Biztosan sokak számára maradandó gyerekkori élmény volt az Ágyúgolyófutamot először látni, és sok autóbolond álmodozott hozzám hasonlóan azóta is egy hasonló alkotás elkészültéről. Nos, valószínűleg nem sokan hallottak róla, de 2007-ben elkészült egy hasonló alapokra építkező sorozat, amely kicsit kölcsönzött a The Amazing Race kereteiből és a Szökés összeesküvéseiből. Az egyik író pedig nem más volt, mint az a Tim Minear, akit a Firefly rajongóknak valószínűleg nem kell bemutatnom. Mindez pedig azért érdekes, mert a széria összesen 6 epizódot ért meg, ráadásul ebből csak 4 került adásba.
A fentiek után valószínűleg a történet egyértelmű lesz: illegális, egész országon átívelő autóverseny, ellenőrzőpontokkal és feladatokkal, mindez pedig megspékelve egy titkos és fenyegetően fellépő lebonyolító szervezettel. A 32 millió dolláros fődíj mellett pedig mindenkinek van valami hátsó szándéka, nem egy embert viszont maga a szervezet is motivál mondjuk egy családtag elrablásával. Ilyen például Alex Tully (Nathan Fillion), akihez egy, a szervezet ellen harcoló hölgy (Kristin Lehman) társul be partnernek, de olyan karaktereket is találhatunk még, mint az apja által kitagadott, börtönviselt gengszter (Kevin Alejandro), akit soha nem látott féltestvérével (JD Pardo) hoz össze a sors, illetve érdemes megjegyezni, hogy az akkor még teljesen ismeretlen Emma Stone is feltűnik egy szerepben.
Először is le kell, hogy szögezzem, ez nem egy autós sorozat. Bár van rengeteg ötletesen megrendezett és fényképezett autózás benne, általában az üldözések abból állnak, hogy a szereplők az autópályán kerülgetik a náluk lassabban haladókat. (Annak a racionalitását nem pedzegetem, hogy egy több száz mérföldes, kizárólag autópályán vezető szakaszon mi értelme Vin Diesel-t játszani...) Ebből a szempontból mindenképpen csalódásnak számít valamennyire (bár az utolsó epizódban már kaptunk egy értékelhető autós jelenetet), ugyanakkor máshol kárpótolják ezt bőven a készítők. Ugyanis a sorozatra jellemző mindaz, ami az elmúlt 10 évben elárasztotta a network TV-ket, pozitív és negatív szempontból is. Nincs egy egyértelmű főhős, ami egyrészről megkönnyíti a szereplők interakcióit, ugyanakkor nagyon sekélyessé és hiteltelenné is válhat egy-egy karakter, amikor csak percek jutnak neki arra egy részben, hogy valami érdemleges fejlődésen menjen keresztül. Ez különösen az első néhány rész expozícióján keresztül jelenik meg szükséges rosszként, de idővel már itt is látszott a folyamat, hogy igazán jó karakterdrámák vannak születőben egy-két embernél.
A történet viszont kellően érdekes, hozza a megfelelő fordulatokat, igaz, 6 epizód nem volt elég arra, hogy megmutassa, hogy ez mikor válna már irracionálisan erőltetetté. Ki tudja, a 2. évad végére lehet, hogy már az is kiderült volna, hogy a főszereplő apjának kitalált személyisége indította el ezt az egészet még 1960-ban. Alapvetően az egész sztori egy furcsa utat járt be, az első 3 rész inkább inkább epizodikus volt (azaz az egy rész = egy történet felállást helyezte előtérbe), míg ezután már sokkal inkább kezdtek a készítő cliffhangerekkel és átívelő szálakkal operálni. Fontos még kiemelni a hangulatot, Tim Minear le sem tagadhatná, hogy szinte az összes Joss Whedon-projekthez asszisztált, ugyanis ő sem a vérkomoly, sokkoló történeteket szereti, hanem inkább igyekszik feldobni az epizódokat egy-egy könnyedebb pillanattal, vagy valamilyen humorforrással.
Végső soron tehát azt mondanám, hogy egy viszonylag gyenge felütést követően megvillant a sorozatban az a bizonyos potenciál, kár, hogy a csatorna vezetői ezt már sokadik alkalommal nem így látták. Ha valaki hajlandó belefogni egy csonka és befejezetlen szériába, annak tudom ajánlani, bár nem feltétlenül világrengető élmény, rövidsége okán sok időt nem vesz el a néző életéből, és még egy lezárása sincs, amelynek kapcsán esetleg ez az idő feleslegesnek érződne. Én mindenesetre szívesen láttam volna még belőle jó néhány epizódot.
A Drive teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
