(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

Meghalni oly morbid. Miért ne készítsünk a témáról vígjátékot? A Polanski elsőre megdöbbentő ötletéből született film mára már klasszikussá lett. Pedig nem erre utaltak a jelek annak idején, ugyanis szép nagy bukta volt Amerikában (ennek fő oka az volt, hogy nem a kiváló rendezőé volt a végső vágás joga, és 20 percet kivágtak a filmből, ami teljesen zavarossá tette a történetet). Talán el is felejtődött volna az alkotás, azonban jött a borzalmas tragédia, melynek során a Manson család meggyilkolta a 8 hónapos terhes Sharon Tate-et, Polanski feleségét. Az élelmes producerek újra bemutatták a filmet, és a siker azóta töretlen.

Egészen addig nem érdekelt Polanski klasszikusa, amíg nem néztem meg a musicalváltozatot Egyházi Gézával a főszerepben. Hatalmas élmény volt az előadás (jó színészek, profi rendezés, még profibb előadás, aki még nem látta, sürgősen nézze meg!), és megígértem magamnak, hogy egyszer meg fogom nézni a filmet is. Most volt az az egyszer. Jó nagyot csalódtam, sajnos.

Transszilvánia, a varázslatos Erdély. A zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján egy magányos szán hasítja a havat. A két utazó, Abronsius professzor (Jack MacGowran) és segédje, Alfréd (Roman Polanski személyesen) éjszakára betérnek egy fogadóba, melynek Shagal (Alfie Bass) a tulajdonosa, aki "elbűvölő" feleségével, és bájos leánykájával, Sárával (Sharon Tate) éldegél a házban. Sárának az a mániája, hogy imád fürdőzni, amelyet természetesen Alfréd nagyon nem bán. A professzor szakterülete egyébként a vámpírok kérdésköre, ezért amikor feltűnően sok fokhagymát lát a házban, nem kicsit fog gyanút, hogy itt bizony vérszívás esete foroghat fenn. Ez a meglátása csak fokozódik, amikor a lány eltűnik, az apa pedig feltámad halottaiból. Mivel Alfréd halálosan beleszeretett Sárába,és nagyon aggódik érte, a professzor pedig tudományos kihívást lát a dologban, ezért körülnéznek a közeli kastélyban vámpírokra vadászva. Von Krolock gróffal találják magukat szembe, aki először szívélyesen fogadja őket, azonban mint kiderül csak azért, mert őket szánja fő fogásnak az éjféli bálon..

Nem igazán bűvölt el a film, és nem azért, mert tudtam, hogy mi fog történni benne. Egyszerűen azért, mert horrornak is és vígjátéknak is nagyon kevés. Valóban vannak benne nagyon jó poénok, helyzet és jellemkomikumok sorával találkozunk, azonban mégsem akar összeállni egy valamirevaló történet. A vámpírfilmek paródiája a film, és valóban, rengeteg finom (és nem annyira finom) utalás található benne a nagy klasszikusokra, azonban túlságosan felületesen, ezért csak néha sikerült elmosolyodnom rajta. A forgatókönyv eléggé hevenyészett volt, a karakterek nem kicsit elnagyoltan kerültek megírásra, ha nem kiváló színészek alakítják a főbb szerepeket, valószínűleg nézhetetlen lett volna az alkotás. A film eléggé vontatott, mondhatnám nem kicsit unalmas. Ugyanakkor technikailag nagyon is figyelemre méltó alkotásról van szó:a beállítások, a vágások nagyon jók, a díszlet és a jelmez telitalálat. Azonban ez sajnos ezúttal kevés volt ahhoz, hogy igazán jó film szülessen.

Roman Polanski kiváló rendező, színészként azonban finoman szólva sem alkotott maradandót (kevésbé finoman: csapnivaló alakítást mutatott nekünk). De mivel elismerem a rendező tehetségét, ezért úgy fogalmaznám át a mondatot, hogy Polanski azért gondolta úgy, hogy ő maga a legjobb választás  Alfréd szerepére, mert külsőre jelentéktelen és álomvilágban él.

Sharon Tate borzalmas árat fizetett a halhatatlanságért, azonban sajnos azt kell mondanom, hogy a színészi képességeivel ezt a hírnevet soha nem tudta volna elérni, ugyanis nem sok ilyen irányú tehetsége volt, csupán a szépsége predesztinálta a filmvászonra, semmi más.

Igazából három színészi alakításért érdemes megnézni a filmet: Jack MacGowran (Abronsius professzor), Ferdy Mayne (Krolock gróf) és Alfie Bass (Shagal) egyaránt kiváló alakítást nyújt, felszabadultan komédiáznak, ugyanakkor első osztályú emberábrázolást mutatnak be.

Egyáltalán nem ez Roman Polanski legjobb filmje, sőt, kimondottan gyenge alkotásnak tartom az életműben, azonban látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel készült, technikai értelemben teljesen rendben is van, azonban egy jó forgatókönyv és egy erősebb rendezés nagyon hiányzott.

Összességében egy teljesen közepes filmhez van szerencsénk, amely igazából azért lehetett legendás, mert Polanski és Tate ebben szerettek egymásba, egyébként teljesen felejthető alkotásról van szó.

6/10