért, ráadásul ezúttal egy hozzá hasonlóan magas szinten képzett ügynöknővel kell együttműködnie, nem egy egyszerű cicababával, és ebből sziporkázó párbeszédek sora következik a néző legnagyobb örömére. XXX ügynök figurája nem kicsit lett sablonos, de első kísérletre nem volt rossz a Bond - univerzum első komolyabb női szereplőjeként. A főgonosz is karizmatikusra sikerült, bár ez elsősorban nem a forgatókönyvnek, hanem Curd Jürgens játékának köszönhető. Nem egysíkú a karakter, bár a végső bukása egy kicsit csalódást keltő, hiányzott az ütős leszámolási jelenet. Cápa alakja a leghatásosabb, habár teljesen szöveg nélküli szereplőről van szó, nagyon jól kidolgozott a vasfogú óriás karaktere (az pedig nem mindennapi poén, hogy éppen egy cápával viaskodik).

Mai szemmel nézve is nagyon látványosak a jelenetek, a hófödte hegyek között ejtőernyőző Bond az abszolút kedvencem, de az is erősen beleégett a retinámba, amikor a hatalmas hajó szétnyílik és beúszik a tengeralattjáró, a helikopteres autósüldözés és a víz alatti autókázás is lenyűgöző, és persze Stormberg "házikója" sem mindennapi látvány. Lenyűgöző helyeken járunk a filmben, az osztrák hegyektől Egyiptomon át a tenger fenekéig, ez is nagyban erősíti a Bond-feelinget. Az operatőri munka kiváló, a vágások jók, a zene nagyon hatásos (nem véletlenül jelölték Oscar-díjra).

Roger Moore végre bebizonyíthatta, hogy jó választás volt Bond szerepére, sikerült az ő stílusához igazítani a karaktert, tökéletes angol úriembert faragott a szuperügynökből. Barbara Bach nemcsak szép volt, hanem jól is játszott, Curd Jürgens kiváló színész, nem is volt hiba az alakításában. Richard Kiel tökéletes választás volt Cápa szerepére, Bernard Lee szokás szerint kiváló volt M szerepében, akárcsak Desmond Llewelyn  Q alakjában.

Lewis Gilbert veterán Bond-rendező, tanult a saját hibáiból, így nagyon jó filmet hozott össze, amelyen mai szemmel nézve is nagyon jól lehet szórakozni. A színészvezetés jó, a jelenetek erősek, a párbeszédek ütősek, a látványorgia pedig magáért beszél. Sikerült beállítani a Roger Moore-filmeknél a szintet.

Látványos, jól összerakott film, James Bond  végre újra formában!

8/10