A skandináv krimik az utóbbi években sikeresen felhívták magukra a figyelmet, legyen szó akár mozifilmről, akár tévésorozatról. Ezt összetett és jól megírt karaktereinek, a komor hangulatnak, a nem kevés erőszaknak és a levegőben burjánzó feszültségnek köszönheti. A hamarosan mozikba kerülő Nyomtalanul viszont csak részlegesen tud megfelelni ezen tényezőknek, így sajnos messze elmarad attól a minőségtől, amit a Millenium trilógiát vagy a Fejvadászokat jellemezte.

A helyszín ezúttal Dánia, ahol egy sok kudarcot megélt, magába fordult és öntörvényű nyomozót (Nikolaj Lee Kaas) "leszállítanak", hogy akciózás helyett régi, megoldatlan bűneseteket tárjon fel. Új társat is kap Assad (Fares Fares) személyében, akivel meglehetősen diszfunckionális párost alkotnak, de egy pár éve történt rejtélyes öngyilkossági eset után elszántan nyomoznak, ugyanis meg vannak róla győződve, hogy nem öngyilkosságról, hanem valaki más által elkövetett bűncselekményről van szó.

Az egyik legnagyobb hibát a karakterek kidolgozatlanságában véltem felfedezni. Leírás alapján az egyik főszereplő nyomozó, egy nagyon komplex, érdekes személyiségnek tűnhet, de nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindig rosszkedvű és mogorva. Ez érthető is, hiszen ahogy a filmben is elhangzik, sok rettenetes dolgot élt már át, de egyszerűen érdektelen. A társa már egy sokkal szimpatikusabb, szerethetőbb figura, de az a sejtésem, hogy az ő megírásával sem törődtek igazán sokat. A kémia sincs meg a két zsaru között, pedig úgy gondolom, hogy ez a cselekmény előrehaladásának szempontjából igenis fontos dolog lenne. Persze nem várható el egy buddy movie jelleg, (főleg nem egy dán filmnél) de egy komoly krimiben is össze lehet hozni egy jól működő karakterpárost, mint mondjuk a Hetedik esetében. Nincs gyakorlatilag olyan figura a filmben, aki megmozgatná az ember fantáziáját vagy akiért úgy Isten igazából izgulnunk kéne. Az áldozat agykárosult öccse lehet egy olyan karakter, akire érdemes lenne odafigyelni, ha többet szerepelne. A feszült hangulat is csak néha-néha amolyan beugró vendégként bekopog, de korán távozik is.

Könnyen ellentmondásnak tűnhet amit most mondok, de a színészi játékok igenis jók. Elsősorban az áldozatot és az ő szellemileg sérült testvérét megformáló Sonja Richter-t és Mikkel Boe Folsgaard-ot emelném ki, de a többiek is remekül teljesítettek. Nem akarok szőrös szívű lenni, az utolsó 20 perc olyan mederben folyt, amilyennek a játékidő egészének kellett volna. Nyilvánvaló, hogy a film a fináléban arra a fordulatra játszik, amiből megtudjuk a gyilkos kilétét, illetve annak kapcsolatát az áldozattal. Ez a húzás pedig mocskosul jól lett tálalva, okosan ki lett találva, nagyon izgalmas és mondjuk ki: váratlan fordulat volt. Az általam felvázolt hibák könnyen adódhatnak a rendező rutintalanságából, ugyanis a Nyomtalanul Mikkel Norgaard első filmje és kezdésnek nem alkotott végeredményében rosszat. Második próbálkozásra biztos vagyok benne, hogy javulni fog a színvonal és akkor kaphatunk ismét egy minőségi, igényes skandináv krimit.

6/10