Be kell vallanom, hogy szeretem a kanadai horrorfilmeket. Szinte mindig valami egyedi íz, valami újító szándék, valami trükkös ötlet jellemzi azokat a borzongató alkotásokat, amelyek a juharleveles országból származnak, elég csak a Ginger Snaps (2000) tinédzserkori gondokkal küzdő farkasleányára, a Pontypool (2008) rendhagyó módon terjedő zombikórságára, vagy a legendás David Cronenberg összetéveszthetetlen biohorrorjaira gondolni.

A csekély költségvetésből készült, lényegében két ember (Derek Lee és Clif Prowse) által összedobott Afflicted szintén azon kanadai horrorfilmek sorát gyarapítja, amelyek igyekeznek némi csavarral kitűnni az aktuális trendek középszeréből. Aktuális trendek alatt jelen esetben a talált kamerás horror és a vámpírfilm műfaját értem. E két kategória szentségtelen metszetében még nem sok film született, de azért találkozhattunk már nagyjából ideillő próbálkozásokkal (pl. a V/H/S antológia Amateur Night c. kisfilmje). Mivel mára már brutálisan túl lett hajtva mind a kézi kamerás megközelítés, mind a vámpír-témakör, felmerül a kérdés, hogy mi jó sülhet ki e kettő keverékéből? Megoldás a reklám történet ismertetése után.

A sztori szerint két jó barát, Derek és Clif hátizsákkal utazgatnak mindenfelé a világban, és próbálják jól érezni magukat, amíg még lehet, tekintettel arra, hogy Dereknek egy kóros elváltozás van az agyában, és emiatt nem sok ideje van már hátra ebben az életben. A két haver megpróbálja a lehető legtöbb élményt (értsd: szép tájak, jó bulik, változatos társaság, szex) belezsúfolni a rendelkezésükre álló időbe, és kalandjaikat meg is örökítik egy websorozat formájában. A bonyodalmakat az okozza, hogy Derek lefekszik egy titokzatos leányzóval, akitől elkap valami felettébb különös kórt. A betegség hirtelen rosszulléteket okoz nála, de furcsa módon megnöveli a testi erejét is…

A film készítői nem elégedtek azzal, hogy egy klasszikus vámpírtörténetet dokumentarista eszközökkel meséljenek el, a képletbe belekeverték a szuperhősös filmek eszmerendszerét is. Miközben Derek átalakul vérszívóvá, fokozatosan megismeri új képességeit, amelyeket nem csak rosszra, de jóra is lehet használni. Ezen a ponton kell megemlítenem, hogy Az erő krónikája (2012) megkerülhetetlen viszonyítási alapot képez jelen film kapcsán, ugyanis ott is a talált kamerás forma találkozott a superhero movie-val. A két film azonban hangsúlyaiban nagyon eltér egymástól: az Afflicted nem csak egy, halvány nyomokban horrorisztikus elemekkel is dolgozó szuperhősmozi; hanem egy, a vámpírkánonból építkező kőkemény horror, amely a játékideje közepétől kezdve a szuperhősös akciófilmek világát is megidézi. A filmnek ezt az izgalmas, „hibrid” mivoltát nagyítja fel a hatásvadász talált kamerás megvalósítás.

Álláspontom szerint a film leggyengébb pontját maga a dokumentarista jellege jelenti. Az Afflicted azon a „lazábban vett” found footage filmek közé tartozik, amelyeknél még erővel sem tudjuk elhitetni magunkkal, hogy a felvételek valódi eseményeket takarnak (lsd még: District 9 - 2009). A kamerából soha nem fogy ki a kraft és a lövések sem találják el; a főszereplő minden értékét elveszíti, kivéve persze a felvevőjét; a felvétel egy része automatikusan megy is ki az internetre; stb. Ilyen és ehhez hasonló logikai bukfencek és nehezen megmagyarázható kérdőjelek oszlatják el a „talált felvétel” tünékeny illúzióját. E mellett a színészi játék sem minden esetben segíti a hihetőséget, gondolok itt a fertőzést elindító hölgyet megformáló Baya Rehazra, aki látványosan kínlódik a szerepében.

Ha azonban ezektől az apróságoktól eltekintünk, egy egészen korrekt, némely szegmensében már-már újító filmet kapunk. Az alacsony költségvetés egyáltalán nem látszik az alkotáson: a külcsín tetszetős, az effektek jól sikerültek, az idegesítő képroncsolások és kamerarángatások minimálisnak mondhatóak, a jump scare úgy működik, ahogy kell. A készítők elkerülték az unalmas és hosszadalmas felvezetést, ami azért a hasonló filmek gyakori rákfenéje szokott lenni. A film kissé egyenetlenül halad, de céltudatosan végigviszi az elgondolását. A történet akciódús, pörgős, és bár az igazán nagy meglepetések elmaradnak, azért jó pár kellemesen borzongató pillanatban lehet része a nézőnek.

A stáblista utáni jelenetet mindenképpen érdemes kivárni, mivel felveti egy esetleges folytatás lehetőségét, és egészen érdekes utóízt kölcsönöz a filmnek.

Összességében nem bántam meg, hogy megtekintettem a filmet. Nem avattam új kedvencet, de az „ínyenc” kanadai horrorok hírnevét mindenképpen öregbítette a szememben.

7/10