Az aranykalitka is csak kalitka. Hiába tekintenek rád istenként egy ősi dinasztia tagjaként, hiába a legendás Tiltott Város minden csodája, ha a kapu zárva van, és te nem léphetsz ki rajta. Aztán, amikor azt hiszed, végre szabad vagy, rájössz, hogy soha nem szabadulsz meg a származásod átkától, a történelem rabja leszel. Ez Pu Ji, az utolsó kínai császár tragikus sorsa dióhéjban. Nem kisebb rendezőt állított neki emléket, mint Bernardo Bertolucci, aki a rá jellemző epikus erővel álmodta vászonra nem mindennapi életét.
1950-ben a szovjet-kínai határra befut egy vonat, amely háborús bűnösöket szállít. Az egyik fogoly előtt többen földre vetik magukat, ő ugyanis nem egyszerű rab, hanem Pu Ji (John Lone), az utolsó kínai császár. Megpróbál véget vetni életének, de legmélyebb bánatára megmentik, és egy átnevelőtáborba kerül, ahol elmeséli életét. Kisgyermek volt, amikor rázárult a Tiltott Város kapuja: a haldokló császárnő őt nevezte ki utódjának, azonban egy olyan trónust foglalhatott el, ami mögött már nem volt igazi hatalom. Valójában csak politikai báb volt a kisfiú, aki szép díszletek között élte mindennapjait, amelyek pokolivá válnak, miután megtudja az igazságot. Szerencsére egy nap új tanárt kap, Reginald Johnston (Peter O'Toole) személyében, akivel idővel barátok lesznek. Aztán egy nem is olyan boldog napon el kell hagynia örökre a Tiltott Várost, élhetett volna gondtalan playboy életet két feleségével, ámde nem tudott ellenállni a kísértésnek, amikor a japánok felkérték, hogy legyen a megszállt Mandzsúria császára. Ezzel nem csak saját magát tette tönkre, hanem mindenkit, aki igazán szerette...
Nem könnyű közel három órán keresztül fenntartani a néző érdeklődését. Bertolucci ügyesen játszik a tér és idősíkokkal, ezért nem lesz unalmas a történet. A látvány pedig lenyűgöző, Vittorio Storaro - aki nemrégiben Budapesten járt - nem véletlenül kapott Oscar díjat érte. Csodálhatjuk a császári pompát, majd szomorúan nézhetjük a szürke közeget, amelybe az egykori uralkodó került. Azonban egyáltalán nem üres képkockákat kapunk, ugyanis a forgatókönyv okosan Pu Ji érzelmeire koncentrált, azt mutatta be, hogyan élte meg a történelem által rá mért megpróbáltatásokat. Nem volt erős jellem, de talán megértettük a filmből, hogy akit császárnak nevelnek, az nem tud hétköznapi életet élni, ha megkapja az esélyt a trónra, élni fog vele, és csak túl későn fog rájönni, hogy mekkora hibát követett el. A film legnagyobb erénye, hogy nem ítélkezik, csak elmeséli egy ember életét, aki ugyan különleges körülmények között élt, de éppen ezért nem hétköznapi problémákkal kellett szembenézni, és nem hozott jó döntéseket. A történelem vihara elsodort egy jobb sorsa érdemes embert, aki nagyon mélyre zuhant a csillogó trónusról.
A karakterek jól meg lettek írva, nemcsak a főszereplőké, hanem a mellékszereplőké is. A jellemfejlődés tökéletesen be lett mutatva, a történelmi folyamatok is közérthetően és túlzások nélkül kerültek bemutatásra, azonban megmaradtak háttérnek, a főszereplőn maradt a hangsúly. A császári Kína végnapjait ismerhetjük meg közelebbről, és egy új világ kialakulását a sok ezer éves ország életében. Szép, és egyáltalán nem üres történelmi tablót kapunk Bertoluccitól.
John Lone élete szerepét játszhatta el a filmben, soha nem tudta megismételni ezt a sikert (bár a Pillangó úrfi egy nagyon jó film, mégsem mérhető Az utolsó császárhoz). Nagyon fiatal volt még a forgatás idején, mégis nagyon erős alakítást nyújtott, a sokszínű karakter minden vonását megmutatta nekünk. Peter O'Toole emlékezetesen formálta meg a tanár alakját, Joan Chen sokkal több volt, mint egy szép császárné, finom játékkal tette hitelessé a tragikus sorsú alakot.
Alapvetően mégis az operatőr, Storaro és a rendező, Bertolccui érdeme, hogy ilyen emlékezetes és nagy sikerű film született. 9 Oscar díjat nem osztanak ki véletlenül, mindenki megérdemelten vihette haza a szobrocskát. Bertolucci szabad kezet adott Storaronak, ő pedig bátran kísérletezett a színekkel és fénnyel. A rendező nem veszett el a részletekben, a történet íve kerek, a színészvezetés tökéletes. Ha nagyon szőrös szívű akarok lenni, akkor azt mondom, hogy volt néhány jelenet, amit csak a képek miatt vettek fel, nem sokat tett hozzá a filmhez, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
Gyönyörűen fényképezett, nagyon erős dráma, mestermű, kötelező darab!
9/10
