Halálos iramban 6. / Fast & Furious 6. (2013)
2013. május 24. írta: FilmBaráth

Halálos iramban 6. / Fast & Furious 6. (2013)

Fast-and-Furious-6.jpgAmolyan csajos módon viszonyulok az autómhoz: rendet tartok benne, lemosatom (életemben nem mostam még autót, nem is tervezem), megtankolom, beszélek hozzá folyamatosan (és igen, ő válaszol nekem..). Viszont teljesen hidegen hagynak vele kapcsolatban a köbcentik, a motor teljesítménye (soha nem nyitottam még ki a motorháztetőt, tényleg!), a gombok feléről nem tudom, hogy mire valók, és nem is érdekel. Abszolút úrilány módon vezetek, húsz év alatt egyszer büntettek meg gyorshajtásért, néhányszor meghúztam az autó oldalát, de ennyi. Nem éreztem soha ingerenciát arra, hogy részt vegyek egy autóversenyen. Még a Forma1-et is unom, pár percnél többet nem tudok nézni belőle. Szóval első látásra nem én lennék ennek a filmnek a célcsoportja.

Ráadásul Vin Diesel és The Rock pasiként, és  "színészként"  is teljesen hidegen hagy (rám nem lehet muszklikkal hatni, ez van..). 

És mégis, már napok bezsongva vártam, hogy végre felbőgjenek a motorok, induljon a rock and roll. Miért? Mert idén még egyetlen normális akciófilm sem került a mozikba, azért! És időnként kell az adrenalin..

A Halálos iramban szériából csak az első részhez volt szerencsém (egyébként tetszett), úgyhogy kicsit lemaradásban vagyok a történetet és a szereplőket illetően, de a film elején szerencsére néhány rövid snittel képbe hozzák a hozzám hasonlóan hátrányos helyzetű nézőket, tehát nem maradtam le semmiről.

Már a nyitóképsorok megalapozzák a hangulatot: Vin és Paul Walker tövig nyomják a gázt, az adrenalinbomba azonnal robban. Dominic Torrento (Vin Diesel) és társai a legutolsó buliból kőgazdagon jöttek ki, most éppen élvezik az életet. És halálosan unják magukat. Ezért nem sokat hezitálnak, amikor a szuperrendőr, Hobbs (The Rock, ki más..) a segítségüket kéri egy alávaló gazember megtalálásához. Na nem puszta jólelkűségből teszik ezt, hanem azért, mert Rock arról tájékoztatja őket, hogy az általuk halottnak hitt társuk, Letty él. És az isteni (mármint testű, nem tehetségű) Vin vezetésével azonnal egy irgalmatlan iramú autósüldözésben találják magukat, amelynek végén Letty nem igazán értékeli, hogy Vin meg akarja menteni (konkrétan rálő). Vin kiakad, nem érti a szitut, de hát mi baja van ennek a lánynak, ennek a végére kell járni sürgősen. És ha Vin egyszer elfordítja a kulcsot az autóban, ott bizony bármi megtörténhet..

Ez a film egyszerűen cool. Agyeldobósan és ultra brutálan az. Olyan látványt hoztak össze a film készítői, hogy konstansan keresi az ember lánya az állát: autósüldözés hegyek, tankkal buliznak az autópályán, egy irgalmatlan nagy repülő is szerephez jut. Ráadásul humorban sincs hiány, és a tőmondatos szövegek is ülnek.

A forgatókönyvre azt mondanám, hogy tisztes iparosmunka  a műfajában: megfelelően adagolja az érzelmeket, jellemfejlődés nem nagyon akad, de nem is hiányzik senkinek, a karakterek viszonylag jól meg vannak írva. De persze a hangsúly a látványon van: robbantások, autósüldözések, akció a köbön. Jól össze lett rakva a film, nem lett üres akcióorgia, tudunk azonosulni a szereplőkkel, drukkolunk nekik, vagyis van fővonal, ami megadja a film gerincét.

Vin Diesel és The Rock tökéletesen hozzák azt, amiért szerződtették őket: változatos formában törik össze az autókat, illetve amortizálják le a helyszíneket és rossz fiúkat, a tőlük elvárható két arcmozdulattal hatásosan néznek bele a kamerába, és persze látványosan mutogatják rendkívüli módon kidolgozott izomzatukat. Michelle Rodrigez, amikor éppen nem verekszik (nem semmi, amit Gina Caranoval művelnek..), vagy autót vezet, akkor dögösen néz a kamerába. Pedig ennél sokkal többet tud, de ez is elég volt ehhez a filmhez. Gina Carano (aki egyébként az MMA világából érkezett, szóval nem hétköznapi jelenség) jó páros alkot The Rockkal, átjön a vásznon, kár, hogy nem kapott nagyobb szerepet. A főgonoszt játszó Luke Evans viszont nem túl meggyőző, nem igazán sikerült túl hitelesen hoznia a lelketlen, kegyetlen rosszfiút (igaz, hogy nem túl alaposan írták meg a karakterét, de hát mégis ő a legjobb színész a filmben, ennél azért többet is lehetett volna várni tőle szerintem). A többiek sem vallanak szégyent, de nem is alkotnak kiemelkedőt.

A rendező, Justin Lin nem először rendez a sorozatban, rutinosan irányítja a szereplőgárdát, egyben tartja a filmet, kihoz belőle mindent.

Összességében egy nagyon jó, szórakoztató akciófilm született, a forgatókönyv ugyan közel sem volt tökéletes, és a színészi alakítások sem maradandóak, de a látvány ellensúlyozza a hiányosságokat. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, kár kihagyni!

Gázt vagy életet? Naná, hogy GÁZT!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr865315158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.24. 10:02:01

rock&roll??? Ennek a sorozatnak soha nem volt köze a rocknrollhoz. :D

Egyébként nem vagy elég csajos ha tankolsz a feleségem még tankolni se tankol... :D:D

Ő igazi úrilány. Legyen a kocsija tiszta, meg a tankja tele és nekiindul a világnak.

hatalmas plussz a blognak, hogy az ilyen hapsis filmek (mint ez, meg a gijoe volt) kritikáját hölgy írja.

FilmBaráth 2013.05.24. 12:06:37

Dehogyis nincs, végig dübörög benne a rock and roll!
Azért szoktam hagyni a kedves fiatalembereknek a benzinkúton, hogy tankoljanak helyettem:-)
Örülök, hogy tetszenek a kritikák!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.24. 13:22:45

@FilmBaráth: hát az ost-on, meg a filmben van hiphop, triphop, dábtep, dnb meg elektronikus zene még vagy egy tucat, de rnr egy nóta se.
Legalábbis az 5 filmben amit láttam (mert ezt még nem) nem volt rock.

Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.05.24. 16:11:07

"Még a Forma1-et is unom, pár percnél többet nem tudok nézni belőle. Szóval első látásra nem én lennék ennek a filmnek a célcsoportja."

Talán azért, mert az a technikáról és a versenyről szól. Ez a film meg valami Need For Speed féle játék leutánzott mása, ahol a fizika törvényeit meghazudtoló látványrengeteget nézhetsz.

Tipikus Hollywood: röhej történet, maxi látvány. Jól eladható... mármint annak, aki erre vevő.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.05.24. 17:49:30

@doggfather: Amúgy nem sokon múlt, h nem én írtam róla, de örülök akkor h így jobban tetszik, és nem csak a "Ha lány ír akciófilmről, akkor én nem hiszem el egy szavát sem" vonal van képviseltetve a kommentekben :D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.24. 18:04:50

a forma1 tényleg unalmas... ráadásul értelmetlen is...

victor vacendak 2013.05.24. 21:09:22

és akkor megint jön majd egy olyan jelenet, mint az a széf huzibálás. szánalmasan szar sorozat. de hát a moziban fingó, mobilózó, zabáló idiótáknak ez kell.

WayneStatic 2013.05.24. 22:16:16

Szerintem Justin Lin érkezése óta (Tokyo Drift+) a sorozat a lejtőn rohan lefelé. Egyre kevesebb és kevesebb autós jelenet, a japán autók eltűnése, mindenki spanyolul-portugálul hablatyol és a (számomra) rettenetesen igénytelen zene szomorú tények.
Az egyik legkomolyabb érvágás a Fast5-ban villant be. Már mindenki készülődik, hogy látunk egy autós jelenetet (Porsche vs Charger), de erre egy vágással ugrunk és már túlvagyunk a versenyen, Dominic nyert. Azért fizettem, hogy autós jeleneteket lássak, nem azért, hogy a The Rock szanaszét izzad képét keljen néznem két "sonofabitch" benyögése között.
Sajnos ez a film is ilyen hibákba esik. Az amerikai vs. japán autó elcsépelten és idétlenül van megoldva (nincs az az isten, hogy egy Challenger akár lépést is tudjon tartani egy GT-R-rel, de ez igaz a Tokyo Drift végére is, ahol az amerikai tankkal áll oda parkolóházban versenyezni a fürge és apró Silvia mellé), a Szikla csak keménykedik (fegyvert fog egy katonára???), a tankos jelenetet lerendezik egy villanás alatt, Paul Walker pedig teljesen leszorult a képről (holott ő a 6-ból 5 filmben központi karakter... vagyis annak kellene lennie), a többi autós jelenet pedig vaksötétben játszódik.

Őszintén örülök, hogy (ha lehet hinni a híreknek), akkor a hetedik részt már nem Justin Lin rendezi. Mivel jön a Need for Speed film is, alaposan fel kell kötniük a gatyát. Ajánlok az új rendező mellett egy új irányvonalat is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.05.25. 00:12:38

@WayneStatic: Én nagy rajongója vagyok a sorozatnak (igaz, ezt a filmet még nem láttam), de sztem kifejezetten jót tett ez a váltás. Ok, azt én is nehezen emésztettem meg, h a Fast Five-ban azt az egy darab versenyt is kivágták, de amíg mondjuk az első két filmből már bajosan tudok felidézni bármit is, a széfes üldözést a mai napig nem tudom kiverni a fejemből.
A hetedik résztől meg én személy szerint nagyon fázom, mert egy év alatt még le sem lehet forgatni normálisan egy filmet, nem hogy még valamilyen forgatókönyvet is írjanak, nem véletlenül hagyta ott Lin az egészet. Akkor már tényleg inkább a Need for Speed.

WayneStatic 2013.05.25. 15:45:28

@danialves: üdv. Én is nagyon szeretem (szerettem?) a sorozatot, mindegyik rész a polcomon is ül eredetiben, de minden vásárlás után csak szomorúbb lettem.
Széfes üldözés: az nekem is nagyon tetszett (bár teljes képtelenség, de a vásznon jól mutat).
Emlékezetes jelenetek:
The Fast And The Furious: x) az első drag verseny. A kívülről készült "kamera előtt elszáguldanak az autók" sebességet egyik filmben sem tudták még visszaadni. x) Supra vs. Ferrari x) Supra-Charger vs. motorok x) Supra vs. Charger
2 Fast 2 Furious: x) Brian érkezése és az első verseny x) verseny az autópályán x) hajsza a rendőrökkel, kitörés a garázsból a tucatnyi tuningolt autóval

Sajnálom, hogy elveszett a sorozatból a "karakter autó". Tudjuk, hogy Dom az utcán japán autóval volt a király (RX-7), aztán az első rész végén "váltott" (Charger és Chevelle). Brian egy-két alkalmat leszámítva (2F2F: Camaro, Fast and Furious utolsó jelenet: Charger, Fast5: Charger) végig japán autót hajtott (Eclipse, Supra, EVO VII, R34, Impreza, GT-R, Skyline GT-R). A sor még folytatható lenne. Most mindenkinek amerikai autó van a hátsója alatt (ráadásul lassan Dodge reklámmá válik a sorozat). Miért váltott egy (sorry) ősöreg Escortra Brian vagy egy úgyszint nem mai gyerek Mustangra Roman, amikor... Na mindegy. Engem nagyon-nagyon zavar, hogy kiesnek az európai (a vaksötétben lezúzott BMW-k villanásnyi ideje nekem nem szereplés) és japán autók. A film végén persze ott villog a széttuningolt GT-R meg Gallardo a garázs előtt.

Elvileg Justin Lin pont azért száll ki, mert a stúdió év/film iramban szeretné csinálni a sorozatot.

Amit én szeretnék: több autós jelenet, több japán autó (nem csak kirakatba!), több európai autó (dettó), az első rész zenei változatossága...és a The Rock végleges eltűnése. Ha azt szeretném, hogy 2-3 izzadó izomkolosszus remegő szemekkel pislogjon egymásra miközben benyögnek egy azonnali rosszollétet okozó egysorost, akkor nézek pankrációt.

Stáblista utáni részt láttátok? Sajnos a legtöbb mozi hajlamos elvágni a stáblistát :( . Érdekes villantás a következő filmre.
Akit esetleg érdekel: www.youtube.com/watch?v=v7iThBYNw6c
süti beállítások módosítása