Érdemes lenne mindenkinek egy kicsit magába néznie, illetve megvizsgálnia a környezetében lévő embereket. Ugyanis fikázzuk bármennyit a forgalmazókat, ezúttal ez az eszméletlen gáz magyar cím bizony egy, a nézők számára kiírt játékon született. (UPDATE: Mint kiderült, nem egészen ez történt, ugyanis a forgalmazó pont leszarta a saját maga által kiírt játékot. Úgy néz ki, mégsem tudtunk hasonlóan borzalmas alternatívát felmutatni. Szóval összességében büszke vagyok az emberiségre.) De mielőtt mindenki rohanna megkeresni és tarkón verni azt, aki ilyet képes kitalálni, érdemes egy kicsit tovább olvasni, ugyanis ez a film ezerszer jobb, mint a címe.

Bruce Garrett (Nick Frost) gyerekkorában tehetséges salsa táncos volt, azonban egy atrocitás miatt örökre feladta ilyen jellegű törekvéseit. 25 évvel később és 50 kilóval nehezebben egy menő cég mérnökeként dolgozik, és éppen egy új főnököt kap a szexi Julia (Rashida Jones) személyében, aki persze egyből felkelti az érdeklődését. Azonban ezzel nincs egyedül, mert kollégája, Drew (Chris O'Dowd) is az új főnököt szemelte ki magának, viszont amikor kiderül, hogy Julia odavan a salsáért, újra Bruce felé kezd lejteni a pálya. Már csak fel kéne eleveníteni a tánctudást, ami nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

Egészen biztos, hogy nem ez a forgatókönyv fogja megváltani a világot. Viszont ezzel szerencsére szerzője, Jon Brown is tisztában volt, így a szkript viszonylag kevés időt tölt a triviális karakterfejlődésekkel és fordulatokkal, a kötelező sablonokat pedig gyorsan és sallangmentesen tudja le. Ehelyett inkább írónk minél több poént és táncbetétet igyekezett belezsúfolni, ezek közül utóbbi nagyon, előbbi kevésbé jól működik. A táncos részek ritmusukkal és stílusukkal kiválóan teremtik meg az alaphangulatot, a színészek (illetve dublőreik) is kitettek magukért (én nem néztem volna ki Nick Frostból ilyen mozdulatokat), így ilyen téren nem lehet panaszunk. A végeredmény jellegében pedig olyasmi, mint a Pitch Perfect volt tavaly, csak acapella éneklés helyett tánccal.

Az érem másik oldala viszont már nem mutat ilyen jól: a mellékszereplők között nem igazán találni egy eredeti és természetes módon vicces figurát sem, Chris O'Dowd seggfej karaktere borzalmasan túlírt és túljátszott, az affektáló meleg srác mintapéldányának humora pedig kizárólag a nagy számok törvénye alapján talál be. A poénok összességében is hasonlóan működnek, van közöttük jó pár sablonos vagy egyáltalán nem vicces, de miután minden második mondatra tartogatnak belőlük egyet, időként egy-egy remek is érkezik, és végül lehet nevetni bőven a filmen. (Ezek mellé pedig megkapjuk az év eddigi legjobb cameoját is.)

Így végül ha nem is született egy különleges vagy emlékezetes komédia, másfél órányi szórakozásra bőven jó, a tánc pedig az erre fogékonyaknak még növelheti is az élményt. Tekintve, hogy ennél többet nem is vállalt ez a produkció, mindezt még kifejezetten szép eredménynek is tartom.

 7,5/10