Szédülés / Vertigo (1958)
2013. december 01. írta: danialves

Szédülés / Vertigo (1958)

vertigo.png(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

Mit várna el az ember minden idők egyik legjobbnak tartott rendezőjétől? Valami olyan korszakos alkotást, amely 50 év távlatából is remekműnek mondható és amely azóta is megállja a helyét mindenféle összevetésben. Nem pedig annak az iskolapéldáját, hogyan nem szabad thrillert rendezni.

John 'Scottie' Ferguson (James Stewart) nyomozó egy balul sikerült akció óta beteges tériszonyban szenved, éppen ezért nem térhet vissza még egy ideig foglalkozásához. Kapóra jön neki, hogy egy barátja (Tom Helmore) megkéri, hogy nyomozzon a felesége (Kim Novak) után, aki meglehetősen bizarr dolgokat művel. Miközben főszereplők egy meglehetősen kísérteties, évtizedekre visszanyúló történetben találja magát, egyben az egyre inkább öngyilkos hajlamokat mutató nő megszállottja is lesz.

Nehezen tudom eldönteni, a forgatókönyvet vagy a rendezést vegyem elő, mert mindkettőnek megvannak a maga hibái és erősségei. Mindenesetre a szkript a karaktereket meglehetősen rosszul építi fel (főleg a női főszereplőt), és még abban a korban járunk, amikor még nem volt ultragáz két nap alatt szerelembe esni és giccsesen egymás karjába borulni. (A színészi alakításokat inkább hagyjuk is, előbb-utóbb fel kell dolgoznom, hogy akkoriban mindent nagyon túl akartak játszani és hangsúlyozni.)

vertigo1.jpgMindenesetre egyetlen óriási hibája van még a forgatókönyvnek, amit Hitchcock sem tud orvosolni, sőt, még tetézi is: borzalmasan túl van húzva. Persze a kornak sajátosságai, hogy egy autózáshoz másfél perc kell a játékidőből, mert a néző egyébként nem jönne rá, hogy azt az autót követik és elmegy A-ból B-pontba, de szinte az összes párbeszéd és a sztori komolyabb eseményei is feleslegesen hosszúak és lényegtelen dolgokra fókuszálnak. Sorolhatnám Midge karakterét is, akiben ugyan volt fantázia, de végső soron csak alkalmanként veszik elő, de jobb példát nem is tudok mondani erre, mint hogy a nagy fordulatot kereken fél órával a film vége előtt lövik el. Ezután még következik egy kis kocsikázás, a főszereplő még egy nagymonológban újra a szánkba rágja, amit idáig is tudtunk (most komolyan, 1958-ban komplett idióták jártak moziba, hogy mindent háromszor kellett elmagyarázni?), hogy végre lezárulhasson ez az egész. Mondanom sem kell, így aztán nagyon nehéz feszültséget építeni, a fordulatokat hatásossá tenni, pedig elvileg egy thrillerről volna szó.

Ugyanakkor összességében a mű egy igen erős történettel tud szolgálni, amellyel tény, hogy a mai filmek nem nagyon veszik fel a versenyt. Én láttam volna fantáziát főhősünk szerelmes megszállottságában és a bűn és bűnhődés témakörében is, más kérdés, hogy ezeket a témákat nem tudják jól prezentálni nekünk. Még az első óra úgy-ahogy rendben is van, a csipetnyi misztikussággal nyakon öntött krimi működik, de a nagy fináléra teljes katasztrófába fordul a film.

Ez lett volna tehát a világ 58. legjobb mozgóképes alkotása, amely szerintem inkább egy középszerű, kiegyensúlyozatlan thrillernek mondható. Mindenesetre a rendezés alfájának és omegájának beállított Hitchcocktól kétségkívül csalódást keltő egy ilyen produktum.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr465657122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.12.01. 15:29:03

Pedig ez a jó thriller iskolapéldája.

Veder1 2013.12.03. 00:58:30

Ezzel a filmmel összehasonlítva lehet érezni, hogy Orson Welles a 17 évvel korábban készült aranypolgárral mennyivel megelőzte a korát.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.11. 16:05:41

igazán vicces ilyen szövegeket olvasni egy (20??) éves hülyegyerektől

"a rendezés alfájának és omegájának beállított Hitchcocktól"

"a nagy fináléra teljes katasztrófába fordul a film." - én is 6 pontokat adok a teljes katasztrófáknak

"most komolyan, 1958-ban komplett idióták jártak moziba"

miért 2013-ban meg komplett idióták írhatnak és azt még közzé is tehetik anélkül hogy a farkuknál fogva lógatnák fel az első fára

"még abban a korban járunk, amikor még nem volt ultragáz két nap alatt szerelembe esni és giccsesen egymás karjába borulni."

komolyan, egy kérdés, dugtál te már életedben egyetlen egyet is? mert elég szomorú hogy ezt te valami soha elő nem fordulható sci-finek bélyegzed, ha meg meg is történik akkor GÁZ

jézusmária, legközelebb mielőtt arra pocsékolod a drága idődet, hogy felhánysz ide egy ekkora rakás szart, ezt az energiát fordítsd arra, hogy felszedsz egy csajt és megdugod mert ahogy látom nagyon rád férne

Hitch-t meg szerintem hagyd békén egy tíz évig, addig csak 85 után készült filmekkel foglalkozzál

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.11. 17:02:24

@scal: Te beszélsz itt csajfelszedésekről meg hasonlókról, aztán épp neked van időd lassan egy éves bejegyzések visszakeresésére. Hogy is van ez, kedves Scal? :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.11. 17:39:18

@scal: Eszerint tényleg falra hányt borsó volt, amikor azt írtam legutóbb, hogy a nagy pofád mellé sokkal jobban állna egy kis tartalom is. Újra megkérdezem, te tényleg nem érzed gáznak, hogy 1 db indoklást nem tudsz írni, mi lenne a vicces mondjuk ebben a posztban, és csak a parttalan személyeskedést nyomod, és ettől képzeled magad felsőbbrendűnek?

"én is 6 pontokat adok a teljes katasztrófáknak"
Jól van, látom a szövegértési képességeid még mindig a régiek, de akkor szokás szerint nézzük, mire gondolt a költő: attól, hogy a fináléban teljesen szétcsúszik a dolog, ez még nem relativizálja az előtte megtörténteket, azaz nem lesz a teljes film katasztrófa.

"miért 2013-ban meg komplett idióták írhatnak és azt még közzé is tehetik anélkül hogy a farkuknál fogva lógatnák fel az első fára"
Hát, ha ez ennyire zavar, akkor hagyd abba az írást, és probléma megoldva. ;)

Amúgy nincs azzal semmi baj, hogy szerinted szerelembe esés = dugás, de ebből kiindulva talán inkább neked lenne szükséged még nagyon sok élettapasztalatra.
Illetve @FroG: kollégához csatlakozva tudom ajánlani, hogy ha nincs jobb dolgod annál, mint hogy majd' egy éves posztokat visszakeresve verd magad itt a földhöz, akkor először nézz egy kicsit magadba, mielőtt másoknak osztogatsz tanácsokat az idő- és energiabeosztásukkal kapcsolatban.

De tudod mit, én tényleg segíteni akarok neked, szóval felajánlom, hogy ha a következő kommenteddel nem győzöl meg arról, hogy van agyad is az orbitális pofád mögött, akkor egy kitiltással elindítalak a komplexusaidtól való megszabadulás útján.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.15. 23:48:56

@FroG: egyelőre a keresőtök jól működik :)

@danialves: miért te se érzed gáznak, hogy értetlenkedsz folyton minden filmen hülyeségeket előrángatva, vegyük a fenti kritikát, azt se értem minek írtad meg, félre tetted volna megrágod, kiköpöd, majd megnézed később, írj olyanról amit értesz

anno amikor annyi voltam mint te én se értettem a Szárnyas Fejvadászt csak kettőnk közt annyi a különbség, hogy nem álltam neki leszarozni - és igen, lett már volna hol :D

ki mondta, hogy felsőbbrendűnek képzelem magam? ne adj szavakat a számba kérlek

"költő: attól, hogy a fináléban teljesen szétcsúszik a dolog, ez még nem relativizálja az előtte megtörténteket, azaz nem lesz a teljes film katasztrófa."

jól van már képzeld leesett, de így jobban kijött a poén

"Illetve @FroG: kollégához csatlakozva tudom ajánlani, hogy ha nincs jobb dolgod annál, mint hogy majd' egy éves posztokat visszakeresve verd magad itt a földhöz,"

tilos egy éves posztokat olvasni? ahelyett, hogy örülnél, hogy átjön valaki megnézni, na vajon van e a testvérblogon írás a Szédülésről, és jééé tényleg... csak egy rakás szar

nem értem a logikát? ha nálunk valaki megtalál egy három éves írást az inkább jó, semmint még lebaszom az illetőt

vagy azt akarod mondani, hogy már nem így gondolnád idén? már régen volt.. több mint egy napja

okés, akkor kattints a Horror Mirorra :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.16. 16:30:28

@scal: Ki mondta? Én mondtam. ;) Nem adtam a szádba, hanem ez árad az attitűdödből folyamatosan, természetesen ez pont neked nyilván nem fog feltűnni. Ez így gáz, az úgy gáz (persze azt még mindig nem sikerült leírni, hogy miért), osztogatod a tanácsokat, hogy ki mit kezdjen az idejével, ha véletlenül egyetértesz valamivel, akkor meg olyan leereszkedő stílusban adod elő, mintha külön elismerés lenne bárkinek is, hogy te helyesled a mondandóját.

"nem értem a logikát?"
Sebaj, hozzászoktam már, de gondolom, most is csak a poén jött ki így jobban. ;)
Szóval költő vol 2.: arra akartam utalni, hogy ha képes vagy régebbi posztokat kikeresni azért, csak hogy kényszeresen trollkodhass (mert hogy tartalmas kommentet nem igazán sikerült írni), akkor nem vagy éppen abban a pozícióban, hogy a felesleges energiafelhasználásról oktass.
Hangsúlyoznám, hogy ezzel nem az első fele a (legnagyobb) gond, hanem, hogy ennek fényében kicsit nevetséges ez a közbeszúrt kioktatás. Egyébként megint ott tartunk, hogy nekem külön örülnöm kéne, hogy kegyeskedsz elolvasni a posztjaimat, amivel két probléma van: egyrészt, hogy én nem attól élvezek el, hogy +-1 ember olvassa a posztjaimat, másrészt, hogy ha ennek nyomán frusztrált hülyegyerekekkel kell virtuális faszméregetést tartanom, akkor még kevésbé örömteli a dolog.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.18. 15:01:27

@danialves: de te tiszta hülye vagy bazmeg,

te komolyan azt hiszed azért keresek rá egy cikkre, hogy torllkodhassak???? azért elég szomorú hogy ez jut először eszedbe, lehet te szoktad ezt csinálni :D

képzeld mi történik, ha itt egy JÓ cikket találok, vagy ha nem is találok semmit

nem azért trollkodok (ha azt is csinálom, bár az ok nélküli kötözködés, ez meg nem az) mert jajj de jó Dani írt egy cikket, és írjunk be neki valamit csak azért is

kíváncsi voltam 1. van e a Smokingon erről, 2. ha igen mit írtak róla, 3. és miután elolvastam úgy felbasztam az agyam hogy egész egyszerűen muszáj volt elküldjelek a picsába - mint láttam nem tolongtam az emberek a véleménynyilvánítás terén, és még azt hiszed ez így rendben van

megint ez a fanyalgás, hogy régen milyen szar volt minden, amikor Ez pont nem az a film ami elavult, ha igen akkor max a technikailag mára kissé elavult megjelenítés az álomjelenet során, de ezt leszámítva minden működik benne

én aztán pont hogy nem teszek egyenlőségjelent a dugás meg a szerelem közt, de mégis mit vonjak le, ha így pocekra kijelented

"még abban a korban járunk, amikor még nem volt ultragáz két nap alatt szerelembe esni és giccsesen egymás karjába borulni."

ezt akkor legyél olyan kedves és fejtsd ki vajh mit értettél alatta, mert hirtelenjében a nyúltagyamból arra futotta, hogy a cikk írója nyilván MÉG nem élt át ilyesmit, ami nem baj mert amikor én voltam 20 éves MÉG én sem éltem át ilyesmit, ehhez idő kell,

ha kicsit is elgondolkodsz rajta, hogy miért érzed leereszkedőnek a stílusom - jelzem nem az - nagyon hamar eljuthatsz oda, hogy ezt TE érzed így, valami miatt, nekem aztán nincsenek komplexusaim, - legalábbis nem e téren

és állandóan azzal jössz, hogy bizonyítsak, minek, kinek? amíg ilyen cikkeket írsz? Ott van pl. Darvas kolléga, vele se értettem egyet az tény, viszont ott nem is flegmáskodtam, mert eleve tiszteletet ébresztett az ahogy közelített a filmek felé, és az idő,/energia amit rááldozott

de ez? amikor állítólag egy tematikus hét egyik darabjáról van szó? mennyi időt szántál rá? egy óra volt? vagy csak fél? ugyanolyan mint a legtöbb cikked (fenntartom, lehet egy év alatt fejlődtél valamit) süt belőle az én tudom, hogy mi a tuti, maradjál csöndbe majd megmondom

és akkor csodálkozol, hogy ilyen reakciót kapsz

UI: nyugodtan letilthatsz, azzal is csak engem igazolsz, MI pontosan azért nem moderálunk senkit a Bookon, mert mindenki megírhatja ha totál máshogy látja a dolgokat (akár nem kulturált verzióban is ha éppen úgy látja jónak) - az ottani munkásságom miatt érzem úgy, hogy itt neked nem kell bizonygassak semmit

nem mintha számítana a véleményem :) hiszen csak +1 ember vagyok

Razzul 2014.09.18. 15:21:34

@scal: Én is 20 éves vagyok és boldogan jelenthetem ki, hogy értem a Szárnyas Fejvadászt.
Akkor okosabb vagyok mint te? :P

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.18. 18:00:58

@scal: Kétszer leírtam, de hozzászoktam már, hogy nem érted, úgyhogy harmadszorra is: amíg csak arcod van, és nincs mögé tartalom, addig azt fogom gondolni, hogy trollkodsz. Amíg 10ből 9-szer (és jóindulatú voltam) ebből állnak a kommentjeid, addig azt fogom gondolni, hogy ez a célod. (Arról fogalmam sincs, hogy milyen megfontolásból.) Nem az a szomorú, hogy ez jut először eszembe, hanem, hogy erre bőven adtál már okot.

költő vol. sokadik: ezen fel nem fogom, hogy mi nem érthető, de baromira súlytalan ez a Rómeó és Júliától kezdve az összes műalkotásban, hogy a szereplők két nap alatt úgy szerelembe esnek, hogy a haláltól a depresszión át mindenféle bajuk lesz hirtelen. Ilyen rövid idő alatt szerintem lehetetlen azt a mélységet megtapasztalni, amit mondjuk egy több éves kapcsolatban, ennek ellenére évszázadok óta az összes romantikus lányregény ezt erőlteti.
De ha neked volt olyan kétnapos kapcsolatod, amin aztán évekig nem tudtad túltenni magad, akkor hallgatlak. (+ hogy ennek mi köze van a dugáshoz)

"ha kicsit is elgondolkodsz rajta, hogy miért érzed leereszkedőnek a stílusom - jelzem nem az - nagyon hamar eljuthatsz oda, hogy ezt TE érzed így"
Vagy te érzed úgy, hogy nem az, és valójában az. Ezen vitatkozhatunk az idők végezetéig, de úgy látom, még mindig nem érted az alapproblémát, miszerint az észosztás mellé kéne ész is. Majd ha értelmes indokokkal, jól felépített érvekkel fejted ki a véleményed, akkor aztán olyan magas lóról beszélhetsz, amilyenről akarsz, de amíg csak annyit tudsz beböfögni, hogy "hát ez milyen gáz", addig maradj inkább csendben.

"és állandóan azzal jössz, hogy bizonyítsak, minek, kinek?"
Nézd, neked komoly problémád itt, hogy én olyan dolgokat írok rólad, amelyek nem igazak. Ezért mondtam, hogy akkor ezt bizonyítsd is. Persze jellemző módon nem ezt teszed, hanem ilyeneket kérdezel. Ebből egyenesen jön a következtetés, hogy nem tudod bizonyítani pl. azt, hogy te valami hatalmas tudásra fel osztod az észt.

"süt belőle az én tudom, hogy mi a tuti, maradjál csöndbe majd megmondom"
Bocsi, de ezt a te szádból hallani, hát nagyon jót röhögtem. :D :D :D
Ja várjál, tudom mit kell erre írni:
Ha kicsit is elgondolkodsz rajta, hogy miért érzed ilyennek a stílusom - jelzem nem az - nagyon hamar eljuthatsz oda, hogy ezt TE érzed így, valami miatt.

Amúgy hiába nincsenek saját bevallásod szerint komplexusaid, azért az elég fura, hogy a fentiek ellenére mégis olvasod az írásaimat. Én azt gondolnám, hogy épelméjű ember már jó ideje fel sem nézne ide, ha mindig csak ennyire felkúrja magát. (Persze tudom, legyek hálás, hogy kegyeskedsz még olvasni...)

"mert mindenki megírhatja ha totál máshogy látja a dolgokat (akár nem kulturált verzióban is ha éppen úgy látja jónak)"
Ezt beszéld át azért még Santino kollégáddal előtte, mert emlékeim szerint ő baszogatott már ott, hogy "ezt a stílust itt inkább ne". Szóval erről a részéről ennyit. ;)

De akkor negyedszerre is, mert szeretném, ha most már tényleg átjönne: felőlem itt mindenki olyan stílust vesz fel, amilyet akar, amíg INDOKOT AD ERRE.
Szóval ha te idejössz egy 5000 karakteres, akadémikus érveléssel arról, hogy miért vagyok fasz, akkor hajrá. Ha viszont csak annyit tudsz idehányni, hogy "fasz vagy", akkor köszöntük szépen a részvételt. Ezért írom már sokadszorra, hogy időszerű lenne átmenned utóbbi verzióból az előbbibe.
Ez szerintem elég tiszta és követhető, szóval nem tudom, hogy miben igazolnálak pontosan. Hozzáteszem, én nem is képzelem magam semmilyen erkölcsi magaslatra, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy ez nem igazságszolgáltatás, hanem csak meg akarom szabadítani a kommentszekciót a vitaképtelen faszfejektől. Ennyi, ehhez vagy alkalmazkodsz, vagy itt a vége. A fentiekből kiindulva még mindig tartom, hogy te is boldogabb ember lennél, ha nem kéne rendszeresen felkúrnod az agyad az írásaimon.
süti beállítások módosítása