A szamuráj útja magányos és szigorú erkölcsi törvények által meghatározott. Az ura tulajdona a teste és a lelke, nem fordulhat ellene, akkor sem, ha ez az életébe kerül. Az ősi Japán hallgatag, legendás harcosa volt, olyan értékrenddel, ami ma már nem létezik. Vagy mégis? Jim Jarmusch szerint igen, de ebben a kiüresedett világban sorsa csakis a bukás lehet. Nem könnyen emészthető, de jó film, elgondolkodtat, de nem igazi remekmű..

Szellemkutya (Forest Whitaker) profi bérgyilkos, aki az ősi szamuráj erkölcsök alapján éli az életét. Sok évvel ezelőtt egy piti bűnöző, Louie (John Tormey) megmentette az életét, ezért az ő fogalmai szerint a harcosa lett: feltétlenül engedelmeskedik neki és tiszteli. Éli a maga magányos életét, miközben a maffiának dolgozik, azonban egy nap hatalmas hibát követ el: egy runtingyilkosság során életben hagyja a szemtanút, egy fiatal lányt, aki nem mellesleg a maffia főnökének a lánya. Büntetése halál, azonban ezúttal méltó ellenfélre találtak a bűnözők, Szellemkutya nem hagyja magát, és látványos bosszúhadjáratot indít, azonban az út végén saját erkölcsi törvényeivel kerül szembe...

Nagyon fiatal voltam, amikor először láttam ezt a filmet, természetesen nem értettem, miről szól valójában, pusztán annyi maradt meg belőle, hogy Forest Whitaker szamurájkarddal gyakorol a háztetőn. Az utolsó skót királyban sikerült újra rácsodálkoznom a kiváló színész tehetségére, ezért úgy döntöttem, ideje újrázni. Nem bántam meg, bár messze nem tökéletes a film, azért nagyon mély dráma, amelynek talán az a legnagyobb problémája, hogy túl sok mindenről akar szólni, és hiányzik a méltó ellenfél. 

Nagyon jó keretet ad a filmnek a szamurájok erkölcsi kódexe, jó ritmusban és a dramaturgiailag megfelelő helyen láthatjuk/hallhatjuk az idézeteket a könyvből. Szellemkutya skizofrén állapota (bérgyilkos, miközben egy magas erkölcsi értékrend szerint próbál élni) rávilágít a világa ürességére: a napjai tartalmatlanul telnek, egyetlen emberi kapcsolata egy francia fagyiárushoz köti, akinek egyetlen szavát sem érti. Aztán találkozik egy kislánnyal, akivel elkezd beszélgetni, könyvekről, filozófiáról, és lassan ráébred arra, hogy  valójában ő is gyermek: álomvilágban él, a bushido útja ebben a világban nem járható, az élet így értelmetlen számára, már csak az maradt, hogy megpróbálja jobb útra téríteni azt az embert, aki egykor megmentette.

Lassan indul be a film, túl lassan, de legalább van idő megismerni Szellemkutya különleges karakterét: egy ház tetején él egy kunyhóban, galambok között, magányosan, egyedül a gondolataival. Hidegvérű profi bérgyilkos, akinek nagyon is mély érzései vannak, azonban ezeket titkolnia kell, mert végzetesek abban a bűnöző közegben, amelyben él. A kisstílű maffiatagokkal éles kontrasztban áll Szellemkutya erkölcsi felsőbbrendűsége, ugyanakkor meglepő módon a humor sem hiányzik a filmből: a család tagjai abszurdan viccesek, ahogy megpróbálják eljátszani a nagymenő gengsztereket. Az afroamerikaiak 90-es évekre jellemző helyzetéről is pontos lenyomatot ad a film: rapzene, gettószöveg, kilátástalan, léha élet. Lenyűgöző a leszámolási jelenet, de sajnos nem sikerült megtalálni az akció-érzelem-filozófia egyensúlyt, ezért időnként unalmas és kicsit túlságosan szájbarágós a film, de a végére visszatalál az igazi drámai mélységhez, a végső párbaj méltó lezárása a történetnek.

A forgatókönyv jól, de nem kiválóan sikerült, a történet sokszor akadozik, a szimbólumrendszer végigvonul a filmen, jól dramatizálva, így sokat tesz hozzá a mondanivalóhoz. A karakterek közül csak Szellemkutyáé lett jól megírva, a többieké erősen klisés lett, habár van egy-két kivétel: az idős consigliere alakja és szövege kiváló, ahogyan a nem sokat beszélő, de nagyon sokat mondóan néző lány figurája. A jelenetek színvonala változó, nekem az abszolút kedvencem az, amikor a maffiatagok  a tetőn mindig rossz embert találnak Szellemkutya helyett, a reakcióik  ellenállhatatlanul viccesek. Az operatőri munka kiváló, a vágások jók, a zene nagyon kifejező. Muszáj megemlítenem, milyen jól koreografáltak Szellemkutya akciói és a mozdulatai mennyire meg tudják idézni a szamurájok jellegzetes harci momentumait.

Forest Whitaker tökéletes választás volt a főszerepre, teljesen belakta a karaktert, minden mozdulata, mondata, arckifejezése a helyén van (Gesztesi Károly szinkronja pedig zseniálisan jó!), ő maga Szellemkutya. John Tormey jól, de nem kiválóan alakítja Szellemkutya "urát", Henry Silva kiváló a maffia főnök szerepében, Cliff Gorman szintén kiváló karakterábrázolást mutat be, Tricia Vessey szép, de az alakítása üres.

Jim Jarmusch filmjét nem véletlenül jelölték Arany Pálmára, erős dráma, tragikus végkifejlettel, azonban a film egésze nem rázza meg a lelket, akad benne bőven üresjárat, túl lassan indul be a történet. A színészvezetés jó, a jelentek színvonala hullámzó, a párbeszédeké szintén. Kevesebb talán több lett volna.

Szép, mély, de kicsit unalmas erkölcsi dráma, látványos akciójelenetekkel, Forest Whitaker kiváló alakításával, kötelező darab!

7/10