Öregszem. Már Cumberbatch kell Goldinghoz. Pedig a filmeken kívül az igazi nagy szerelem az életemben az irodalom (és a történelem), és nagy rajongója vagyok A legyek ura írójának. Hosszú ideje készülök már Az utazás a világ végére trilógia (Beavatás, Szélcsend, Zsarátnok) elolvasására, de mindig csak halogattam. Aztán a Sherlock harmadik évadának közeledtével erőt vett rajtam a Benedict Cumberbatch mánia, és mivel ő volt a főszereplője a BBC sorozatának, ami a trilógiából készült, eljött az ideje, hogy elmerüljek az irodalmi nyersanyagból forgatott hajós tévésorozatban. Nem csalódtam, ismét beigazolódott az a véleményem, hogy BBC és Cumberbatch alatt nem érdemes tv sorozatot nézni.
Adva van Edmund Talbot (Cumberbatch) a gazdag, elkényeztetett, nagyképű ficsúr, aki hosszú hajóútra indul a napóleoni háborúk idején Ausztráliába. Kezdetben jól elvan magával, nem sokat törődik a hajó legénységével, az utasok közül is csak a ledérebb hölgyek keltik fel az érdeklődését. Ámde egy tragédia felrázza, lassan, de biztosan felfedezi a hajót, lemegy az alsóbb traktusokba is, elkezdi becsülni Anderson kapitányt (Jared Harris), jobban megismeri a legénységet, az utasok között is felfedezi az értékesebb embereket, többek között a széles látókörű Mr. Prettimant (Sam Neill). Része lesz a hajó életének, olyannyira, hogy ő is kardot ragad, amikor úgy hiszik, hogy ellenséges hajó fenyegeti őket, azonban szerencsére kiderül, hogy egy szintén angol tengerjáróba botlottak, amelynek a fedélzetén Edmund találkozik egy bájos ifjú hölggyel, Marionnal. Ámde a boldog végkifejlet még messze van, sok mindent kell még addig megtanulni az ifjú nemesnek önmagáról és a világról.
Kicsit nyögvenyelősen kezdődik a történet, és angol tévéfilmhez híven időnként dögunalmas részek is vannak benne, azonban összességében nagyon is tartalmas, izgalmas és fordulatos tévéfilmhez van szerencsénk. Nem véletlenül játszódik hajón a történet, Golding a második világháború alatt a Királyi Flottánál szolgált, és részt vett Németország legnagyobb hadihajója, a Bismarck üldözésében és elsüllyesztésében, illetve jelen volt a normandiai partraszálláskor a D-napon. Pontosan ismeri tehát azt a zárt közösséget, amelyet egy hajó legénysége és utasai alkotnak, és ez független attól, hogy a történet a napóleoni háborúk idején játszódik. Az emberi kapcsolatokon, konfliktusokon keresztül ismeri meg a fiatalember az igazi életet, hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, és mindezt a néző teljes mértékben át tudja érezni, köszönhetően a remek forgatókönyvnek. A fő karaktert nagyon jól sikerült megírni, a mellékalakoknál már akadt egy kis hiányosság ezen a téren, de az összhatás abszolút rendben van. Habár vannak üresjáratok, és jó pár gyenge jelenet, a zene, a vágások, és főként a színészi alakítások miatt mégis maradandó élményt tud nyújtani a film, amelyben nagyon jól sikerült eltalálni az érzelmek és az akció egyensúlyát, és meglepő módon még humort is sikerült csempészni ebbe a komoly drámába.
Benedict Cumberbatch egyszerűen lenyűgöző (nem véletlenül kapta meg a monte carlói tévéfesztivál díját ezért az alakításért), hihetetlen, hogy egyetlen jelenetben sem tud hibázni, tökéletesen hozza a karaktert, élmény nézni a játékát. Mindenkit lemos a vászonról, rajta kívül Jared Harris-nek vannak nagyon szép pillanatai, és persze Sam Neill sem vall szégyent.
David Attwood (ő rendezte a Stuart: Visszapörgetett élet című szintén nagyon színvonalas tévéfilmet) nagyon jó filmet rendezett, habár lassú a kezdet, de utána fel sem tűnik a hosszú játékidő, annyira beszippantja a nézőt a történet, először utálja Edmondot, aztán lassan megkedveli, ahogyan a hajón élő többi embert is, és összefacsarodik a szíve, amikor látványos tűzben hamvad el az olyannyira megszeretett tengerjáró alkalmatosság. Katarzist ugyan nem ad a film, de egy nagyon jól felépített drámát igen.
Szép, okos, nézőbarát, látványos, de egyáltalán nem üres tévéfilm, Cumberbatch lenyűgöző alakításával, érdemes adni neki egy esélyt!
8/10
