A lány aki a tűzzel játszik-ot egy érdekes előzmény lengte körül: a készítők eredetileg a tv képernyőire szánták a filmet, azonban A tetovált lány osztatlan sikere után a mozikba is bekerülhetett a nagyszabású svéd-trilógia második darabja. A végkép azonban az elvárásokkal ellentétben jóval felületesebb és közhelyesebb, mint azt előzetesen várni lehetett.

A cselekmény fonalát az első rész eseményei után egy évvel kapjuk a kezeink közé ; Lisbeth és Mikael már külön utakon járnak, a fiatal hackerlány a világ körüli utazgatásokat részesítette előnyben, a tapasztalt újságíró pedig visszatért a Milleniumhoz, hogy egy új, grandiózus horderejű tényfeltáró riportot adjon ki, egy fiatal firkász tollából. Azonban a gépezetbe porszem csúszik: az ifjú íroncot megölik, Lisbeth pedig hazatérése után gyilkossági botrányba keveredik.

A lány aki a tűzzel játsziknak az a legnagyobb problémája, hogy előtte egy olyan szépen összerakott produkció sorakozik, mint hatalmas sikereket arató Tetovált lány. A második felvonás ugyanis önmagában egy igen élvezhető produkció volna, azonban mindenki óhatatlanul is az elődhöz viszonyítja, amellyel szemben óriási hátránya van. A 2. felvonás ugyanis óriási gyermekbetegségekben szenved, amelyek legfőbb oka az a mérhetetlen kapkodás, amely a produkciót övezte.

Az előd sikerét könyvelő Niels Arden Oplevet katapultálták a diretori székből, és a Farkas című, mérsékelt sikereket arató film rendezőjét, Daniel Alfredsont tették a helyébe. Ez önmagában még nem is lenne olyan egetrengető probléma, azonban a film az elődhöz képest pár hónappal már készen volt, ez pedig óriási baklövésnek bizonyult.

Az első, és egyben legnagyobb probléma a forgatókönyvvel az, hogy szinte teljes mértékbe Lisbethre koncentrál, aki bár rendkívül összetett karakter, még Rapace közreműködésével sem sikerül elcipelnie a hátán a méretesnek számító, két órás játékidőt. A másik óriási probléma az, hogy az elődhöz mérten ez a produkció olyan kliséhegyeket halmoz fel, hogy minden kis apró misztikumot kiszorítanak a krimikre jellemző közhelyek, ez pedig nagyon hangulatgyilkos hatással telepedik le a cselekményvezetérse. 

Pedig alapjában véve az atmoszféra itt is meghatározó lehetne ; a skandináv tájak és a hideg fényképezés árasztja magából azt a tipikus misztikumot, amelyek már a északi filmek sajátosságainak tekinthető. Azonban az előbbi probléma ezt a nagyszerű elemet is taccsra teszi, mert bár a hangulat nagyszerű, a klisék és a már első részre is jellemző nyersebben megkomponált jelenetek óriási erővel rántanak vissza mindenfére hangulati elemet.

A lány aki a tűzzel játszik tehát önmagában közel sem lenne rossz produkció, de az elődhöz képes jóval mérsékeltebb lángon pörög. A forgatókönyv pedig alapjaiban véve elpuskázott, mert bár a sztori érdekes, a csavarok is néha nagyot ütnek, a film szkriptje összességében inkább hasonlít egy kliséhalmazra, mint egy jól összerakott, misztikummal és nagyszerű hangulattal övezett északi krimi-thrillerre.

5/10