Nem volt szép és nem volt jó ember. Mégis ő volt Anglia egyik legnagyobb uralkodója. I. Erzsébetről van szó természetesen, akinek uralkodása alatt országa elindult a világbirodalommá válás útján. Izgalmas személyiség volt, aki volt olyan hataloméhes, hogy soha nem ment férjhez (a Tudor vér nem vált vízzé benne, a kedves papa, VIII. Henrik sok vonását örökölte), nem királyné volt, hanem királynő, korlátlan ura országának. Nem volt mentes az emberi gyarlóságoktól, ugyanakkor jól irányította a közügyeket, marketingben sem volt utolsó, szerette is a nép. Nem csoda, hogy sokszor megihlette a filmeseket az élete.1998-ban készült el az Elizabeth című film, amely méltán lett hatalmas siker, és tette sztárrá az addig szinte teljesen ismeretlen Cate Blanchett-et. Hollywoodról lévén szó, a folytatás nem volt kérdés, amely törvényszerűen a nyomába sem ért az eredetinek.
A mézeshetek elmúltak Erzsébet (Cate Blanchett) és az ország életében, telnek az évek, az ország gyarapszik, a királynő viszont sajnos nem fiatalodik. Nem kicsit fáradt bele az uralkodásba, ráadásul elérkezett abba a korba, amikor utolsó esélye van rá, hogy trónörököst adjon Angliának. Ha ez nem lenne elég, még itt van a nyakán Stuart Mária, a skótok királynője, akinek sokkal több joga van az angol trónra, mint neki. Legfőbb bizalmasa, Walsingham (Geoffrey Rush) rá akarja venni, hogy az ország érdekében szabaduljon meg örökre a vetélytárstól, ő azonban nem akar koronás főt a vesztőhelyre küldeni. Ráadásul a spanyol király, Fülöp is csak az okot keresi, hogy megtámadja Angliát. Hát csoda, hogy mindezen gondjait megpróbálja elfelejteni a sármos kalóz, Walter Raleigh (Owen Wilson) társaságában? Aztán persze beüt a krach, Raleigh beleszeret egy udvarhölgybe, Fülöp is elindítja a Győzhetetlen Armadát, itt az ideje, hogy a királynő összeszedje magát, és kivezesse az országot a válságból.
A látvány, a jelmezek, az operatőri munka lenyűgöző. Egy jó forgatókönyv és egy jó rendezés ugyanakkor sajnálatosan hiányzott ahhoz, hogy jó film szülessen. Nem sikerült kitalálni, hogy mire helyezzék a hangsúlyt, sikeresen kihagyták az a ziccert, hogy a Stuart Mária/Erzsébet ellentétre fókuszáljanak, vagy ha már ez elmaradt, legalább a híres tengeri csatához vezető utat ismertessék meg a nézőkkel. Nem, természetesen egy teljesen szimpla szerelmi háromszög lett a központ, ami nemcsak hiteltelen, de még nem is lett jól megírva. Egy klimaxos, hisztis királynőt láthatunk, aki minden, csak nem királyi fenség, és csak a végveszélyben tér magához. Szép díszletek között üres történet azonban sajnos nem működik a filmen, pláne úgy nem, hogy az Elizabeth szintjét várta volna el a néző. Nem kapta meg, meg is bukott a film, ahogyan az illik.
Shekhar Kapur nagyon elvetette a sulykot, belefulladt a látványorgiába, és annyira meg akarta mutatni Erzsébet királynő emberi oldalát, hogy megfosztotta szinte minden királyi vonásától. Érdektelen párbeszédek, széttöredezett történet, szépen bevilágított és fényképezett, de teljesen üres képek keserítik a nézőt. Karaktergyilkos forgatókönyv, unalmas film, csalódás a köbön.
Cate Blanchett alakításában nincs hiba, miatta érdemes egyszer megnézni a filmet. Az érdektelen szavaknak is képes értelmet adni, neki köszönhetően nem válik végzetesen menthetetlenné az uralkodó karaktere, sajnálatos, hogy a befektetett munka nem térült meg, csak pazarolta a tehetségét ebben a teljesen felejthető alkotásban. Geoffrey Rush nem meglepő módon szintén kiemelkedő alakítást nyújt, kár, hogy nagyon megkurtították a szerepét az előző részhez képest. Clive Owen dögösen nézett a kamerába, és próbálta értelmesen elmondani a neki rendeltetett közhelyeket, és ezzel ki is merült részvétele a filmben. Jordi Mollá Fülöp spanyol király szerepében nagyon erős alakítást nyújt, Rhys Ifans sem vall szégyent rövid mellékszerepében.
Összességében hatalmas csalódás a film, méltatlan folytatás, gyönyörűen fényképezett, de üres képkockák sorozata, semmi több. Kár érte.
6/10
