A kritikai és a pénzügyi siker nem mindig jár együtt, ezt már többször tapasztalhattuk idén is (már aki nem utóbbi alapján tájékozódik), és erre sikerült egy újabb példát találnom. Ezt a filmet még májusban mutatták be az USA-ban (és minden jel szerint jövőre hozzánk is eljut), és nagyjából senkit nem érdekelt ott. Azonban csak sajnálhatják, akik kihagyták.

Maisie (Onata Aprile) egy jómódú new yorki család gyermeke, aki magániskolába jár, saját dadusa van és minden földi jóval elhalmozzák. Egy szerető családon kívül, ugyanis szülei (Julianne Moore és Steve Coogan) jó néhány kiadós veszekedés után éppen válófélben vannak, és még azon is vérre menő csatát folytatnak, melyikük kapja meg a lányukat. Azonban mintha ezt is látszatból tennék: a kezdeti küzdelmek után a folyton úton lévő apuka és a koncertturnéra induló rocker anyuka egyre lelkesebben passzolja le egymásnak a kislányt, egymás hiányában pedig az időközben színre lépő mostohaszülőknek. 

Ez a mű nem akar nagyot markolni, de ugyanakkor ezt a keveset stabilan fogja. Nem szolgál eget rengető fordulatokkal vagy konklúzióval, de mesterien meséli el a történetét. Szinte tanítani való, ahogyan lépésről-lépésre, egyetlen félmondattal vagy egy hangsúlyos tekintettel bomlik ki egyre jobban ez a történet előttünk, mintha minden pillanat egy sallangmentesen felépített, tökéletes rendszer része lenne. Ennek a remek kivitelezésnek köszönhetően még a legkiszámíthatóbb húzások felismerése is élvezetes volt számomra, annyira együtt tudtam élni a filmmel.

Paradox módon címszereplőnknek viszont nem sok lehetősége van a kibontakozásra, mivel ez a film sokkal inkább az őt körülvevő felnőttekről szól, mint őróla. Így a színészgárda két húzóneve egyértelműen Julianne Moore és Alexander Skarsgard. Előbbi a Carrie után ismét egy félelmetes alakítást nyújt (de ezúttal a "félelmetes"-t nem szó szerint kell érteni), utóbbi pedig amellett, hogy szintén kiváló, lassan már Kevin Spacey-t megszégyenítve válogatja meg a szerepeit. (Elég csak idei munkásságára visszagondolni, amelyet A kelet és a Disconnect fémjelez.) De nem kell félteni a további szerepekben feltűnő Joanna Vanderhamet és Steve Coogant sem. 

Ami egy kicsit furcsa volt számomra, hogy a szereplők néha hajlamosak teljesen eltűnni a színről (hogy lehet az, hogy a Facebook korában valakit órákon keresztül nem lehet sehogy sem elérni?), hogy aztán a semmiből újra előkerüljenek. Első tippem az volt, hogy az alapul vett azonos című könyv valamikor az 1980-as évek táján íródott, és a telefon nélküli világgal nehezen küzdöttek meg az adaptálás során ("kicsit" tévedtem csak, hiszen egy 1897-ben kiadott regényről van szó), mindenesetre egyáltalán nem jött ki természetesen, hogy a történet dinamikáját nagy mértékben ez az információs vákuum szolgáltatta.

Nem egy világmegváltó produkció, de azt hiszem ez nem is lenne elvárható tőle. Viszont hiba nélkül hoz egy szívhez szóló, néhol megható, néhol megrázó történetet, amire jelenleg nagyon kevés film képes. Éppen ezért mindenképpen csak ajánlani tudom.

8,5/10