Semmi nem vett volna rá arra, hogy megnézzem ezt a filmet, ha éppenséggel nem ez rendelkezett volna az elmúlt évek talán egyik legjobb sci-fi koncepciójával. Visszatekintve azt tudom mondani, hogy ez tényleg így van, viszont tényleg nem kellett volna megnéznem, ugyanis ez az alkotás bőven megragadt a koncepció szintjén minden téren.

A nem olyan távoli jövőben Ken Castle (Michael C. Hall) kifejleszt egy nanorészecskét, amely az ember agyába beépülve irányíthatóvá teszi őt. Ezt pedig nem másra használja fel, mint játékfejlesztésre: létrehoz egy Sims / Second Life-szerű világot, illetve egy FPS-t, ahol halálraítélt bűnözőket irányíthatnak az arra érdemesek. Ez utóbbi szereplője az ártatlanul elítélt Tillman (Gerard Butler), akit a 17 éves Simon (Logan Lerman) irányít, és ketten együtt egyre közelebb jutnak ahhoz, hogy a 30. győzelemmel megváltsák Tillman szabadságát. Azonban egy hackercsoport őket szemeli ki arra, hogy a segítségükkel döntse meg Castle birodalmát.

A 3D sisakok és a "kiterjesztett valóság" egyre nagyobb térnyerésével jogosan vetődik fel a kérdés, hogy hová lehet még fejlődnünk, a film pedig egy izgalmas gondolatkísérletet kínál fel erre, a 80-as évek blockbustereinek akciódús és véres stílusában. Azonban ahelyett, hogy egy valóban intelligens film születne ebből, néhány technikai megoldásban és az ezekből származtatott fordulatokban ki is merül az alapötlet felhasználása. Ráadásul mintha a forgatókönyv elejét és végét összecserélték volna: az elejére jut az összes jó akció és érdekes momentum, és pont a végére kezd el foglalkozni az eddig csak lövöldöző főhősünk történetével, karakterével és az őt körülvevő világgal.

A szóban forgó világ egyébként egészen tetszetősre sikeredett, a díszleteken és az egyéb vizuális megoldásokon is látszik, hogy rendezőinknek szívügyük volt ez a projekt. Csak éppen amikor élettel kéne megtölteni az említett világot, mindössze lapos párbeszédekre, egy faarcú Gerard Butlerre és egy ripacskodó Michael C. Hallra futja csak. Mindennek tetejébe még a legjobb akciójeleneteket (és tulajdonképpen az egész filmet) egy olyan fényképezés kíséri, mintha a kameramanokat egy görbe péntek este zárásaként zavarták volna ki a forgatásra, annyira vadul és elképzelés nélkül rángatják a kamerát és a fókuszt.

Úgyhogy hiába a jó ötlet, egy ilyen körítéssel maximum csak néhány hardcore FPS-rajongó szívét fogják meghódítani. A többiek számára viszont egy remek példája lesz ez a mű annak, hogy miért is kéne egy filmbe történetet és karaktereket is írni a gondolatkísérletek mellé.

4,5/10