Nagyon nyomós indok kell ahhoz, hogy megnézzek egy Keira Knightley filmet (miért? mert ki nem állhatom a középszerű, illetve annál gyengébb színészeket, akik hosszú évek óta abból élnek, hogy ugyanazt a szerepet játsszák). Vagy egy nagyon jó szereplő kell, aki miatt érdemes megnézni a filmet (a Vágy és vezeklésre Benedict Cumberbatch miatt most már rászántam magam, de hetekig vívódtam), vagy egy olyan téma, ami nagyon érdekel.
Ezúttal az utóbbi eset állt fenn. A pszichológia ugyanis nagyon érdekel, sok művet olvastam ebben a témában. És Sabina Spielrein személyisége elég érdekes volt ahhoz, hogy kíváncsi legyek a filmre, még Keira ellenére is. Ki is volt a hölgy? Az egyik első pszichológusnő, akit skizofrén betegségéből Jung gyógyított meg (és közben kapcsolatuk "kicsit" túlment az orvos-beteg viszonyon), ezután fordult a tudomány felé, és lett korának egyik legjobb gyermekpszichológusa. Tragikus sors jutott neki, a második világháborúban gyermekeivel együtt agyonlőtték a nácik.
Az alkotásról már íródott korábban kritika a blogon, amivel én messzemenően nem értek egyet, ezért muszáj volt leírnom róla a véleményemet.
A film úgy kezdődik, hogy kedvenc Keiránk próbál rettentő eszelősen nézni (nagyon nem sikerül neki, de gondolom ezzel semmi újat nem mondtam), mivel éppen egy elmegyógyintézetbe szállítják, ahová a családja küldte. Az orvosa, Carl Jung (Michael Fassbender) lelkiismeretesen el is kezdi a kezelést, Sigmund Freud (Viggo Mortensen) módszerével, melynek eredményeként kiderül, a hölgynek az a problémája, hogy szégyenli, hogy szereti, ha jól elnáspángolják a popsiját. A kezelés eredményeként Sabina kigyógyul a skizofréniájából, azonban orvosa (akinek jóravaló felesége és gyermekei vannak, és egészen eddig hitt a monogámiában) beleszeret, viszonyba kezdenek. Jung végül nagy nehezen szakít vele, amit Sabina érhető módon nem visel túl jól...
A következő az alapprobléma a filmmel: Keira teljesen hiteltelen a végzet asszonyának szerepében, közös jeleneteik Fassbenderrel rémesek, egyáltalán nem működik közöttük a kémia. Nincs szenvedély, sodró érzelmek, ezért egyáltalán nem érinti meg a nézőt a film, csak üres, lélektelen jelenetsorokat néz, és számolja a perceket, hogy mikor érnek véget a szenvedései. Egy másik színésznővel valószínűleg sokkal jobb film születhetett volna, hiszen a forgatókönyv nem volt rossz. Bár nem igazán döntötte el az író, hogy a lelki folyamatokra, a szexre (ne szabaduljon el a fantáziánk, ez nem az a film..), vagy inkább Freud és Jung pszichológiai témájú szópárbajaira helyezi a hangsúlyt. Ezért eléggé kaotikus lesz a film, mert mindenből egy kicsit adagoltak, és nem túl jó ritmusban. A karakterek közül Jung alakja kerül a középpontba, az ő vívódásait jól figyelemmel kísérhetjük, azonban Sabina személyiségének sokkal érdekesebbnek kellene lennie (skizofréniából kigyógyulva kevesen lesznek pszichológusok, pláne a múlt század elején), de sajnos az írók képzeletét nem igazán ragadta meg (ha én írtam volna, biztosan Sabina a főszereplő, és a pszichológiát is sokkal nézőbarátabban adagoltam volna). Dühöngök, mert nagyon jó a téma, érdekesek a karakterek, ehhez képest sikerült összedobni egy dögunalmas filmet, amelyben annyi szenvedély sincs, mint egy rajzfilmben. A párbeszédek elég unalmasak és laposak (pedig Freud és Jung elég érdekes beszélgetéseket folytathatott le a valóságban..), a motivációk finoman szólva hiányosak.
A szereplők közül Keirát nem tudom a már elmondottaknál jobban ekézni, egyszerűen nem volt alkalmas erre a szerepre. Valaki szólhatott volna neki, hogy csak azért mert a szokásos romantikus ruhát adták rá a stylistok, azért még megpróbálhatott volna a szokásos két arcjátékon túl valamit hozzáadni a filmhez. .Nem kellene skizofrén szerepet bízni arra, aki még az alapot is csak nagyon nehezen tudja hozni..
Fassbender nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de nagyon tehetségesnek tartom, ezért kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy ezúttal elmaradt a szokásos szintjétől. Eléggé elveszetten teng-leng a filmvásznon, nagyon nyögvenyelősen tudja csak hozni a karaktert, ennél ő sokkal többet tud. Nem túl nagy élmény közepes alakítást nézni kiváló színészektől.
Viggo Mortensen ellenben nagyon erős, kiforrott alakítással örvendeztet meg bennünket, néhány jelenetben látványosan lejátssza Fassbendert. Nem a mindenki által ismert pszichológus sztárt mutatja meg, hanem a legenda mögött az embert, annak minden gyarlóságával együtt.
Vincent Cassel csak egy rövid mellékszerepet kapott, azonban ez az alakítás maradandóra sikerült. Sikerült élettel megtöltenie a szerepét, kapunk egy kis ízelítőt abból, hogyan is kellene egy neurotikus karaktert megformálni, kár, hogy Keira nem jegyzetelt a forgatáson.
Nagyot csalódtam a rendezőben, David Cronenbergben, ami a Pillangó úrfiban (hatalmas film, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg) tökéletesen sikerült (vágások, hangulat, színészvezetés, intenzitás, stb), annak itt csak halvány nyomait látom. A film egyszerűen üres és unalmas, az intenzitás gyakorlatilag hiánycikk az egész film alatt, a színészvezetés közepesnél gyengébb, a vágások is messze vannak a tökéletestől. Szomorú vagyok.
Kizárólag Knightley és Fassbender fanoknak ajánlom a filmet, a többiek kerüljék el messzire!
6/10
