Valószínűleg kevesen gondolták volna a Sólyom végveszélyben sikere előtt, hogy a véres afrikai polgárháborúk milyen hálás témául tudnak szolgálni, ha sikeres produkciót akarunk forgatni, azonban Ridley Scott mozija minden megváltoztatott. Azóta a kontinens összes belháborúja és etnikai tisztogatása megkapta a maga filmjét, a Hotel Ruandától az Utolsó skót királyon át a Véres gyémántig. És talán sok panaszra nem is lehet okunk, hiszen ezek egytől-egyig kiváló alkotások lettek, viszont az alább egy olyan filmről olvashattok, amelynek kapcsán megoszlanak a vélemények.
Waters hadnagy (Bruce Willis) a vallási és etnikai feszültségekkel tarkított nigériai polgárháborúból menekít ki amerikai civileket kis létszámú egységével. A szabályok betartása és a küldetés tökéletes teljesítése jellemző rá. Azonban amikor Lena Kendricks-et (Monica Belucci), egy kis falu orvosát kell kihoznia az országból, komoly próbatétel elé kerül: a nő csak azzal a feltétellel hajlandó eljönni, ha magával viheti a 30-40 főre rúgó "lakosságot" is. És ez még csak a kisebbik baj, ugyanis az ellenséges felkelők is a csapat nyomába erednek.
Ha egy szóban kellene megfogalmaznom, hogy mi választja el ezt az alkotást a fent említett remekművektől, az a mesterkéltség lenne. Bár kétségtelenül kapunk sokkoló és megrázó képsorokat a háborúról, alapvetően már messziről látszik, hogy a hadnagy szívének meglágyulása, az amerikaiak önfeláldozása a demokrácia visszaállításáért lesz a fő téma. A film ezt nem is nagyon igyekszik bonyolítani, a katonák hamar belátják, hogy (a kiadott parancs ellenére is) fel kell venniük a harcot az iszlamista milíciával a civilek védelmében, ezt pedig néhány pátosszal megtöltött momentum is igyekszik támogatni. Ugyanakkor én csak mosolyogni tudtam már a szereplők naivitásán, amikor ők csak a szabadságként aposztrofálták a játékidő végén azt, ami nyilvánvalóan egy véres konfliktus újabb szakaszának nyitányát jelentette. Ugyanígy a szereplőkön is látszik ez a mesterkéltség, és ez a színészek játékára is rányomta a bélyegét. Monica Bellucci és az általa alakított karakter szerintem kifejezetten rossz, Bruce Willis pedig nem tud mást tenni, mint a kőarcú katona szerepében egy fáradt pókerarcot vágni. (Fun fact: eredetileg a szkript a Die Hard-sorozat negyedik részének készült)
Azonban miért jó mégis ez az alkotás? Nos, azért, mert talán a forgatókönyvírókat leszámítva mindenki kiválóan tette a dolgát. Az operatőri munkáért az Avatarral Oscart nyert Mauro Fiore felelt, és önmagához méltóan gyönyörűen fényképezte a filmet. A zene kapcsán csak elég Hans Zimmer nevét megemlítenem, hogy képet kapjunk a színvonalról. Azonban az igazi dicséret mellettük Antoine Fuqua rendezőt illeti. Ő rakta olyan remekül egybe a művet, hogy a feszültség nagyszerű építkezése miatt egy percig sem unatkozunk, a karakterek hiányosságai sem tűnnek fel és még a leggiccsesebb pillanatok is hatással vannak ránk - egészen addig, amíg a stáblista megjelenésével el nem kezdünk gondolkodni azon, amit láttunk. Gyakorlatilag neki köszönhetően az első perctől az utolsóig élvezet volt nézni ezt a filmet.
Úgyhogy végső soron annyit tudok mondani, hogy bármennyi negatívumot is soroltam fel, mégis egy minőségi produkcióról beszélhetünk. Azt viszont mindenképpen sajnálom, hogy a hasonló tematikájú filmektől eltérően relatíve nem hagy mély nyomot a nézőben, és annyira különlegesnek sem számít. De azt hiszem egy nézést mindenképpen megér.
7,5/10
