Amikor nemrégiben arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy van-e olyan sorozat, amit nem a története miatt nézek, magabiztosan azt feleltem, hogy számomra egy sorozatban a történet a legfontosabb, ezért ilyen nem fordulhat elő. Ez az álláspontom egészen addig állt fenn, amíg végig nem néztem a Utopia első évadát, amely minden szempontból kiemelkedő - a történetet leszámítva.

A történet egy képregény körül forog, amelyet egy őrült tudós írt és rajzolt utolsó napjaiban, és elvileg egy hatalmas összeesküvésről rántja le a leplet. Azonban az igazán nagy fordulatokat a kiadatlan második rész kézirata tartalmazza. Erre tesz szert az egyik rajongó, aki a mű internetes fórumán összeverbuvál egy társaságot, hogy megossza velük. Köztük pedig a személyes érintettől az unalomból fórumozón át a keményvonalas összeesküvés-elmélet hívőig mindenféle ember megtalálható, azonban egyikük sem gondolja komolyan, hogy a kéziratban szereplő dolgok igazak is lehetnek. Viszont ez nagyon hamar megváltozik, amikor a birtokukban lévő információ miatt veszélybe kerül az életük.

A sorozat egy olyan különleges egyveleget valósít meg, amelyre csak az angol alkotások képesek: itt remekül megférnek a kétbalkezes, pisztolyt egyenesen tartani sem tudó főszereplők, meg a brutális kínzások és a kendőzetlenül mutatott fejlövések. És itt még nem is fekete humorról beszélhetünk, egyszerűen a kialakuló hangulat elveszi a történet kellemetlenül súlyos élét, ezáltal teremtve meg egy sokkal könnyedebb és szórakoztatóbb összképet. Azonban nem csak ettől lesz egyedi a mű: bár a néző egyáltalán nem várná, a fényképezés egészen elképesztőre sikerült, elsősorban a túlexponált színeknek és a nagyon távolról vett beállításoknak köszönhetően. Ráadásul ezekhez társul még az utóbbi évek egyik legzseniálisabb zenéje, amely amennyire egyszerű, legalább annyira addiktív is egyben.

Azonban ami miatt mégsem vagyok maradéktalanul elégedett, hogy amint az első néhány epizód lendülete megtörik, rögtön látszik, hogy töltelék nélkül már annyira nem tökéletes a végeredmény. Idővel hiányoznak a konfliktusok, egy igazán jól felépített összeesküvés a történetből, amely ráadásul lassan még a saját logikai építkezésében is elveszik. Ha frappánsan akarnám jellemezni a koncepciót, azt mondanám, hogy hanyag. Persze annyira nem, hogy ne maradjon élvezhető, csak éppenséggel egy fantáziátlan megvalósításban semmi nem emelné ki a tömegből ezt a sztorit.

De szerencsére itt nem egy fantáziátlan megvalósítást láthatunk, és éppen ezért tudom mindenkinek ajánlani a sorozatot: mert egyedi és különleges. Természetesen valószínűleg emiatt megosztó is lesz, de ugyanakkor ennek köszönhetően is fogja tudni már mindenki az első perctől fogva, hogy az ő világáról van-e szó.