Tekintve, hogy az utóbbi időben 10-15 milliónál nagyobb pénzeket nem adnak egy horrorra, lassan már minden ilyen műfajú film automatikusan meglepetéssikernek számít, a producerek pedig büszkén mutogatják a filléres befektetéssel összehozott 8-9 számjegyű bevételt. Nem csoda tehát, hogy az idei év hangos volt az ilyen "meglepetésektől", az első a sorban pedig ez a spanyol-kanadai alkotás volt. 

Jeffrey Desange (Nikolaj Coster-Waldau) több gyilkosság elkövetése után egy erdei kunyhóba menekül két lányával (Megan Charpentier és Isabelle Nelisse), ahol velük, illetve önmagával is végezne. Ezt azonban valaki (valami) megakadályozza. A lányokra 5 évvel később találnak rá teljesen elvadult állapotban. Jeffrey ikertestvéréhez, Lucashoz (Coster-Waldau még mindig), illetve annak barátnőjéhez, Annabel-hez (Jessica Chastain) kerülnek, azonban a két fiatalnak nem csak a családdá válás problémáival kell megküzdenie, hanem a lányok titokzatos védelmezőjével is, akit csak Mamának hívnak.

A sztori nagy vonalakban a tavalyi Fekete ruhás nő pofátlan nyúlásaként is felfogható, legalábbis ami a meglehetősen klisészerű kísértethistóriát illeti. Szerencsére azonban nem csak ennyiről szól ez a film, ugyanis Annabel küzdelme az anyaszereppel, illetve a lányok karaktere is kellően érdekes. Ráadásul két főszereplőnk, de elsősorban a gyerekszereplők gondoskodnak arról, hogy az alakítások se szenvedjenek hiányt, ami, valljuk be, egy horrorfilmnél már-már ritkaságszámba megy. 

André Muschietti rendező munkáját viszont kifejezetten felemásnak tartom. A nyitójelenet a főcímmel együtt egészen zseniálisra sikeredett, és utána is jó pár kiváló és szokatlan megoldást láthatunk tőle, viszont az idő múlásával egyre inkább a sablonos és kiszámítható jumpscare-ek veszik át a főszerepet az eszköztárában és a fényképezésben is. És ez a fent említett, hasonlóan kevéssé eredeti kísértethistóriával együtt nagyon gyorsan kifárasztja a filmet. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy egy igazán hátborzongató produkció szülessen, és ne csak a visító zenére felénk ugró dolgok gondoskodjanak a hangulatról.

Azonban minden klisé, bazári trükk és ambivalens érzés ellenére is úgy gondolom, ez a produkció tudott annyit nyújtani történet és rendezés szempontjából is, ami az átlagos horrorok fölé emeli. Ennek fényében tényleg csak sajnálni tudom azt, hogy Muschietti ennyivel be is érte, és nem akart többet. 

7,5/10