(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

Mit várna el az ember minden idők egyik legjobbnak tartott rendezőjétől? Valami olyan korszakos alkotást, amely 50 év távlatából is remekműnek mondható és amely azóta is megállja a helyét mindenféle összevetésben. Nem pedig annak az iskolapéldáját, hogyan nem szabad thrillert rendezni.

John 'Scottie' Ferguson (James Stewart) nyomozó egy balul sikerült akció óta beteges tériszonyban szenved, éppen ezért nem térhet vissza még egy ideig foglalkozásához. Kapóra jön neki, hogy egy barátja (Tom Helmore) megkéri, hogy nyomozzon a felesége (Kim Novak) után, aki meglehetősen bizarr dolgokat művel. Miközben főszereplők egy meglehetősen kísérteties, évtizedekre visszanyúló történetben találja magát, egyben az egyre inkább öngyilkos hajlamokat mutató nő megszállottja is lesz.

Nehezen tudom eldönteni, a forgatókönyvet vagy a rendezést vegyem elő, mert mindkettőnek megvannak a maga hibái és erősségei. Mindenesetre a szkript a karaktereket meglehetősen rosszul építi fel (főleg a női főszereplőt), és még abban a korban járunk, amikor még nem volt ultragáz két nap alatt szerelembe esni és giccsesen egymás karjába borulni. (A színészi alakításokat inkább hagyjuk is, előbb-utóbb fel kell dolgoznom, hogy akkoriban mindent nagyon túl akartak játszani és hangsúlyozni.)

Mindenesetre egyetlen óriási hibája van még a forgatókönyvnek, amit Hitchcock sem tud orvosolni, sőt, még tetézi is: borzalmasan túl van húzva. Persze a kornak sajátosságai, hogy egy autózáshoz másfél perc kell a játékidőből, mert a néző egyébként nem jönne rá, hogy azt az autót követik és elmegy A-ból B-pontba, de szinte az összes párbeszéd és a sztori komolyabb eseményei is feleslegesen hosszúak és lényegtelen dolgokra fókuszálnak. Sorolhatnám Midge karakterét is, akiben ugyan volt fantázia, de végső soron csak alkalmanként veszik elő, de jobb példát nem is tudok mondani erre, mint hogy a nagy fordulatot kereken fél órával a film vége előtt lövik el. Ezután még következik egy kis kocsikázás, a főszereplő még egy nagymonológban újra a szánkba rágja, amit idáig is tudtunk (most komolyan, 1958-ban komplett idióták jártak moziba, hogy mindent háromszor kellett elmagyarázni?), hogy végre lezárulhasson ez az egész. Mondanom sem kell, így aztán nagyon nehéz feszültséget építeni, a fordulatokat hatásossá tenni, pedig elvileg egy thrillerről volna szó.

Ugyanakkor összességében a mű egy igen erős történettel tud szolgálni, amellyel tény, hogy a mai filmek nem nagyon veszik fel a versenyt. Én láttam volna fantáziát főhősünk szerelmes megszállottságában és a bűn és bűnhődés témakörében is, más kérdés, hogy ezeket a témákat nem tudják jól prezentálni nekünk. Még az első óra úgy-ahogy rendben is van, a csipetnyi misztikussággal nyakon öntött krimi működik, de a nagy fináléra teljes katasztrófába fordul a film.

Ez lett volna tehát a világ 58. legjobb mozgóképes alkotása, amely szerintem inkább egy középszerű, kiegyensúlyozatlan thrillernek mondható. Mindenesetre a rendezés alfájának és omegájának beállított Hitchcocktól kétségkívül csalódást keltő egy ilyen produktum.

6/10