Hazudnék, ha azt mondanám, hogy naprakész vagyok az orosz szórakoztató filmek tárgyában. A legutolsó ilyen irányú  élményem Oroszhonból a Grant kapitány gyermekeinek egy nagyon jó feldolgozása volt, vagyis ideje volt már frissíteni a tapasztalatokat ezen a téren.

Zéró elvárással ültem le a film elé, és kellemes meglepetésként teljesen lenyűgöztek a látottak. Mármint a film látványvilága. Nem gondoltam volna, hogy már itt tart az orosz mozi effektek terén.

Egy erős kezdéssel egy középkori csata kellős közepébe csöppenünk, amelyben Mátrix stílusban aprítják egymást a felek, nem kevés levágott végtag és vérfürdő után az oroszok vezére, Tamerlán, a fővezér, egy krétát(!) keresve egy kis szerzetesi cellába jut, ahol meg is találja a keresett kis tárgyat egy aranyszínű Buddha külsejű pap kíséretében, aki ezoterikus okosságokkal fárasztja kissé lefáradt hősünket,  aki végül a szóáradatból kihámozza a lényeget:  mi szerint, amit a varázskrétával leír, az valósággá válik, azonban csak a saját sorsát tudja megváltoztatni, a másokét nem. 

Egy lenyűgöző képsorral hirtelen átváltunk a 2006-os Moszkvába, ahol egy kissé neoretikus ügynökre, Antonra (Konstantin Kabenszkij nagyon jó, őt onnan ismerhetjük, hogy a Suszter, szabó, baka, kémben ő volt Poljakov) éppen ráhajt újonc kolleginája, Szvetlána (Marija Porosinának vannak jó pillanatai, de nem mondhatnám, hogy túlságosan mélyre ásta magát a karakter tanulmányozásában). A románcot aztán gyorsan hanyagolniuk kell, mert hirtelen bevetésre kell menniük, egy vámpírszerű fiút vesznek üldözőbe, és amikor felvesznek egy dögös napszemüveget, hirtelen egy másik dimenzióban találják magukat. És a kalandok elkezdőnek.

Teljes képtelenség követni a történetet, annyira zavaros. Keveredik itt minden: a hétköznapi és a dimenzión túli világ, a jó és a rossz oldal között folyamatos az átjárás, meghökkentő fordulatok özöne zúdul ránk (van itt minden: nemváltás, arcváltás, alakváltás, az ember lánya csak kapkodja fejét), hihetetlen figurák sorjáznak a vásznon (a design csúcsra van járatva a filmben: az egyik ördöglánynak nem hétköznapi koporsós hátitáskája van, az összes rosszfiú és rosszlány nagyon cool ruhákban és verdákkal jár, a jók viszont teljesen szürkék, olyanok, mint a hivatalnokok, és persze az orosz usanka sem maradhat ki a gardróbból, ezt tényleg látni kell!), őrült kalandokat élünk át, az akciók fergetegesek (a legjobb jelenet, amikor a semmiből egy busz jelenik meg a préri kellős közepén, amelynek elejére a szó szoros értelmében felkenődik a főgonosz, de nem lesz semmi baja, csúnyán néz, előkap egy ostort, amellyel felszántja a területet, eszméletlen!).

A forgatókönyv nagyon laza, van ugyan egy fővonal (Anton, a fény harcosa megmenti a világot a sötétségtől), de az csak annyira elég, hogy legalább legyen valaki ebben az óriási kavalkádban, akinek lehet szurkolni. A történet jól indul, de kábé a film negyedénél szétesik, teljesen szétaprózódik, teljes mértékben a látványra helyeződik a hangsúly. A karakterek viszonylag jól vannak megírva, jelllemfejlődés is akad, a színészi alakítások nagyon jók és szuggesztívek, de a történet zavarossága miatt az egyébként nagyon erős jelenetek sajnos elsikkadnak.

Nagyon hosszú a film, két és fél óra, mégsem unalmas, hiszen amikor éppen elkezdjük teljesen elveszíteni a fonalat, azonnal hozzánk vágnak egy olyan effektet, amitől eldobjuk az agyunkat (ne felejtsük el ez nem amerikai, hanem orosz film, ahhoz kell mérni az elvárásainkat!),  és már nem is érdekel minket a történet.

A technika színvonalára jellemző, hogy a filmet 2008-ban az USA-ban jelölték díjra sci-fi kategóriában.

Ha el tudunk vonatkoztatni a történet zavarosságától, nagyon jól fogunk szórakozni, igazi kultfilmre lelünk ebben a nem hétköznapi alkotásban. Szpasziba!

7/10