Most nem fognék bele újra az európai, és ezen belül a francia filmezés fényezésébe, elöljáróban legyen elég annyi, hogy ez a régió ismét bizonyított. Ráadásul ismét egy kicsit furcsa, kicsit szokatlan, de annál egyedibb és jobb darabbal, amely a filmezés kereteit feszegeti szinte.

Germain (Fabrice Luchini) irodalmat tanít egy gimnáziumban tanít irodalmat. A tanulók érdektelensége és fogalmazási készségének hiánya egyre jobban elkeseríti, azonban az új osztályában egy gyöngyszemre akad: Claude Garcia (Ernst Umhauer) stilisztikailag remek író, viszont a tematikájával van egy kis probléma. A diák ugyanis azt bontja ki egy folytatásos regényben, ahogy az általa korrepetált Rapha (Bastien Ughetto) családjának életébe furakodik be, különösen kitérve, Esther (Emanuelle Seigner) iránt érzett vágyaira. Germain azonban egyre jobban elkezd lelkesedni a sztori iránt, és ahelyett, hogy leállítaná, tanácsokkal és kritikákkal kezdi segíteni tanulóját. És az igazi fordulatok még csak ekkor következnek.

A filmnek egy egészen remek hangulatot sikerült kölcsönözni: gyakorlatilag másodkézből ismerjük meg, ami a képernyőn van előttünk (sokszor elgondolkodtatva, hogy vajon igaz történetet látunk-e), a könyv szereplőit mintha tényleg egy olvasó szemén keresztül látnánk. És ők pont annyira visszafogottak, bizonytalanok, mintha egy kezdő író próbálkozásait néznénk, ugyanakkor mégsem tűnik az egész kifejezetten ügyetlennek. A zene még csak rá is segít erre a minimálisan túlegyszerűsített atmoszférára. Az alkotás pedig még kap egy újabb réteget, ahogyan enyhe szatirikus felhangokkal és íráselméleti áthallásokkal eléri, hogy azon kezdjünk el agyalni, vajon éppenséggel nem saját felépítését elemzi.

Viszont ami miatt igazán élvezhető minden másodperc, az a két főszereplő. Claude, aki hátborzongató magabiztossággal és természetességgel veszi be magát mások magánéletébe, és narrációjával újra és újra bizonytalanná tesz minket szándékait illetően. És Germain, aki saját írói ambíciói látja megtestesülni a fiúban, és éppen ezért mindenáron tökéletes szerzővé akarja tenni, egyfajta külső szemlélőként folyamatosan lehúzva a történet egyes elemeit. (Számomra éppen ezért hihetetlen szórakoztató volt, ahogyan a mű ilyen módon gyakorlatilag már  a játékidő során sárba döngöli magát, megfosztva engem minden ilyen jellegű feladattól)

Végső soron tehát megvan ebben az alkotásban minden, ami egy jó filmhez kell: remek ötlet, hangulat és karakterek. Mindez pedig úgy előadva, ahogyan erre csak az európai filmek képesek. Úgyhogy kötelező darab, tessék megnézni!

9/10