A tavalyi év számomra egyértelműen legjobb újonca volt a Homeland, éppen ezért nagy reményekkel vártam a második évadot. Amelyről azt lehet mondani, hogy bizonyos szempontból csalódást keltő volt, ugyanakkor nehéz elvitatni a sorozat folyamatos változását, és hogy tulajdonképpen ha akarja, még mindig remek színvonalat tud hozni.
A második szezonban Brody már kongresszusi képviselő, és élvezi ennek minden előnyét és hátrányát, Carrie pedig éli "boldog" életét a CIA-től és Brody-tól mentesen. Azonban elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb szembe kerüljenek egymással, mert Abu Nazir nem adta fel a tervét, és ennek megakadályozására Estes és Saul előbb-utóbb reaktiválja a kirúgott elemzőt.
Be kell, hogy lássuk, a Homeland sztorija nem jó alapanyag egy sorozatnak. Nem maradhat megválaszolatlanul sokáig az alapkérdés, hogy Brody terrorista vagy sem, és már az is kész csoda volt, hogy ezzel kapcsolatban az első évad végéig izgalomban tudtak tartani minket. Éppen ezért a második évadra valami zseniálisat kellett volna alkotni, hogy a drasztikus változások elkerülhetőek maradjanak, mert ahogy az első évadzáróban felvillantották ennek a szezonnak a koncepcióját, az sok érdekességet nem tartogatott magában alapvetően. De a zseniális húzás elmaradt, számomra hiányzott valami egységes koncepció, amelynek mentén felépítették volna az évadot. Bár az első két epizód egész jól vette fel a történet fonalát, nagyon látszott, hogy nincs egy komoly terroristaakció a központban, így nincs egy váz, amire fel lehetne építeni a történetet. Amikor Brody a szezon közepe felé felháborodott azon, hogy fogalma sincs, mi Nazir terve, én teljes szívből egyetértettem vele, de azt hiszem ezt még az írók sem tudták. Ez pedig végzetes hiba volt, mert nagyobb távlat híján a sztori részről-részre vergődött át különböző mellékszálak összességén. Ráadásul egészen furcsán, néhol egy komoly lehetőséggel kecsegtető szálat intéztek el egy rész alatt, máshol viszont a történet kifejezetten emlékeztetett a 24 szezonzáró felé közelítő részeire, amikor az írók rájöttek, hogy a fő probléma már meg van oldva, és megpróbálták minden fordulatból a lehető legnagyobb nehézséget generálni és az utolsó csepp játékidőt is kisajtolni a történetből.
Ugyanakkor másrészről ez a hektikusság, amelyben eléggé a Dexter párhuzamosan futó évadát idézte, valamennyire jót is tett a sorozatnak. Amennyire kevés váratlan fordulat volt az első szezonban, most rendre leesett az állunk, bár itt is sajnos sokszor annak kapcsán, hogy milyen merészen áldozták be a készítők egy jó történetszál lehetőségét egy cliffhanger céljából. Ami viszont vitathatatlan, hogy legtöbb stílusjegyében nem változott a Homeland. Még mindig remek karakterek, dialógusok jellemzik, hogy a színészekről már ne is beszéljünk. A két főszereplőnek talán kevesebb tér maradt a kibontakozásra, így őket nem is dicsérném agyon, viszont helyettük is Mandy Patinkin minden elismerő szót megérdemel, akinek köszönhetően Saul lassacskán az egyik legjobb szereplővé növi ki magát. És persze a sorozatnak megvan a szokásos hangulata, amely továbbra is képernyő előtt tartja a nézőt, legyen bármilyen gyenge is a sztori alakulása. A rendezés pedig tavaly óta valami egészen elképesztő módon fejlődött, hihetetlen jól támogatta a fontosabb pillanatokat, az évadzáróban pedig már a tökéletesség határát súrolta.
Nem lehet tagadni, hogy Homeland egyértelműen gyengébb lett, és nem látom azt, hogy a fent leírt problémák a 3. szezonra változni tudnának. Ezzel minden bizonnyal meg kell barátkoznunk, ugyanakkor arra is számíthatunk, hogy bármennyire is hullámzó az epizódok minősége, a jobbak egy olyan színvonalat hoznak, hogy egyből feledtetik a rosszabbakat és emiatt lehetetlen megutálni a sorozatot.
