Kinatay (2009)
2012. július 09. írta: Bruse

Kinatay (2009)

http://filmeyeballsbrain.com/wp-content/uploads/2010/06/kinatay.jpgHollywood filmkészítői már aligha képesek valami igazán merész produkcióval előrukkolni. Tény, hogy az elmúlt években sor került némi újító művészi törekvésekre (Nem vénnek való vidék, Vérző olaj, A pankrátor, Az élet fája), de az amerikai filmgyártásra nem gyakoroltak nagy hatást. Pedig a hippizmus éveiben nem csak a profit vezérelte az alkotókat, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az akkortájt lezajló kvázi amerikai újhullám. Akkoriban a  hollywoodi produkciók egyet jelentettek a "közönségbarát művészfilmekkel". Az elmondható, hogy az 1994-es Ponyvaregény óta nemigen sikerült felpezsdíteni Hollywood állóvizét. Viszont Európában olyan események határozták meg a filmes világot, mint a dogma-mozgalom, és a még aktuális román újhullám. De mint mindig, Európában még most is azok kapják a reflektorfényt, akik már bizonyítottak (Trier, Haneke), míg az új formulát létrehozó alkotók leginkább csak szűkebb körökhöz jutnak el. Ázsiában is hasonló a helyzet, azonban egy-egy alkotás pár európai fesztiváldíjjal könnyedén felhívatja magára a Világ figyelmét.

A szokásosnál talán terjedelmesebb felvezetés után rá is térnék a Kinatayra (Mészárlás), amely egy fülöp-szigeteki alkotás. Rendezője az egyik legtehetségesebb ázsiai filmes, Brillante Mendoza. Korábban már sokkola a cannesi nézőket a Serbis című alkotásával, azonban a Kinatay esetén egy kisebb botrány alakult ki a filmet illetően. Ebből kifolyólag a vélemények igencsak megoszlanak. Roger Ebert szerint az eddigi leggyengébb alkotás a fesztivál történetében, míg Quentin Tarantino és Isabelle Huppert egyenesen rajongtak a fülöp-szigeteki direktor stílusáért.

http://www.cinemaontheroad.com/images/kinatay.jpgA történet középpontjában egy ifjú jövendőbeli rendőr (Coco Martin) van. Mostanság minden összejött az életében: friss házas, van egy fél éves fia, van hol laknia a nagy nyomorban. Azonban egyik este rábeszélik egy rutin melóra, amiért jó pénz ütheti markát. Így hát be is ül egy gengszterekkel teli furgonba, majd egy teljesen pokoli éjszaka veszi kezdetét.

Ismét egy egészen új filmnyelvvel van dolga a nézőnek. Mendoza alkotása egy nap történetét meséli el, ráadásul javarészt valós időben, így hát természetesen hosszú snittekkel operál. Mégis, unalom helyett a legintenzívebb feszültség uralja a filmet. Ezen alkotás esetén is a manapság népszerű dokumentarista hatás van érvényben. Ez a fajta stílus ennél a fülöp-szigeteki thrillernél van csúcsra járatva. A hitelesség olyan magas szinten van, hogy az félelmetes. Ilyen mértékben extrémen kevés film volt képes magával ragadni és egyúttal nyomasztani. Az alvilági közeg borzalmasan élethűen van tálalva. Ennek maradéktalanul megfelelve a gyilkosság sincs dramatizálva. Minimálisan van adagolva az erőszak is, noha ami van, az a snuff-filmeket idézi. Bestialitásról szó sincs, itt az erőszak a leghétköznapibb formában van jelen.

Elképesztően hatásos alkotást sikerült összeraknia a készítőknek. A valóságot olyan hűen tükrözi, hogy az egyszerűen sokkoló. Még sincs olcsó hatásvadászat, emellett  végtelenül egyszerű mozi. A szándék egyértelműen az volt, hogy az erőszak és a bűn világába a film nézőjét is beavassák. Mendoza műve egy kegyetlen alászállás a félelembe. Az egyedülállóan rémületes, sötét atmoszféra csupán természetes fényekkel és hanghatásokkal van elérve. Szinte páratlan módon ejtett ámulatba a Kinatay. Mértani pontossággal lett megalkotva, ez hihetetlenül látszik rajta. Nem állítom, hogy kihagyhatatlan darab (hiszen nem a popkultúra szerves része), de az biztos, hogy egy zseniális műremek. 

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr704636290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása