Steven Spielberg nagyjából a München óta nem tudott egy értékelhető filmet összehozni, úgyhogy mondhatjuk, hogy az elmúlt években komoly tartozást halmozott fel felénk, nézők felé. Éppen ezért az idei filmjét sokan úgy várták, hogy ez alkalommal a direktor tud valamit törleszteni a tartozásából. Nos, elmondhatom, sikerült, noha szerintem még mindig nem érte el teljesen kult-státuszának visszanyerését.
1865. A polgárháború a végéhez közelít, az északi csapatok győzelme egyre inkább elkerülhetetlen. Azonban Abraham Lincoln (Daniel-Day Lewis) tisztában van vele, hogy egy esetleg békekötés esetén nem tudja majd átvinni a kongresszuson a rabszolgákat felszabadító alkotmánymódosítást. Éppen ezért ezt mielőbb szeretne megtenni, ehhez mindössze a kongresszusi többség hiányzik, és ha kiderül, hogy a déliek hajlanak a békére, a saját pártja támogatását is elveszítheti. Ráadásul a konzervatív és a radikális szárnynak is eltérő elképzelései vannak a törvényről, egyszóval az elnök a politikai érdekek és játszmák viharába kerül, ahol mindenki mást akar, és senkinek sem lehet a kedvére tenni. Eközben pedig fia, Robert (Joseph Gordon-Levitt) be akar állni a hadseregbe, így már felesége (Sally Field) is azon van, hogy mielőbb zárják le a háborút. De Lincoln megingathatatlan abban, hogy addig nem köt békét, amíg a törvényt meg nem szavaztatja a kongresszussal.
Tony Kushner forgatókönyvíró egy remek szkriptet szállított le. Bár nehezen indul, de a mű végig érdekes (természetesen ennek ellenére nem kifejezetten izgalmas), és gyakorlatilag a történelmi filmek összes hibája elkerüli. A történet értelmes és végig összefüggő tud maradni, nem kidolgozatlan, nem ugrál az időben vagy éppen kalandozik feleslegesen. Spielberg szinte félhomályban fényképezett, sötét tónusú belső terei pedig végig adnak egyfajta minimalista, de ugyanakkor nagyon profi megközelítést az eseményeknek. A színészek Daniel Day-Lewis vezetésével hibátlanok, mégsem őt, hanem Tommy Lee Jones-t tudom kiemelni, mint a produkció fénypontját.
Azonban erősen érződik a filmen, hogy szinte maga sem tudja, hogy mit akar, és bár logikailag nincsenek felesleges dolgok, egyszerre foglalkozik a kisstílű politikai drámákkal, a szabadság eszméjével, az elnök családi drámájával, és valahogy úgy érzem, egyiket sem sikerül igazán megfogni, és inkább elveszik a részletekben. Az alkotás lezárásán látszik ez a legjobban, ahol ahelyett, hogy egy kiváló jelenettel elvágnák az események sorát, még 10 percen keresztül adagolják a történéseket. Bár ez a változatosság kétségkívül segíti a művet, egyszerre saját korlátja is lesz. Mert az alkotás célját és mondanivalóját így elég nehéz követni és megérteni, de például olyan kifejezetten aggályos dolgokat is sikerül sugallnia, hogy egy önjelölt módon "haladó szelleműnek" kikiáltott kisebbség részéről morálisan megkérdőjelezhető és antidemokratikus eszközök is elfogadhatóak céljaik eléréséhez.
Nem tagadhatom, hogy Spielberg és Kushner kihozta ebből a műből a maximumot. Azonban kénytelen vagyok újra belátni, hogy ebben a műfajban ez a maximum nem ad túl sokat. Történelmi filmnek, főleg oktató jelleggel tökéletes, azonban ettől mint film, még nem feltétlenül lesz különösebben kiemelkedő. De Spielberg kétségkívül visszatért, és remélem a forgatáson Day-Lewis adott neki pár tanácsot a mennyiség és a minőség kapcsolatáról.
7,5/10
